Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-216

Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 1928 november 9-én, pénteken. 15 aki éjjel dolgozik, erre önköltsége is van ahhoz, hogy munkáját folytathassa költsége van a munkahelyére és onnan való visszautazásra is, hiszen a munkás a mai szomorú lakásviszonyok miatt a város perifériáin kénytelen meghnzódni és onnan villamoson, autóbuszon vagy vonaton kénytelen munkahelyére menni. Ez mind költséget jelent, s amíg minden intellektüellnél, az ügyvédnél, orvosnál, tanárnál, iparosnál beszámítanak bizonyos önköltséget, addig a munkásnál nem számítanak be semmit, a teljes nyers keresetet nézik, nem veszik figyelembe, hogy kettős kiadása van, hogy a túlórázás egyúttal külön vacsorával jár. Nem számítanak be semmit és így hoznak össze 80-100—120 pengős adókat a vidéken, sőt Budapesten 140—160 pengős jövedelmi adókat is, és ezért nyugodtan merem állítani, — mert hiteles adatok alapján beszélek, — hogy a győri, vagy a szombathelyi káptalan tagjai aránylag kevesebb jövedelmi adót fizetnek, mint a nyomdászok. Az ország érdekei szempontjából tehát sokkal helyesebb lett volna és sokkal eredményesebb munkát végzett volna a pénzügyminiszter úr, ha első bemutatkozása alkalmával nem a házadó kulcsának leszállításával jött volna, hanem ezeket az adó anomáliákat, amelyeket bátor voltam felhozni, igyekezett volna orvosolni. (Úgy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház, ha már a házadónál vagyunk, itt is meg kell említenem, hogy nélkülöztük a teljes adómentességet ezzel a javaslattal kapcsolatban a családi házaknál és az olyan házaknál, amelyekben a szegényebb lakók kénytelenek meghúzódni. Azt hiszem, hiba volt az is, hogy a javaslatot nem úgy szerkesztették meg, hogy bizonyos összeget, mondjuk a befolyó házadó 50 %-át kihasították volna egy alapra, amelyből azután építkezett volna akár a minisztérium, akár pedig ezt rábízták volna vagy a városi vagy egyéb közületekre. A kis családi házak adómentessége teljesen indokolt, különösen a vidéki városokban, ahol hihetetlen nélkülözések és fáradságok árán gyűjtik össze az emberek garasaikat sokszor egészségük leromlása árán és így építenek maguknak viskókat. Akik jómódúak, akiknek nem nyílik alkalmuk, hogy megnézzék, hogy azok a házak miből épültek, el sem hiszik, micsoda fantasztikus leleményességgel csinálják ezeket a házakat. Apró hat-hét éves gyermekek a határba járnak és ott szedik össze a nagyobb köveket, az ócska téglákat, a félredobott járdaköveket és cipelik haza óriási faradsággal és hihetetlen türelemmel, amiből azután szombat délutántól eeészen vasárnap késő ^stig a családapa a család összes tagjaival «összeállva valamelyes viskót tákol össze, vagy ha nem igy, akkor agyagból, vert falbői egyik szomszéd a másiknak segít és így építik fel a házakat. Ezeknek a házaknak adómentessége szerintem teljesen indokolt azért, mert hiszen még a ^gminimálisatb szükségleteket sem elégítik ki e

zek a lakás tekintetében. ... Ami pedig a másik általam felvetett dolgot ^teti» nevezetesen, hogy a befolyó házadó 50%-ából alapot kellene létesíteni és abból az alapból épíí^ni. ezt rendkívül szükséges dolognak tartom. ^

e

£ élénken emlékezetemben van a pénzügyminiszter úr atyja, aki a Wekerle-telepet létesítette es akinek az ötletet a Wekerle-telep létesítéséhez eisoizbeii Owen Róbert, az angol szocialista munkásmozgalom egyik úttörője, azonkívül az angol jakasref or merek adták. Az öreg úr be is vallotta, uogy nem is szégyenli, hogy ezek adták az impul?

U8t

, arra, mert ő úgy látja és úgy érzi, hogy eietenek legnagyobb munkája az lesz, ha azoknak au lakást, akiknek egyebük sincs, mint csendes szerény otthonuk. Ez a kormányzati rendszer, amely magára aggatja a díszes jelzők egész tucatját: keresztény, nemzeti, kisgazda, polgári, abból indul ki, hogy a lakásépítkezés nem állami feladat, hanem a magánvállalkozás feladata. Csak azért és csak annyit épít az állam, amennyi elkerülhetetlen, amennyi mutatószámba megy, hogy íme, így kell házakat építeni, ezen túl az állami lakáséi ítkezés nem megy. Az önök által annyira perhorreszkált és általunk is igen keményen és jogosan támadott liberális rendszer valamivel mégis csak külömb volt, mint az önök nemzeti és keresztény rendszere, mert az a liberális rendszer is belátta minden liberalizmusa és kizsákmányolási vágya dacára, hogyha az állam nem tud egyebet adni a munkásimbernek, legalább gondoskodjék róla, hogy hajléka legyen, ahol családjával együtt meghúzódhatik. önök, kereszténypárt nem gondolják meg azt, hogy mi áll a bibliában ? Itt az áll, hogy «a vadaknak is megvagyon az ő odúik, a madaraknak a fészkeik, csak az emberfiának nincs hol a fejét lehajtania.» (Jánossy Gábor: Ezt Krisztus magára mondotta!) Ezer és ezer eset van, hogy az emberfiának nincs hol lehajtania fejét. Ezen az állapoton kellene segíteni és ennek a segítésnek igen hathatós módja volna, ha a házadójövedelem felét lakásépítésre fordítanák és gondoskodnának arról, hogy ezáltal több lakás építése váljék lehetővé. Ezzel kapcsolatban kénytelen vagyok valamit megemlíteni. A népjóléti miniszter úrnak van egy alapja, amely alapból a köztisztviselőknek adnak valamelyes kölcsönt arra, hogy házaikat fel tudják építeni. Most azt hallom, hogy ezt az alapot újabban a pénzügyminiszter úr pár millió pengővel dotálta, de ahhoz a szükséglethez képest, amely szükségletet ezzel az alappal szemben támasztanak, az a dotáció, amelyet a pénzügyminiszter úr ad, nagyon kevés, mert ebből az alapból az a szegény köztisztviselő, a letrtöbb esetben nagyon alacsony fizetési osztályhoz tartozó köztisztviselő, postások, vasutasok, vasúti munkátok és egyebek csak úgy tudnak pénzhez jutni, ha azok, kik már elcbb pénzt vettek igénybe, valamelyes összeget már visszafizettek. Ha ezek már visszafizettek valamit és a Pénzintézeti Központnál a népjóléti minisztérium kontója úgy áll, hogy valamelyes felesleg van, akkor kap az illető valamit. De személyes gyakorlatból mondhatom, igen t. Képviselőház, nagyon jó szülőktől származzék az, aki ebből az alapból egy kis pénzt kap arra, hogy viskóját felépítse. így is elismerem, hogy valamelyes segítséget jelent ez, kérdem azonban a t. Házat: csak közalkalmazottak vannak, csak a közalkalmazottaknak kell lakás? Hát az ezer és ezer emberből álló magánalkalniazotti kategóriának, a munkásság és iparosság kategóriájának nem kell; azok félszerekben és odúkban húzódjanak meg? Ügyebár ezeknek is kellene lakás? Milyen óriási segítség volna egymaga az, ha a házadó jövedelmének 50%-át átengednék a népjóléti minisztériumnak és a népjóléti minisztérium ebből alacsony kamatozású kölcsönt adna olyanoknak, akik házat akarnak építeni. Én egy tervvel járultam nemrégen a népjóléti miniszter úrhoz. A miniszter úr — őszintén meg kell mondanom — szívesen fogadta a tervet, látta, hogy egy becsületes, jóravaló embernek a terve, akinek Győrben nem is messze a várostól egy nagy darab földje van s aki hajlandó volna ott munkáslakásokat építeni úgy, hogy a lakbérrel egyntt törlesszék az illetők az építés költségeit minden biztosítás .nélkül, tehát nem agyafúrt raffinériával és nem kapitalista alapon. Sajnos, azt kellett a miniszter úrnak mondania: nekem nem áll pénz rendelkezésemre,