Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-216

8 Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 1928 november 9-én, pénteken. kénytelenek voltak. Mert nemcsak az én vá­rosomban, nemcsak a nagy magvar Alföld széles kiterjedésű vidékén, de az egész ország­ban, — egységespárti t. képviselőtársaim is bizonyságot tehetnek rá — nagyon sok mező­gazda, iparos és kereskedő csak úgy tudta fizetni az adóját, hogyha a takarékpénztárból vett kölcsönt nagy kamatra. (Förster Elek: Már ott sem tud kapni!) Statisztikát méltóztat­nak arról készíteni a ioldmívelésügyi és a ke­reskedelemügyi miniszter urak egyesített hoz­zájárulásával, hogy mennyire adósult el a magyar föld. Nos hát, szomorú lesz ez a sta­tisztika. Szomorúak már azok az adatok, ame­lyeknek jelenleg birtokában vagyunk. Ha lehe­tett a háború alatt, a konjunktúra idején arról beszélni, hogy a. magyar kisgazda, földmíves­nép vagyont szerzett, a takarékba is pénzt tett: ez már csak a múltnak emléke, ez már szinte csak mesebeli álom, amelyre azt lehet mon­dani, hogy talán igaz sem volt. Milliárdokkal szaporodtak azóta a telekkönyvbe bejegyzett terhek a mezőgazdaság kárára és rovására. S hogyan áll az ipar és a kereskedelem? A «Magyar Hét»-nek a fellángolása, gyönyörű akciója ellenére el kell mondanom itt a Kép­viselőházban a nagy nyilvánosság előtt, hogy tengődik a magyar ipar és tengődik a magyar kereskedelem. Nincs elegendő fogyasztó piaca, nincs felvevő közönsége. S ilyen állapotok kö­zött mi történik? A vidéki takarékpénztárakés a fővárosiak is bejelentik a kamatláb eme­lését. Bármennyire szeretném is tehát, t. Kép­viselőház, hogy az adóztatás kérdését ne úgy tárgyaljam, mint politikai kérdést, mégis kénytelen vagyok e kérdés tárgyalásánál po­litikai térre is átmenni. (Fábián Béla: Hall­juk!) Nagyon jól tudom, hogy az államfenntar­fás. a pénzügyi egyenleg biztosítása, a köz­biztonság munkálása olyan feladatoknak a láncolatát képezi, amelyeknek teljesítése elől nein szabad elzárkózni és az anyagi teljesítő­képesség végső határáig el kell mennie min­den állampolgárnak és minden magyar haza­finak. Éppen azért én nem vallom a «csak azért is!»-nek a politikáját, hogy adóügyekben csak azért szólok a kormány ellen, mert ellen­zékig pártálláson vagyok, és nem állítom fel azt a tételt, hogy a pénzügyminiszter urak vélet­lenül sem csinálnak jót; de viszent ha hibát, mulasztást, tévedést, balfogást látok, akkor azt nem ba'lgatbatom el még akkor sem. ha az én politikai felfogásomat erősíti és a kor­mány iránt való bizalmatlanságomat növeli. Itt van a házadómérséklési javaslat, vagy amint a cím mondja: a lní/adókivetési kulcsá­nak ú^abb megállapítása. Hát, ez tetszetős cím. Alkalmrs arra. hogy egy kis lelket öntsön az elvéznult adózóba. De ha a lényeget nézem, ak­kor rá kell jönnöm, hogy az egész javaslat esak morzsa, amiből még arra sem fog telni — nem tudom, hogy a fővárosban hogyan á'Innak a viszonyok — nagyon sok vidéki háztulajdonos­nak, hogy a lekopott vakolatot tataroztathassa és a meszelést elvégeztethesse, sőt. amint bizo­nyítani fogom, ez a javaslat voltaképpen tit­kos adóemelést tartalmaz. Kétféle háztulajdonos van Magyarorszá­gom Ezt ne méltóztassék úgy venni, mintha a fővárosi gazda« háztulajdonosokkal szemben személyeskedni akarnék. De vannak olyan ház­tulajdonosok, nagy bérházak tulajdonosai, akiknél a ház üzlet, jól menő jövedelmi forrás az. hogy házuk van, de vannak kisebb házak tulajdonosai itt a fővárosban is és főleg vannak a vidéken, — ahol lakásfelszabadítás ma sincs — ott nagyon szomorúak az állapotok. Igaz az, hogy az én házam az én váram és hogy az én házamat az én váramul tartsam, ez polgári cél, nemzeti cél. amely igazság konsta­tálásához, azt hiszem, hozzájárulnak t. szociál­demokrata képviselőtársaim is, hiszen az ő so­raikban is sokan vannak úgy a fővárosban, mint a vidéken, akik ambíciójuknak tartják a jövőre, álmaikban kiszínezik és boldogok, ha megvalósít hatják, hogy egy kis udvarral, kert­tel bíró családi házat szerezzenek maguknak. Mennél több olyan ember, olyan háztulajdonos van Magyarországon, aki feleségével és gyer­mekeivel saját házában lakhatik és saját házá­nak ablakain keresztül eresztheti be az egészsé­ges, üde friss levegőt és mennél több olyan ház van Magyarországon, — mert van a vidéken és lennie is kell — ahol a falakon ott van Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc. Bercsényi Miklós képe, vagy valamely bibliai kép, bizonyságául an­nak, hogy a tulajdonos és az egész család ra­gaszkodik a történelmi hagyományokhoz, sze­reti hazáját és hű vallásához: ennek igen-igen kell örülni, ezeknek a háztulajdonosoknak szá­mát szaporítani, vagy a meglévőket erősíteni. létalapjukat meg nem rendíteni^ vagy megren­díteni nem engedni: ez nemzeti érdek és állami kötelesség. (Ügy van! Ügy van! a közéven és a baloldalon.) Az is nemzeti érdek és állami kö­telesség, hogy az apró kis házak tulajdonosait az adó alól szabadítsák, az ő magántulajdonu­kat adómentessé tegyék. Ezzel szemben mit csinált Bud János volt pénzügyminiszter úr? (Berki Gyula: Az idén is felemelte 30%-kai a házadót! ö már ilyen nagy emelő! Ismerjük őt!) Megnyomorította a háztulajdonosokat, a kisebb házak tulajdono­sait is, de viszont többször hangoztatott ígé­rete ellenére a pénzügyminiszter úr az én va­lósomban és más alföldi városokban is, —- mert hiszen közvetlen kapcsolatok alapján csak azokról beszélhetek — a magasabb lakbérosz­íályba való sorozást nem vitte keresztül. Pél­dául Hódmezővásárhely még mindig a har­madik lakbérosztályban van, a miniszter úr tehát nem tette képessé a bérbevevőket arra, hogy több lakbért fizethessenek, de a házadót emelte, amit bizonyítani fogok. Azért, mert bársonyszéket cserélt Bud volt pénzügyminisz­ter úr — sajnálom, hogy nincs itt, mert nem szeretek beszélni jelen nem lévő miniszter úr­hoz, de mégis kötelességem, hogy elmondjam azt az igazságot, vagy azt, amit én annak gondolok — a felelősségrevonás elől nem zár­kózhatik el. Az, hogy most a pénzügyminisz­teri tárcát hirtelenében mással cserélte fel és most más viseli a pénzügyi tárcát, nem menti fel Bud János t. miniszter urat a felelősség alól, már csak azért sem, mert annak, aki min­dig a takarékosság elvét hangoztatta, aki mindig e mellett tört lándzsát, akkor, amikor új miniszteri állást szerveztek neki, — és ez természetesen nagy kiadási többletet okozott az államnak — azt kellett volna mondania: nr«m reflektálok reá, nem leszek gazdasági főminiszter, megtakarítom a reám szánt ösz­szee-et az országnak, vagy pedig odaadom a hadirokkantak és hadiárvák nagyobbmérvü segélyezésére, mert mégis csak szégyen az, hogy Magyarországon egy 50%-os rokkant gyermekének havonta , r )0 fillért, egy esztendő­ben 6, mond hat pengőt fizetnek. Azt is kel­lett volna mondania a volt pénzügyminiszter úrnak, hogyha nem vagyok tovább .ió pénz­ügyminiszternek és ha végre ezt belátta az én tisztelt és szeretett miniszterelnököm, gróf

Next

/
Oldalképek
Tartalom