Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-220

112 Az országgyűlés képviselőházának 220. ülése 1928 november 16-án, pénteken. Egyben kérem a t. Házat, méltóztatnak-e a sürgősség kimondásához hozzájárulni, igen vagy nem! (Igen!) A Ház a sürgősséget kimondja. Temesváry Imre képviselő úr, mint a köz­gazdasági, pénzügyi és igazságügyi bizottság előadója, kíván jelentést tenni. Temesváry Imre előadó: T. Ház! A ter­melő vagy szállító vállalatok jogi kezelése tár­gyában a Szerb, Horvát és Szlovén Királyság­gal 1928. évi február hó 22-én kötött egyezmény becikkelyezéséről szóló 623. számú törvény­javaslatról a közgazdasági, pénzügyi és igaz­ságügyi együttes bizottság jelentését tisztelet­tel beterjesztem azzal a kéréssel, hogy azt ki­nyomatni, szétosztatni és a törvényjavaslat tárgyalására a sürgősséget kimondani méltóz­tassék. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyo­matja, szétosztatja és annak napirendre tűzése iránt később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Egyben kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a sürgősség kimondásához hozzájárulni, igen vagy nem! (Ipen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Temesváry Imre képviselő úr, mint a pénz­ügyi bizottság előadója, kíván jelentést tenni. Temesváry Imre előadó: T. Képviselőház! A Szerb, Horvát és Szlovén Királysággal 1928. évi február hó 22-én kötött egyenesadóügyi egyezmény becikkelyezéséről szóló 596. számú törvényjavaslatról a pénzügyi bizottság jelen­tését tisztelettel beterjesztem azzal a kéréssel, hogy azt kinyomatni, szétosztatni és a törvény­javaslat tárgyalására a sürgősséget kimondani méltóztassék. Elnök: A beadott jelentést kinyomatjuk. »zétoâzt&tjuk és annak napirendre tűzése iránt később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Egyben kérdem, méltóztatnak-e a sürgős­ség kimondásához hozzájárulni, igen vagy nem? (Ifjcn!) Ha igen, ilyen értelemben mon­dom ki a határozatot. Napirend szerint következik a Képviselő­ház 1929/20. évi költségvetésről a gazdasági bi­zottság jelentésének tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó! Urbanics Kálmán előadó: T. Képviselő­ház! A házszabályok 278. §-ában foglalt ren­delkezésekhez képest a Képviselőház gazdasági bizottsága egybeállította az 1929/30. költségve­tési évre szóló képviselőházi, illetve törvény­hozási költségelőirányzatra vonatkozó jelen­tését. A gazdasági bizottság a költségvetés 1 címe alá tartozó kiadásokkal nem foglalko­zott, mert ezek tekintetében a Felsőház illeté­kes határozni. Az előirányzat a legszigorúbb takarékos­ság szem előtt tartásával állíttatott ugyan össze, ennek ellenere azonban i>9.9b0 pengő többletet mutat a most folyó költségvetési évre érvény­ben lévő költségvetéssel szemben. E tételből 47.270 pengő a fennálló rendelkezések és illet­ményrendszer folyománya, továbbá^ a lakás­pénzek, a tűzőrségi személyzet, a bérrel alkal­mazottak járandóságainak emelkedésével, a törvényszerű családi- és hadipótlékigények ki­elégítésével, az őrségi illetményrendezéssel, a nyugdíjasok számának emelkedésével áll összefüggésben, így tehát automatikus kiadá­sok, amelyeknek csak számszerű beállításával foglalkozott a gazdasági bizottság. Az összeg .o!>bi része a tervbevett szervezeti változá sokra, valamint nem rendszeres illetmények­nél a dologi kiadásoknál jelentkező többkiadá­sokra irányoztatott elő. Amikor a költségvetés részleteivel bátor­kodom foglalkozni, méltóztassék megengedni, hogy csak azokra a tételekre térjek ki, ame­lyek a most folyó költségvetési évre érvény­benlévő költségvetéssel szemben változtatáso­kat mutatnak. Ezek között mindjárt a 2. cím­nél, a Képviselőház kiadásainál 6890 pengő többlet mutatkozik abból, hogy a képviselők és választott tisztviselők lakáspénzjárandó­sága előreláthatóan a költségvetési évben ma­gasabb összegben lesz előirányozható. A 3. címnél, az országgyűlés igazgatási költ­ségeinél 66.590 pengő többlet mutatkozik, ami­ből 29.710 pengő esik a személyi járandóságokra; ebből 14.680 pengő mutatkozik a rendszeres ál­landó illetményeknél, amiből 10.160 pengő a tisztviselőknek és alkalmazottaknak magasabb fizetési osztályba való előléptetéséből, a lakás­pénzek emelkedéséből, a családi- és hadipótlé­koknál törvényszerű igények kielégítésből, szó­val az illetményrendszerből folyó törvény­szerű többleteknél mutatkozik, 4520 pengő pe­dig a tervezett szervezeti változtatásokra szük­séges. Ezek a szervezeti változtatások abból ál­lanak elsősorban, hogy egy VIII. fizetési osz­tályú könyvtárnoki állás a VII. fizetési osz­tályba soroztatott, a XI. fizetési osztályú üzemvezetői és raktártiszti állás pedig a X. fizetési osztályba minősíttetett át. A felső­házi gépkocsivezető, aki eddig a II. osztályú altiszti csoportba volt beosztva, a szakaltisz­tek csoportjába szerveztetett át. A könyvtárban a felszaporodott munkának akadálytalan elláthatása céljából egy segéd­könyvtárnoki állást kellett szervezni, amely a X. fizetési osztályba oszttatott be. A könyvtár többi tisztviselőinek, valamint a naplószerkesz­tőségi tisztviselőknek és az irodafőigazgatónak állását a fizetési osztályuknak megfelelő A. cso­portba sorolta be a bizottság és pedig a könyv­tárigazgató és a főkönyvtárnok állását végle­gesen, a két naplószerkesztő és az irodai'őigaz­gató állását pedig csak személyhez kötötten. Ezek az utóbbi szervezeti változások, vagyis a B. csoportból az A. csoportba való átsorozások költségtöbbletet nem jelentenek, nem jelente­nek pedig azért, mert az illetők személyi pót­lék címén a többletet ezideig is kapták. A nem rendszeres illetményeknél többletet okoz a tiszteletdíjak és az átalányok összegé­nek emelkedése, amely 2568 pengőt tc'sz ki. Ez azzal a körülménnyel van összefüggésben, hogy a Máv. illetmény-rendszerére való áttérés alkalmával a tiszteletdíjas és átalányos alkal­mazottak járandóságai nem emeltettek fel és az egységes elbírálás elve alapján járandóságai­kat ennek arányában fel kellett emelni. 2785 pengő a szakmunkások bélének emelé­sére, illetve a már enegedélyezett hatodik szak­munkás járandóságaira vétetett fel a költség­vetésbe. 6312 pengőt a bizottsági ülésekkel kapcso­latban szükséges külön szolgálat díjazására vett fel a gazdasági bizottság. 577 pengő esik az itt felvett^ összegekből a felemelt tűzőrségi díjak megtérítésére. 400 pengő a Felsőház elnöki titkárának kü­lön munkadíjára és végül 368 pengő a házgond­nok átalányának méltányos összegben való emelésére fordítandó. A jutalmazások és segélyek rovatán 2000 pengő többlet irányoztatott elő a státusrende­zés következtében hátrányt szenvedett tisztvi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom