Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-200

Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 1928 július 6-án, pénteken. kedvezményben. Minthogy a tulajdonostól ismétlem, nem lehet kivánni, hogy ő adja azt a 25%-o.s kedvezményt, a pénzügyminister ur figyelmét ihivom fel arra, tegye lehetővé azt, hogy vagy ebből a vagyonváltságalapból, amelybe bizonyos összegek fognak most befolyni, vagy talán az állami költségvetés más tételéből iparkodjék lehetővé tenni, hogy ez a 25%-os kedvezmény megadassék. (Sokorópátkai Szabó István: Farkas Géza, akit a múltkor itt aposztrofált, teljesen ingyen adott földet a rokkantaknak! — Zaj. — Elnök csenget) Tudniillik épen rokkantak fordultak hozzám panasztiszai, akik csodálkozásuknak adtak kifejezést a felett, hogy a szomszéd falu rokkantjai megkapják ezt a 25%-os kedvezményt, ők ellenben nem részesülnek ebben. Kérem tehát a pénzügyminister urat, hogy amennyiben lehet, eliminálja ezt a differenciát úgyhogy ez a 25%-os kedvezmény mindenkinek, aki hadirokkant, hadiözvegy, vagy hadiárva, megadassék. Egyébként a szakaszt elfogadom. Elnök: Kivan valaki szólni? Esztergályos János jegyző: Feliratkozva nincs senki! Elnök: Kivan valaki szólni? (Senkisem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur kivan nyilatkozni. Bud János pénzügyminister: T. Ház! Azt hiszem, ezzel a kölcsönkérdéssel és a vele kapcsolatos szerződéssel már annyit foglalkoztam, hogy jórészben csak felesleges ismétlésekbe bocsátkoznám. Köszönettel veszem ennek a kérdésnek nyugodt hangon való tárgyalását és különösen köszönöm Haller, Neubauer és Csik József t. képviselőtársaimnak ebben a kérdésben való állásfoglalását. Az indokokat szebben és jobban elmondani, mint Haller t. képviselőtársain tette, ebben a kérdésben magam sem tudnám. Akárhogy is forgatom a kérdést, ugy érzem, hogy gazdasági és szociális alapon olyan megoldás jött létre, amellyel szemben mindazok az aggályok, amelyeket felhoztak, elenyésző csekélyek, sőt sok tekintetben helyt sem állók. Azt mondotta Baracs igen t. képivselőtársam, hogy az ország és a nemzet presztízse szempontjából lealacsonyító ez a szerződés. Igen t. képviselőtársam akkor a gazdasági életet sem ismeri jól. Hiszen a külföldi tőke bejött volna ide, amint bement a külföldi államokba, ahol olyan árakat diktált, amilyeneket ő akart. Ez a nemzet érdeke? Mert nézzen csak körül t. képviselőtársam a világon, mi a helyzet? Angliában a gyufa ára 12 pengőfillér, Olaszországban 12 pengőfillér, Svédországban 76 fillér, Norvégiában 76 fillér, Franciaországban 7-5 fillér, Németországban, ahol az adó csak felényi, mint Magyarországon, 6*8 fillér, Jugoszláviában 10 fillér, Németausztriában pedig 4-1 fillér, de az adó ott csak 0-47 fillér, a mi 1-49 fillérünkkel szemben. Egyedül Ausztria az, ahol ez idő szerint öt groschen vagyis 4*1 fillér a gyufa ára. Ebből tessék kiindulni, nem pedig a dumping-árakból, amelyek itt az országban most egypár hónapon át voltak s amelyek még legjobban vállalat ai nkat is lehetetlen helyzetbe hozták, úgyhogy b €îZcll cl S előtt álltak. Akkor tessék kiszámítani bárkinek, aki tud matematikával számítani, hogy igenis nagyon előnyös szerződésről van itt szó, s megnyugtatom igen t. képviselőtársamat, a pénzügyi világnak majdnem legtekintélyesebb egyéneivel is megbeszéltem ezt a kérdést, ha nem is itt, de másutt s ha azoknak nem voltak aggályaik, miért vannak nekünk aggályaink? Tovább megyek igen t. képviselőtársam, ha Franciaországnak és más államoknak szabad ilyen kölcsönt felvenniük, miért nem szabad Magyarországnak, amikor semmi egyéb nem történik, mint ott történt? Itt elzálogosításról nincs szó, mert elzálogosítani csak jövedelmeket lehet. Itt egy termelési mód megállapításáról van szó; azzal, akiről tudom, hogy szemben fogok vele állani a jövőben is, megállapítom azokat a feltételeket, amelyek mellett a termelés történni fog. Ez a lényege a kérdésnek. Monopólium lesz annyiban, hogy enyém a jog, kinek engedek termelni és csak abban szerződtem, hogy. másnak nem adok termelési engedélyt- Ha igaza volna igen t. képviselőtársamnak, hogy ilyen szerződést ne mlehet kötni, akkor az állami szerződésekről mondjunk le. Állami szerződéseket mindig kötöttek, fognak kötni a jövőben is, és természetesen, aki az alkotmánynak és a közjónak megőrzője és előmozdítója, az tisztában kell, hogy legyen azzal, hogy ezek a szerződések érvényesek. Hol érinti ez az állam szuverenitását? Az adózási politikát illetőleg annyira csak alkudhatom egy féllel, hogy nekem megmarad az adómegállapitási jogom, — többet követelhetek-e? — ő pedig a maga részéről azt kívánja, hogy olyan adózás azonban ne legyen lehetséges, amely visszaveti a termelést, illetve a fogyasztást. Végeredményben ez is csak jogos kivánság. Ha t. képviselőtársam ebből a szempontból nézi a szerződést, akkor meg fogja állapítani, hogy ez ellen kifogást emelni nem lehet. A 9. §-t sem olvasta igen^ t. képviselőtársam, pedig én a szerződés leglényegesebb pontjának tartom azt, hogy a szerződés 9. §-ában a tröszt elismeri a fennálló törvényeket és azokat is, amelyek még csak állanak tárgyalás alatt. Az államnak minden létező hatalma fennáll tehát és ez ellen semmi kifogás nem merült fel. Ma ebben a kérdésben az egész világon mindenütt megalkuvást látunk. Hivatkozhatom a német példára is, ahol meghozták a gyufajavaslatot, meg is egyeztek, azonban semmi különös haszon nem lett belőle, mert a tröszt és a többi vállalatok 1951-ig megcsinálták anélkül, hogy felszólaltak volna. Azt hiszem, ez a kölcsön-minden tekintetben megfelel a feltételeknek és lehetővé teszi ,egy olyan szociális problémának a megoldását, amellyel többszázezer kis exisztenciát teremtettünk meg a magyar nemzet javára- Ez a kérdés lényege, ebből a szempontból kell a kérdést megítélni. Mert járadékkötvényekről lehet igen beszélni, de csak teoretice. Manapság járadékkötvényeknek első előfeltétele olyan pénzpiac biztosítása, hogy azok zavartalanul elhelyezhetők legyenek. Ha ez nincs meg, — amint az, aki csak kissé ismeri a gazdasági életet, tisztában van azzal, hogy ma nincs meg, — akkor kötvényeket hoztam, inflációt teremtettem, a kötvényeknek értékük nincs, nem szolgáltam a gazdasági élet javát és nem szolgáltam senkinek a célját. Igenis, ez az indok készteti arra a kormányt, hogy amikor tőkeszegény ország vagyunk, amikor itt állunk a nagy problémák előtt, amikor kényszerhelyzetből kifolyólag politikai szükségességből föld birtokreformot vittünk véghez és kényszereladásba vittük ezáltal formaliter a birtokososzályt, az egyik oldalon elfogadható feltételeket adjunk annak a kisembernek, hogy életképessé tegyük, a másik oldalon azonban tőkét akarunk az országba hozni, hogy megindítsuk a termelést, amely épen ma legnagyobb