Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-200

Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 1928 július 6-án, pénteken. 75 mit fog fizetni az illető iöidhözjuttatott, semmi köze nincsen, — igenis olcsó és könnyen teljesithető fizetési kötelezettségeket állapit meg a földhöz juttatottak számára. Tudniillik a földhöz juttatott 5%-os kamatozás és annuitás mellett 50 éven keresztül hozzá fog jutni tulajdonjoghoz. Vájjon drága-e ez a kamatozás? Azt hiszem, nem, mert hiszen ma is, amikor még csak használati díjat vagy bért fizet az illető azért a földért, amelyet kapott, kell neki fizetnie 100—150 kilogramm búzát. Ha ezt átszámítjuk a mai értékű pénzre, akkor 30—45 pengő lesz belőle. Ha azt vesszük, hogy körülbelül az átlagár fog érvényesülni, tehát körülbelül 600 pengő, akkor ez amortizációs kamatban 30 pengőnek felel meg. Tehát tulajdonképen vagy ugyanazért az összegért, vagy kisebb összegért tulajdonba fogja megszerezni (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) a földhözjuttatott azt a területet, amelyért ma bérben is ugyananyit, vagy ennél többet is fizet. Ezt kétségkivül nem lehet olyannak feltüntetni, mint ami túlságos megterhelés volna és aminél nem vették volna figyelembe a szociális szempontokat. Másrészt azonban, ha vesszük annak a hitelezési viszonyait, akiről itt szó van, akkor meg kell állapitanunk, hogy — sajnos — a magyar parcellabirtokos, ha egyáltalában hitelhez jut, — de inkább nem jut hozzá, mint jut — az nem 5%-os hitel, hanem 14, meg 18%-os hitel. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Sőt. minthogy inkább priváthitelhez jut, mint bankhitelhez, mert bankhitélhez jóformán egyáltalában nem jut. nem is tudjuk megállapítani, hogy tulajdonképen mit fizet azokért a kölcsönösszegekért, amelyeket privát úton-módon szerez. A magyar kisbirtokosok és törpebirtokosok a békeidőben is hozzá voltak szokva ahhoz, hogy 8%-ot fizettek. (Ugy van! Ugy van!) mert békeidőben sem kaptak 8%-nál olcsóbb pénzt, sőt, sajnos, az uzsoratörvényt akkor is sokszor kijátszották mindenféle úton-módon és ennél drágább pénzt kaptak a birtokosok. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ha tehát most az illető 5%-os pénzzel tud földet vásárolni, akkor kétségkívül az lesz az érzése, hogy az országgyűlés és mindazok a képviselők, akik annakidején azt ígérték, hogy földjéhez amortizációs törlesztés utján olcsó kamattal fog hozzájárulni, Ígéretüket beváltották és nem fogják újra azt mondani, amit — sajnos — sokszor mondanak a képviselőkre, hogy jelölt korukban nagyokat ígértek, aztán képviselőkorukban abszolúte nem törődtek az ígéretekkel. (Rassay Károly: Az már igaz, a gyufadrágitást nem ígérték. — Zaj.) Arra is rá fogok térni. (Rassay Károly: Csak ugy mellékesen mondom.) Az egészen kétségtelen dolog, hogy ebben a tekintetben meg fogják azt állapitani, hogy valóban olyan fizetési feltételek mellett tudtak földtulajdonhoz hozzájutni, aminőt megbírnak. Mármost, ha ez így van, akkor szerintem ez még egy további előnnyel is jár, mert természetesen abban a pillanatban, amint tisztázva van az illető tulajdonjoga és tisztázva van az is, hogy milyen módozatok szerint mennyit fog fizetni, akkor az ő hitelképessége valamiképen megerősödik. Mert nem kaphat ilyen privát hitelt sem, de nem kaphat szövetkezeti hitelt vagy bankhitelt sem mindaddig, amig a tulajdon tényleg a nevén nincsen és amig a föld vételára valamiképen rendezve nincsen. De ha ez rendezve van és ha az a hitelszövetkezet vagy az a privátember, akinek pénze van, tudja, hogy végeredményben annak a földnek az értéke több, mint amivel terhelve van és az adósságok, amelyekkel terhelve van, könnyű feltételű adósságok, sokkal inkább lesz abban a helyzetben, hogy második helyen kölcsönt adhasson neki. Tehát amit nem voltunk képesek eddig megoldani, hogy tudniillik az a földhöz juttatott invesztíciós hitelt, vagyis beruházások vagy felszerelések céljaira szolgáló hitelt kapjon, azt ezen a módon valamennyire szintén elősegítjük. Mert, azt hiszem, hogy ezzel hitelképessége megerősödöt és ha a pénzviszonyok jobbak lesznek, akkor még inveszticiós hitelhez is hozzá fog tudni jutni, épen azért, mert ilyen olcsó kamatozás mellett tudja a föld vételárát megfizetni. (Dabasi Halász Móric: Egészen helyes!) Az én ideám ebben a tekintetben az lett volna, hogyha a földbirtokos megkapja a kártalanítási összegnek kétharmadát, a fenmaradó egyharmad juttattassék a parcellatulajdonosnak inveszticiós hitelként. Tudom, hogy ezt abban a formában, ahogyan az egész kölcsön kontemplálva van, most igy törvényhozásilag megoldani nem lehet. Én azonban mégis ajánlom a mélyen t. kormány figyelmébe, — miután kétségkivül ingerenciája lesz azokra az altruista intézetekre, amelyek az egész finanszírozást le fogják bonyolítani — hogy talán mégis el lehetne érni azt, hogy ezeknek az altruista intézeteknek figyelme felhivassék arra, hogy az ilyenféle inveszticiós kölcsönigényeket talán válamiképen nagyobb lojalitással kezeljék, mint eddig kezelték és esetleg a hitelszövetkezetnek nyújtott visszleszámttolás által próbáljanak valamiképen segítségére jöni a parcellabirtokosoknak abban, hogy fel is szerelhessék a maguk gazdaságát. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt hiszem, lesznek itt mégis az altruistaintézeteknek is olyan jövedelmei vagy pedig olyan tartalékai a lebonyolítás során, amelyeknek felhasználásával talán e kérdés megoldásához is közelebb fognak jutni. A kérdés másik része az> hogy vájjon a birtokosok kártalanítása mikép történt meg és vájjon magának annak: a gondolatnak és ténynek, hogy a megváltást szenvedő birtokosok birtokaik árának egy részéhez hozzájutnak, milyen jelentősége van. Voltak itt olyan ideák, amelyek szerint talán jobb lett volna a kölcsön helyett egyszerűen földváltságkötvényekkel fizetni ki a birtokosságot és igy talán el lehetett volna kerülni ezt a kölcsönt, melyet sokan terhesnek és a nemzetre nézve talán megalázónak is tartanak. Azt gondolom, hogy a probléma nem az volt, hogy a birtokosoikat egy járadékhoz hozzájuttassuk, mert ez nem használt volna senkinek, kivéve magát a birtokost, sőt valami nagyon annak sem használt volna, mert ennek alapján hozzájutott volna egy bizonyos évről-évre megújuló, nem valami nagy összeghez, amellyel a világon semmihez sem kezdhetett volna. A közgazdasági életnek ebből minimális haszna lehetett volna, mert ez az összeg nem lett volna alkalmas semmiféle befektetésre, ha csak le nem számit oltatta, vagy el nem adta volna a kötvényeket, amelyeknek plasszirozása, azt hiszem, nem túlságosan sikerült volna. Ebben az esetben nem tudott volna készpénzhez jutni és azolkat a gazdasági feladatokat, amelyeiket ilyen formában várunk tőle, nem tudta volna megoldani. Mert a lényeg az volt, hogy Magyarországon, kivétel nélkül, mindenki készpénz után fut; az iparos az után fut, a kereskedő, a munkás és természetszerűleg a földbirtokos is az után fut. Mindenki azt várja, — és kell, hogy. ez legyen annak követkéz-