Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-200

54 Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 1928 július 6-án, pénteken. semmiféle olyan költséget a parcellázásnál a parcellához juttatottak terhére felszámítani nem engedünk, amelyek nem legálisak, ame­lyek nem függnek össze a legkomolyabban és a legszigorúbban azzal a parcellázási mun­kával, amelyet ott az intézet a munka végre­hajtása során eszközöl. A végrehajtásig utasításban kéri továbbá Berki Gyula t. képviselőtársam bevenni azt, hogy azoknál az intézményeiknél, amelyek par­cellázással foglalkoznak, valamint az altruista intézményeiknél az alkalmazásban levő tiszt­viselők # birtokot ne szerezhessenek. Ezt a végrehajtási utasításba felvenni nem áll mó­domban, ezt csak törvényhozási utón lehet elintézni. A végrehajtási utasításban nem áll módomban eltiltani valakit birtokszerző jogá­tól. Amennyiben törvényhozási intézkedést frivánt volna a t. képviselő ur, hamarabb kel­lett volna idevonatkozólag indítványt tennie, akkor talán hozzájárulhattunk volna, de eny­nyire rigorózusnak mégsem tartanám elfo­gadhatónak azt az álláspontot, hogy a tisztviselő teljesen elzárassék attól, hogy birtokot szerezhessen. (Berki Gyula: Nincs elzárva!) Hiszen az a fő, hogy milyen alapon szerzi a birtokot. Ha azt legális, tisztességes, becsületes módon szerzi, ez el­len nem lehet kifogás, csak az ellen volna kifogás, ha annak az intézménynek révén, amely államilag kölcsönök és hitelek nyújtá­sával foglalkozik, kedvezményesen és meg nem engedett módon szerezne magának birto­kot. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérelk a jobboldalon, kép­viseLő urak. Méltóztassék lehetővé tenni, hogy a minister ur beszédét meghallgassuk. (Prop­per Sándor: Ugy gondolják, hogy mindegy, hogy mit mond, úgyis megszavazzák! —Zaj.) Mayer János földmivelésügyi minister: Ezt a végrehajtási utasításban mégsem lehet szabályozni, hanem csak törvényhozási utón. Ezek alapján kérem a t. Házat, hogy az előadó ur által beterjesztett inditvány elfoga­dásával és Neubauer Ferenc t. képviselőtár­sam stiláris módosításával, a többi határozati javaslat elutasításával méltóztassék a szakaszt elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az előadó ur kivan szólani. Rubinek István előadó: T. Ház! A magam részéről Neubauer Ferenc t. képviselőtársam indítványát elfogadom- Berki Gyula t. képvi­selőtársam előadmányával kapcsolatban óhaj­tom csak kifejezésre juttatni, hogy én is szük­ségesnek és helyesnek tartom, hogy a tör­vény végrehajtási utasításában azok a költsé­gek, amelyek a parcellázás során felmerülhet­nek és amelyek a parcellázás során a vételár­hoz ténylegesen hozzászámíthatok lesznek, szi­gorúan fel legyenek sorolva, nehogy vissza­élések lehetősége nyíljék meg. (Helyeslés a jobboldalon.) Kérem a szakasz elfogadását. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánitom. Következik a határozathozatal. A 8. §-t bekezdéseként fogom határozatho­zatal alá terjeszteni. Az első bekezdés meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. A második bekezdés eredeti szövegével szemben áll az, előadó ur módosító indítványa, aki stiláris módosítást ajánl; a »köteles:< szó helyett »kell« szót javasol tenni. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az eredeti szöveget elfo­gadni, szemben az előadó ur módosításával, igen vagy nemi (Nem!) A Ház a második be­kezdést az előadó ur módosításával fogadta el. A Ihiarmadik bekezdés meg nem támadtat­ván, azt elfogadottnak jelentem ki. A negyedik bekezdéssel szemben áll Szilágyi Lajos képviselő ur indítványa, aki annak tör­lését javasolja, s az előadó ur módosítása, aki a »vagy legalább egymillió pengő alaptőkével biró, őstermeléssel foglalkozó nyilvános szám­adásra kötelezett olyan vállalat« kitétel beszú­rását indítványozza. Először az eredeti szöveget szembe fogom állítani Szilágyi képviselő ur törlésre vonat­kozó indítványával. Amennyiben az eredeti szöveg fogad ta tik el, akkor annak kiegészíté­séül fogom újra szavazás alá bocsátani, az előadó ur módosítását. Kérdem tehát a t- Házat, méltóztatik-e az eredeti szöveget elfogadni, szemben Szilágyi Lajos képviselő ur törlésre vonatkozó indítvá­nyával, igen vagy nem? (igen!) A Ház az ere­deti szöveget fogadta el, ennélfogva Szilágyi képviselő ur indítványát elvetette. Kérdem mostmár a t. Házat, méltóztatik-e az előadó ur által javaslatba hozott kiegészítő indítványt is elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház el­fogadta, ennélfogva a bekezdést az előadó ur módosításával jelentem ki elfogadottnak. Az ötödik bekezdéssel szemben áll Neu­bauer Ferenc képviselő ur indítványa, aki a következő szavak »előterjesztésére a ministe­rium« kihagyását javasolja. Kérdem a t. Há­zat, méltóztatik-e az ötödik bekezdést, Neu­bauer Ferenc képiviselő ur indítványával szem­ben, eredeti szövegében elfogadni, igen, vagy nem? (Nem!) Ennélfogva az ötödik bekezdést Neubauer képviselő ur indítványával jelentem ki elfogadottnak. A hatodik bekezdés meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 9. §. Kérem annak felolvasását. Petrovics György jegyző (olvassa a 9. §-t). Elnök: Az előadó urat illeti a szó. Rubinek István előadó: T. Ház! Inditvá­nyozom, hogy a 9. §. uj, első bekezdése gyanánt a következő szöveg vétessék fel (olvassa): »Azokban a megváltási ügyekben, amelyek­ben a megváltási eljárást a 2. §. utolsóelőtti bekezdése értelmében befejezettnek kell tekin­teni, ennek telekkönyvi feljegyzése iránt az Országos Földbirtokrendező Bíróság hivatal­ból intézkedik.« Egyúttal két stiláris [módolsitást indítvá­nyozok a szakasszal kapcsolatban. Kérem, hogy a régi első bekezdés 12. sorában lévő »azonban« szó töröltessék, mint felesleges. Ugyanezen be­kezdés utolsó sorában a »helyezhetik« kifeje­zés helyébe »helyezik« tétessék. Végül a szakasz utolsó bekezdéséhez ugyancsak stiláris módositást terjesztek elő. Kérem az utolsó bekezdés utolsóelőtti sorának »második« szava helyébe »előző« kifejezést tenni. Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Farkas Gyula! Farkas Gyula: T. Képviselőház! Kérem méltóztassék megengedni, hogy ennek a javas­latnak nagy elvi kérdéseket érintő és fontos közgazdasági és magánérdekeket szabályozó szakaszai mellett szinte észrevétlenül maradt 9. §-a mellett röviden felszólaljak. Bátorkodom igénybevenni a t. Ház türelmét azért, mert meggyőződésem az, hogy ennek a szakasznak rendelkezése a földbiirtokreform befejezése érdekében oly fontos köznyugalom, megnyugvás előidézése tekintetében a pénzügyi megoldás mellett a legfontosabb kihatással lesz. (Ugy van! a jobboldalon.) Meglesz a ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom