Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-200

Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 1928 július 6-án, pénteken. 49 fog rendelkezni miféle ingatlanfeldarabolá­sok felett fog dönteni, ha az Altruista Bank és a Kisbirtokosok Országos Földhitelintéze­tének feldarabolásai ezen határozvány alap­ján kicsúsznak a keze alól? T. Ház! Én tehát, miközben újólag azo­kat a községeket emlegetem és folyton-foly­vást azokat a községeket, ahol nem sikerült a földreform és miközben felhivom a a minis­ter ur figyelmét arra, hogy bizonyos vidéke­ken beveti szokásokat akceptáljon ée tekin­tetbe vegyen, akkor, amikor majd a hatalmát gyakorolja, egyidejűleg óva intem attól, hogy a beavatkozási joga alól kiengedjen bárminő intézetet. Épen azért azt indítványozom, hogy a 8. §-nál a 4. bekezdés egészen töröltessék, te­hát senki, semmiféle intézet — akárki az — ne élvezhesse azt a szabadságot, hogy meg­szabaduljon attól a kötelezettségtől, hogy ingatlaneldarabölási szándékát bejelentse s arra még engedélyt kérjen, várjon s kapjon. Kiszámithatlanul hátrányos következmé­nyei lesznek annak, hogy a minister ur most kissé könnyelműen, nagylelkűen, esetleg meg­gondolatlanul is, a jogát igy megnyirbálni engedi, mert ennek csak a falvak népe fogja egészen bizonyosan a hátrányát szenvedni. Elnök: Szólásra következik 1 ? Petrovits György jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Képviselőház! A földre­form célja tulajdonképen a parcellázás, az, hogy sok kis ember kezébe kerüljön föld. Ennek folytán nem tudom megérteni, hogyan lehet még ezt is mindenféle korláttal körül : venni és nem tudom megérteni azt, amit külö­nösen az első bekezdésben rögtön kifogásolok, hogy tudniillik (olvassa); »A földmivelésügyi minister az engedélyt feltételek teljesítéséhez kötheti, sőt közérdekből indokolás nélkül megtagadhatja.« Akkor, amikor a földművelésügyi minis­ter ur itt birói hatáskört gyakorol, tulajdon­képen átvesz birói funkciókat. Már pedig a bíróságnak az a legelső alaptétele, hogy in­dokol. Miért veszi magának a földmivelésügyi minister ur azt a jogot, hogy indokolás nélkül megtagadhatja laz engedélyt? Ez megint olyan dalai lámaszerü mozdulat: »én, a m. kir. földmivelésügyi kormány visszadobok egy tervet s nem is indokolom meg, hogy miért.« Ez sértő, t. Képviselőház! Sértő az, hogy a mai jogviszonyok mellett egy törvény azt mondja, hogy a minister indokolás nélkül megtagadhatja az engedélyt. Miért veszi ma­gának a földmivelésügyi minister ur ezt a jogot? Hiszen, ha valaki egy olyan magas pozicióban jár el, mint amilyen a ministeri állás, akkor egy ilyen magas állásban kell, hogy megindokolja a maga cselekedeteit. Miért akarja a minister ur indokolás nélkül ezt a jogot igénybevenni. Nagyon kérem, méltóztassék az első bekez­désben azokat a szavakat, hogy: »indokolás nélkül« kihagyni és méltóztassék ugy, mint minden más írásbeli döntés esetében a maga Ítéletét indokolni. Mármost igen t. Képviselőház, ebből az al­kalomból, amikor mindig kisemberekről mél­tóztatnak beszélni, egy nagyon szomorú ese­ményt kell felemlítenem, amelyet a Pesti Napló mai számában olvasok a derékegyházai parcellázásokkal kapcsolatban. Az van itt el­mondva, hogy Derékegyházán kiszakítottak a földreform során 2400 holdat. Azután így foly­tatja ez a cikk (olvassa): »Az idén végre bő termés kínálkozott. Idáig elhúzódott a földbir­tokreform végrehajtása, folyton cserélgették a földeket, a kiosztott holdakat folyton válogat­ták, úgyhogy az uj tulajdonosok semmi hasz­nát nem látták. Most végre bő termés Ígérke­zett. És mi történt? Az történt, hogy ezeknek az uj parcelatulajdonosoknak, ezeknek a kis­embereknek, 800 magyar kisgazdának első ter­mését a fináncok lefoglalták adóban.« (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) A község elöljáróságára ráírtak, hogy a leg­nagyobb szigorral sürgősen hajtsa be a föld­reformföldek utján járó elmaradt és fölgyü­lemlett adóhátralékot, és most zálogolni való nem akadt, az elöljáróság lefoglalta az uj föl­dek első igazi termését. 800 derekegyházi törpe­birtokosnak zár alá vették egész termését és bűnvádi eljárás terhe alatt megtiltották nekik, hogy a hosszadalmas adóügyi eljárás befeje­zéséig csak egy szem búzát is eladjanak. A­800 nehéz gondok között élő kisgazadacsalád, amely már türelmetlenül várta az aratást, egyszerre válságos helyzetbe került nem a sa­ját hibájából, hanem a földbirtokreform vég­rehajtásának késedelmessége miatt, s most ott áll üres zsebbel és üres gyomorral a rakott osztagok mellett, amelyekből egy kévét sem emelhet ki, míg az adóvégrehajtó meg nem kapja a maga jussát.« (Haller István: Valószí­nűleg nem így áll a dolog!) Én ezt olvastam; nem voltam a színhelyen. De mindenesetre na­gyon szomorú dolog az, hogy az uj kisgazdák­nak, uj törpebirtokosoknak első termését rög­tön elviszik adóban. Ez nem szolgálja a föld­birtokreform célját. A második bekezdése ennek a szakasznak szól az. Országos Földbirtokrendezőalap javára teljesítendő befizetésekről- Itt felmerül az egész Országos Földbirtokrendezőalap kérdése. Ezt az Országos Földbirtokrendezőalapot an­nak idején a telepitési alap helyére tették. Az 1920: XXXVI. tcikknek 79. §-a szól erről. Ez a szakasz azt mondja (olvassa): »A telepitési alap állagából Országos Földbirtokrendező­alap létesül.« Azt mondja továbbá (olvassa): »Ingatlan-eldarabolásának és más földbírtokpo­litikai müveletek lebonyolitására az Országos Földbirtokrendezőalap tőkeállaga szolgál. Az ekként felhasznált összegeknek meg kell térül-' niök.« Azt mondja még ez a törvényszakasz, hogy (olvassa): »Ebből a tőkeállagból bizonyos ösz­szegek az arany vagy ezüst vitézségi éremmel kitüntetettek, hadirokkantak, hadiözvegyek éls hadiárvák földhöz juttatásának elősegítésére felhasználhatók«. Nagyon kíváncsi vagyok és érdekel engem az a kérdés, hogy az Országos Földbirtokrendezőalapból hány hadirokkant, hadiárva és hadiözvegy jutott földhöz. (Forster Elek: Érdekes volna tudni!) Nagyon kíváncsi vagyok erre a kimutatásra, mert a törvény erre a célra, a telepítések céljára rendelte ezt az összeget. S miután időközben beállott a háború s a háborúnak voltak szerencsétlenjei, hajótöröttéi, a hadirokkantak, a hősi halottak után ittmaradt hadiözvegyek és hadiárvák, engem és. — azt hiszem — az egész közvéle­ményt érdekli az, hogy ezen a címen az Orszá­gos Föildbirtokrendezőalapból hány hadirok­kant, hány hadiözvegy és hadiárva ikapott föl­det. (Szilágyi Lajos: Jogosult kíváncsiság!) Vagy pedig lehetséges-e az, hogy nem használ­ták fel erre a célra ezt az alapot? De akkor miért létesítették ezt az alapot 1 ? S ha megtör­ténhetik, hogy nem erre a célra használták fel ezt az alapot, akkor mi célja volt annak, hogy a törvényben egyenesen erre a célra jelölték

Next

/
Oldalképek
Tartalom