Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.
Ülésnapok - 1927-199
Az országgyűlés képviselőházának 199. a földtehermentesitési terheket a földadóba beosztotta és saját birtokát is ezzel megterhelte. Én ezzel, igen t. képviselőtársam, nem Kossuth érdemeit akarom csökkenteni, és nem akarok a magyar rendi nemesség fentartása mellett allegáJni, csak az igazságokat akarom leszögezni. Ez az egyik igazság, a másik igazság az, hogy a jobágyság felszabadítása folytán, aminél Beksics Gusztávra hivatkoztam, a magyar nemesi birtok elesett instrukciójától és az eddig használt ingyen munkától. Helyesen esett el, jól esett el, ez a világ igazságának követelménye és a követelmény teljesítése volt. de azt idézte elő, hogy az uj gazdasági rendbe beilleszkedni nem tudó s a régi rendszer megváltoztatása folytán túlságos terhekkel küzdő köznemesség vagyonában, vele katonai, politikai és kulturális súlyában is vesztett. Más oldalról az jött ehhez, hogy a felszabadított jobbágyságnak egyedenként csak olyan csekély földbirtok jutott a kezére, hogy azt a fontos közéleti szerepet, benne a gazdasági, politikai és kulturális szerepet, ami eddig a köznemesség kezén volt, betölteni nem tudta. Meg- van állapítva tehát, hogy sem a jobbágyságból, sem a nemességből kialakult kisbirtokososztály e szerep betöltésére elegendő erővel nem birt. Ma már ez a különbség természetesen csak törté» nelmi értékkel bir, mert hiszen jogban, sorsban és politikai szerepben teljesen egyenlő. Ha tehát egészséges állapotot akarunk teremteni, akkor a magyar földbirtokpolitikának legelső és a világirányzatba is bekapcsolódó feladat az, hogy itt egy erős, gazdag, tudásban is gazdag, erkölcsökben is erős kis- és középbirtokososztályt állítsunk arra a helyre, amely a régi magyar történelem folyamán a nemzet életében ezt a fontos szerepet betöltötte. (Taps a jobboldalon.) A magyar földbirtokpolitikának, a magyar nemzet boldogulásának és jövőjének tehát ez épen olyan elengedhetetlen, nemcsak politikai, hanem gazdasági feltétele is, amilyen a helyes termelés és helyes értékesítés megteremtése. Ha már most azt nézem, hogy ezt a célt el tudjuk-e érni azzal az eszközzel, amelyet az érdekelt földbirtokos osztály és, — amit bizonyos megütközéssel tapasztalok ~ a demokrata képviselő urak is támogatnak, tudniillik, a szabadforgalom teljes visszaállításával... (Bródy Ernő: Megütközéssel 1 ? Mindig a szabad 1 forgalom mellett voltunk és leszünk! Ez a demokrácia alapja!) Elnök: Bródy Ernő képviselő urat kérem, ne méltóztassék állandóan közbeszólni! (Ernszt Sándor: Annak semmi köze nincs a demokráciához! — Zaj. — Simon András: Hát a lakásforgalom felszabadítása 1 ?!) Farkas Gyula: Igen t. Bródy Ernő képviselőtársam, én nem dicsekedhetem valami hosszú emlékezőtehetséggel, de arra még határozottan emlékszem, hogy igen t- képviselőtársam volt az, aki a legerősebben allegált a budapesti lakások felszabadítása ellen. (Bródy Ernő: Hát nincs velem ebben a kérdésben?) Én önnel vagyok t. képviselőtársam, de nem a magántulajdon szabadságának elvére támaszkodott ön akkor, amikor ezt sürgette, hanem arra, hogy a tulajdont szükség esetén korlátozni kell. Aki tehát a házingatlan szabadságát el nem ismeri, az ne helyezkedjék a földingatlan szabadságának elvére, hanem méltóztassék idejönni, ahol én vagyok. Mert ha én igenis elismerem azt, hogy egy gazdasági szükségesség parancsolta, hogy a bilincset rárakjuk a háztulajdonra, most egy tágabb körű, ülése 1928 július 5-én, csütörtökön. II sokkal nagyobb szükségszerűség parancsolja, hogy a magyar földbirtokra, ha fájó, ha vérző szívvel is, de bilincset tegyünk. T. Ház! A szabadforgalom, — hogy a gondolatmenetemre visszatérjek — bebizonyitotta, hogy egy nemzetnek ezt a nagy problémáját megoldani nem képes. Méltóztassék csak a háboruelőtti, a békebeli állapotokra visszatekinteni, vájjon fejlődött-e ez, idő alatt a magyar föld tagozódása abban a kívánatos irányban, amelyet ma nemcsak csekélységem, de minden neves politikus a magyar politika tengelyévé állit be. Méltóztatik megengedni ugyebár, hogy nem. Ha a másik oldalt nézem, ha azt nézem, hogy az 1920 : XXXVI. tcikkel ugyanez az irány megtaláltatott-e, ismét azt kell mondanom, hogy nem. T. Ház! Tisztelettel kérem a t. Házat, méltóztassanak hozzájárulni beszédidőmnek tiz perccel való meghosszabbításához ! Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnafc-e az engedélyt megadni? (Felkiáltások; Igen!) Ugy látom, a Ház az engedélyt megadja. Farkas Gyula: T. Ház! Legyen szabad rámutatnom arra, hogy a 968.000 katasztrális hold földből csak 14.000 adatott a kisbirtok fejlesztésére, r 14.000 katasztrális hold mintagazdaságok létesítésére, a többi a nincsteleneknek, a gyengébb vagyoni erejű embereknek jutott. Hogy ez szociális szempontból helyes volt, azt tökéletesen elismerem, hogy ez áldásos volt, nem tagadom, de méltóztassék megengedni, hogy ugyanakkor megállapitsarn azt is, hogy ezt a nagy nemzeti célt: a kisbirtolki és a magyar középbirtok megerősítését, tehát egy erőteljes kisbirtokos- és középbirtokososztály kiépítését abszolúte nem szolgálta. (Farkas István: Egy félhold helyett adtak volna nyolc vagy tiz holdat!) T. képviselőtársam, jobb lett volna harminc holdat adni, de akkor alighanem ugy jártunk volna, mint jártunk mi, aki'k a rendezésben résztvettünlk s.akik a földbirtoikrendezés során azt" tapasztaltuk, hogy két falu határa kellett volna egy falunak. És ha méltóztatott volna az egész vonalon a harminc holdas tipust alkalmazni, akkor, azt hiszem, hogy már valahol a Kárpátoknál járnánk Cseh-Szlovákiában és a másik Kárpátoknál, Erdélyben. Minthogy pedig ez a magyar gazdasági probléma a magyar nemzetnek egyúttal létproblémááa, ezt a kérdést meg kell oldani. Ennek a probléimánatki megoldását elodázni nem lehet, de nem is célszerű, mert csak politikai és diplomáciai problémák biriák el a halogatást és ezekben a halogatás folytán gyakran megoldás teremtődik. De tapasztalati tény, hogy a gazdasági problémák annál nehezebbek és annál súlyosabb áldozatokkal oldatnak meg, minél inkább kitolódik a megoldás. Én tehát a 6. "§-t azért fogadom el, mert a probléma megoldásához és annak lassú, fokozatos kiépítéséhez is hozzá fog járulni és nem halasztja el egy időre, amijkor az egész problémát a nemzetre egy tételben akasztja rá és elviselhetetlen áldozatokat idéz elő, hanem fokozatosan valósítja meg. Ami mármost azt a kérdést illeti, hogy ez mennyiben korlátozza az egyéni tulajdonjogot, méltóztassanak megengedni, hogy itt ismét egy téves beállításra — ha jól értettem — mutassak rá. Nevezetesen azt méltóztatik állítani, hogy az állam attól veszi el a földet, akitől akarja. Ez nem áll. Ez lehetséges volt a kisajátítási vagy a megváltási jog alapján azelőtt, amikor az állam attól vette el a földet, akitől akarta, de a most kontemplált elővásar-
