Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.
Ülésnapok - 1927-199
10 Az országgyűlés képviselőházának Mélyen t. Ház! Akkor, amikor a birtok elaprózására, a nagybirtok egy részének a szabadforgalomba való bevitelére lesz mód és lehetőség — és ez szükségképen be fog következni — a közép- és kisbirtokososztály megerősítésére a kormányzatnak törekednie kell. Ha nem ez volna az érzésem, akkor a szakaszszal szemben foglaltam volna állást. De be fog bizonyosodni az, hogy épen a birtok nehéz helyzeténél fogva és a bekövetkező hitbizományi reformnál fogva a birtokoknak oly tömege kerül maid eladás alá, hogy ezen időhöz kötött korlátozás folytán nem fog csökkenni a birtok értéke, de a hitele sem fog csökkenni, mert hiszen e szakasz alapján nem ugy fogják ezt a jogot gyakorolni, hogy az vexázió jellegével birjon, nem ugy fogják gyakorolni, hogy a föld szabad forgalmát megkössék, hanem kizárólag egyetlen szempont fogja vezetni ennek a szakasznak alapján a földmivelésügyi kormányt, és ez az, hogy a közép- és kisbirtokososztályt megerősítse s a magyarországi nagybirtok egészséges eloszlását irányitsa. E szakasz megbirálásánál egyfelől a merev jogi szempontokat félre kell tenni, (Helyeslés a középen.) másfelől pedig a felekezeti szempontokat teljesen ki kell zárni. (Helyeslés jobbfelől.) A magyar föld kérdését — amint mondottam is — a nemzeti jövő szempontjából kell megítélni és a nemzeti politikai szempontokat kell előtérbe helyezni. (Helyeslés a jobboldalon.) Én, bár ellenzéki képviselő vagyok, de miután a közép- és kisbirtokososztály megerősödését lelkemből óhajtom, s az az érzésem, hogy ez a szakasz ezt a célt kivánja szolgálni, e szakaszt elfogadom. (Helyeslés .jobbfelől. — Zaj a szélsőbaloldalon. — IÎ ötben stein Mór: Az ut az egységespárt felé egyengetve van!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Farkas Gyula Farkas Gyula: T. Képviselőház! A t. Ház türelmét (Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Elnök csenget.) ennél a szakasznál két irányban volnék bátor kérni. Az egyik egy csekélyebb jelentőségű dolog, amely szól a szakasz harmadik pontjához. Ebben tudniillik az foglaltatik, hogy (olvassa): »Ha az elidegenített ingatlan területe — ideértve a 2. pont alá tartozó eseteket is — a szerző félnek már meglévő ingatlanával együtt 200 kataszteri holdat meg nem halad ugyan, de a közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága vagy a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőség stb,...« Minthogy a gazdasági felügyelőségek nem csupán vármegyeiek, hanem városiak is, tehát tisztelettel indítványt nyújtok be a »vármegyei« szó kihagyására. Felszólalásom második részében a 6. § lényeges rendelkezéseivel kivánok foglalkozni. Itt kérem Gál Jenő t. .képviselőtársamat, ne vegye rossz néven, ha én az ő nagy jogi tudását és tekintélyét, amelyet mindig tiszteletben tartok és magam is, mint jogász ember, a legnagyobb mértékben méltányolok, szerény képességeim szerint kritika é® megjegyzések tárgyává teszem. Ha jól értettem, igen t. képviselőtársamnak az volt a kiindulási pontja, hogy a klasszikus jogtudomány szerint a magánjogtelj ességet a tulaj donteljességét jelenti és ezen a tulajdonteljességen rést ütni nem szabad, csakis kényszerítő körülmények között. Én ezt a jogi tételét — tehát a magántulajdon teljességét és érinthetetlenségét — mint elvet elfogadom, de méltóztassék' meg199. ülése 1928 július 5-én, csütörtökön. engedni, hogy felhívjam igen t. képviselőtársam figyelmét arra, hogy ahol elv legelsősorban és a legklasszikusabban jutott kifejezésre, a Justinian-féle kódlexben, a római jogban, a tulajdonjog már ott is számtalan korlátozásnak volt alávetve és ha tekintjük az időközi törvényhozásokat, kezdve a Pand'ektáktól, ahol a római jog meglehetős tisztaságban, de mégis — különösen a kötelmi részben — némi módosításokkal használtatott, látjuk, hogy ettőlfogva a jogfejlődés úgyszólván kivétel nélkül egyebet nem csinál a magántulajdonnal, mint korlátokat állit fel neki. Talán egyedül — ami most hirtelen eszembe jut — a magyar országbírói értekezlet intézkedése az, amely eddig a tulajdonnak — a földtulajdonról beszélek speciel — korlátozását képező kőszénbányajogositványt visszacsatolta a földtulajdonhoz, és ezzel a földtulajdont teljesebbé tette. Az irány tehát a történelemben, a politikában és a népek fejlődésében is mindenesetre az, hogy a korlátlan tulajdon elé mindig töibb és több korlát állittatik _fel és annak teljességén mindig több, rés üttetik. Ha jól éltettem, a második tétel az volt, hogy azonban ezeket a korlátozásokat csakis fontos szükség esetén szabad felállítani. Igen t. képviselőtársam a jelen esetre vonatkoztatva azt mondotta, hogy egy ilyen elv csak.az lehet, hogy tekintettel arra, hogy akié a föld, azé az ország, ide káros idegen elemek, mint ; földtulajdonosok ne juthassanak be. (Helyeslés.) Ezt a tételét már nem fogadom, el abban a vonatkozásban, hogy ez volna az^ egyedüli zsinórmértéke a tulajdon korlátozásának. Berki Gyula igen t. képviselőtársam rámutatott arra, hogyha nézzük, akárhol a földbirtok fejlődését, amely talán a legklasszikusabb Németországban, a haladás iránya a földbirtok demokratizálódlása, a latifundiumok elaprózása felé mutat. Ez tehát az általános irány s hogy ezen általános irányba nekünk belekapcsolódnunk nemcsak célszerű, hanem szükségszerű is, méltóztassék megengedni, hogy erre pár szóval rámutassak. Nem akarok] itten részletes forrásokat felsorolni, hiszen, aki történelmet Olvasott, vagy magának kellett levonnia a konzekvenciát, vagy készen levonva találta, hogy a régi rendi Magyarországnak gazdasági, politikai és katonai súlypontja a kisbirtokos nemességen, az úgynevezett köznemességen nyugodott. Ez nem vitás. Nem kisebb tekintély, mint Beksics Gusztáv állapította meg, hogy a jobbágyság megváltásának . . . (Bródy Ernő: Kossuth Lajosnak nem volt földje, csak esze! — Csontos Imre: De adott a nagy tömegnek! — Bródy Ernő: Felszabadította a jobbágyságot föld nélkül!) t Elnök: Bródy Ernő képviselő urat bérem, méltóztassék nyugodtan meghallgatni a szónokot. Farkas Gyula: Ha Bródy Ernő igen t. képviselőtársam megengedi, felhívom a figyelmét arra, hogy Kossuth kezdeményezésére a magyar rendi nemesség a maga elhatározásából és egyhangúlag szabadította fel a jobbágyságot. (Bródy Ernő: De Kossuthnak földje nem volt!) És ugyanez a magyar nemesség, amely jobbágyságát felszabadította, 1848. és 1849-ben véres harcot vívott azért, hogy ez a felszabadítás keresztülmenjen. (Bródy Ernő: Igyekezzenek hasonlóak lenni az utódok a 48-as ősökhöz!) Méltóztassék megengedni, hogy rámutassak arra, hogy ugyanaz a rendi nemesség, amely jobbágyságát felszabadította, a földtörvényben maga vállalta a föl dtehermentesítés terhének legnagyobb részét, amikor