Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-204

Az országgyűlés képviselőházának 2 vádi perrendtartásnak a nyilvánosság kizárására vonatkozó rendelkezéseit, amikor nagyon jól tudjuk, hogy csak államérdekből és a közerkölcsök védelmére van meg a lehetősége annak, hogy a nyilvánosságot kizárják. Tudom, hogy nálunk Magyarországon egy kis törvénysértés ide, vagy egy kis törvénysértés oda, s hogy nem mennek érte a szomszédba, sem meg nem ütődnek rajta az emberek. De az Isten szerelmére, már a büntető törvényeket is ministeri rendeletekkel nyugodtan felrúgják ? Ha rosszul alszik egy ministeri tanácsos ur, vagy pedig nem tanulta meg az iskolában jól a törvényt, akkor az egész magyar Magna Carta, amelyekre mi olyan büszkék voltunk, az egész magyar szabadságjog (Malasits Géza : Jól tetszett mondani, hogy uüszkék voltunk !) attól függ, hogy a ministeri tanácsos ur tudja-e a törvényt vagy nem. (Zaj ) A rendeletnek a nyilvánosság kizárására vonatkozó rendelkezése a bűnvádi perrendtartás alapelvének teljes felrúgása. (Bródy Ernő : Nyilvánosság, szóbeliség, közvetlenség !) T, Képviselőház ! Másodszor itt van ugyancsak a büntetés súlyának a kérdése. Mint méltóztatnak tudni, alapelve a magyar büntető törvénykönyvnek, hogy a kísérlet mindig enyhébben büntetendő, mint a befejezett cselekmény. Erre jön a t. ministérium és kiad egy rendeletet, amelynek értelmében a kísérlet ugyanolyan súlyosan büntetendő, mint maga a befejezett cselekmény. Itt van azután a pénzbüntetések biztositása. Azt mondja a rendelet, hogy a pénzügyőri biztos, a vizsgálati biztos köteles a tényállás kinyomozásához fogni és az adó megrövidítése miatt a kiszabhaló legmagasabb pénzbüntetés kiszabása iránt intézkedni. Tetszik tudni, mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy mivel nincs megállapítva a rendeletben az, hogy mi a kiszabható legmagasabb pénzbüntetés,— csak a fogháznál van megállapítva, hogy valaki adóügyi kihágás miatt két évig terjedhető fogházzal büntethető — a rendelet értelmében a pénzügyi hatóság mindenkinek egész vagyonát lefoglalhatja, mert a rendelet kijelenti azt, hogy neki nem elég az, hogy az illetőnek van egy háza, hanem igenis le akarja foglalni az illetőnek üzletét is, és be akarja csukni, hogy szoros zárral biztosítsa az áruknak megmaradását, s le is akarják húzni a rolókat. Nem tudom, honnan veszi a pénzügyministérium és az igazságügyministerium ezt a szédületes nagy bizalmat a pénzügyi közegek iránt. Talán az én adataimból, amelyeket a képviselőházban elmondtam ? Talán azokból méltóztatnak gondolni, hogy olyan önzetlenek a pénzügyi közegek, hogy rájuk lehet bizni az ország polgárainak életét, szabadságát és vagyonát ? Vagy magának a pénzügyminisferiumnak van olyan jó véleménye a saját közegeiről ? Ismerem azokat a panaszokat, amelyek oda befutnak, és ismerem a t. pénzügyi közegeknek telhetetlen bendőjét. Majd ki fogom mutatni, hogy csak a bendőről van szó, a tárcáról és a bendőről, — semmi másról — még ennek a rendeletnek végrehajtásánál is. Hogy kik ezek, hogy mennyire teljesen külön osztály az államban, mennyire külön hatalom az államhatalom mellett, eanek megállapítása végett csak Karcag városába küldenem el az államiitkár urat, aki azonban mindig abszurdumnak tartja mindazokat, amiket elmondok, de sohasem intézkedik azokbanaz ügyekben, amelyeket bátor vagyok a parlament elé hozni. Karcagon egy kisgazda — most már kisgazdákról is szó van — épitett a háza körül egy keritést, amely szépen körül van véve drótsövénnyel és cölöpökkel. Erre megjelenik nála a forgalmi adóellenőr és azt kérdezi: István bácsi, maga kinél csináltatta ezt a keritést? Azt válaH. ülése 1928 július 24-én, kedden. Í79 szolja a gazda: Magának ahhoz semmi köze, Erre azt mondja az ellenőr: De igenis van, mert mi most mindenkinél ellenőrizzük, hogy kinél csináltatta, hogy a forgalmi adóját befizette-e; ki volt az az iparos, aki a cölöpöket készítette, és ki volt az az iparos, aki a szép keritést megcsinálta, és ki volt az a kereskedő, akinél a drótot vette? István bácsi azonban kemény, nyakas magyarember volt, amilyen — sajnos — ebben az országban nagyon kevés akad, mert azok, ugy látszik, már 1848-ban kihaltak, s azt mondotta a fináncnak: Nem mondom meg. Erre beidézik, hogy mondja meg, kinél csináltatta a keritést, ő azonban még mindig nem mondta meg. Ezt csak példának hozom fel arra, hogy hova jutottunk, kinek a kezébe méltóztatik akarni adni ezt az irtózatos hatalmat, amelyről rövidesen bátor leszek a t Képviselőházat informálni. T. Képviselőház ! A Rákócziak és Kossuthok kora után következő időszaknak legjellegzetesebb egyénisége és személye, aki ellen a legtöbbet verekedtek a magyar Kendek, a spicli volt, akiről megirta a költő : «Ablakomba titkos poroszlók nem járnak» — amikor az az országból végleg eltávozott. Miképen gondoskodik a pénzügyministérium és az igazságügyministérium arról, hogy ebben a derék országban ismét a spiclik tenyésszenek, hogy spiclinek lenni ebben az országban érdemes legyen, hogy a spiclik nagyszerű jutalmazásban részesüljenek? Ebben az országban — ugy látszik — meg-zokták az emberek a jutalmazásokat azon híres zsandársági utasítás óta, amelyet Haynau adott ki, és amelyben az volt, hogy a zsandárok buzgalmának fokozására a zsandárnak minden elfogott és beszállított személy után elitéltetése esetén vérdíjat kell adni, amely halálositélet esetén 60 forint volt. Amikor a zsandársági utasitást idézem, kérem a pénzügyminister urat, nézze meg, hogy benne van ez a zsandársági utasítás a pénzügyministérium rendeletében. Azt hittem, hogy a «Bezirker»-eknek csak az ivadékai vannak meg ebben az országban, de ugy látom, hogy a «Bezirker»-ek maguk is ott vannak a pénzügyininisteriumban, mert hiszen szórói-szóra Haynau rendeletét méltóztatik idézni. A Haynauféle rendelet : a zsandársági utasitás 44. 4-a ugyanis kimondja, hogy a zsandárnak szolgálati esküjére tett hivatkozással megerősített vallomása teljes bizonyító erővel bir. Méltóztatik emlékezni 1867-re? Méltóztatik emlékezni az 1861-iki parlamentben Deák beszédére, hogy mit mondott erről a zsandársági utasitásról ? Azt mondotta, hogy egy zsandár, egy Bezirker, aki érdekelve van, aki vérdíjat kap, a magyar polgárokat nemcsak becsületüktől, de vagyonuktól is megfoszthatja azért, mert a zsandár esküje, a szolgálati esküre való hivatkozással tett nyilatkozata teljes erővel bir. Ugyanez van benne ebben a rendeletben is, csak egy másik különbség van. Méltóztatik tudni, hogy a zsandársági utasitás hatálya és a. Bachkorszak alatt maguk a tisztességes tisztviselők is a legnagyobb mértékben undorodtak a névtelen feljelentőktől. És méltóztatik tudni, hogy az 1928. esztendőnek szabad magyar kormánya egy rendeletében kimondja azt, hogy a névtelen feljelentőt nemhogy utálni nem kell, hanem még a házkutatást is el lehet rendelni névtelen feljelentés alapján, abban az esetben, ha valami gyanuok is van még a névtelen feljelentés mellett. Hol vagyunk az Isten szent szerelmére ? Egy olyan országban, ahol az adók rendesen befolynak, ahol több adó folyik be, mint amennyi elő van irányozva, egy or^-zágban, ahol százmillió felesleg van, mégis van spicli-rendszer, vannak vérdíjak, van házkutatás, személyi motozás, lefoglalás. Megszűnik az «az én