Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-189

152 Az országgyűlés képviselőházának ülésre vonatkozó indítványt. (Fábián Béla: Közben a kormány egy tagja sincs jelen!) T. HázJ^ Ezek után fokozott érdeklődéssel kell e törvényjavaslat felé fordulnunk és vele kissé megismerkednünk. Azt hiszem, t. képviselőtársaim jórésze nincs egészen tisztában ennek a javaslatnak rendelkezéseivel. Nem is csodálom, mert itt egy olyan, zűrzavaros indokolás-tömeggel állunk szemben, amely lehetetlenné teszi, hogy ennek a javaslatnak tulajdonképeni, igaz és helyes értelmét ki lehessen hámozni. öt indokolást is sikerült már ehhez a törvényjavaslathoz megállapítanom. Valamennyit az igen t. kormány adta elő. A törvény javaslatnak első indokolása az volt, hogy e törvényjavaslat megszavazását kívánja a kincstár érdeke, a fogyasztó érdeke, (Kun Béla: Ez már nem igaz!) a gyujtóipar érdeke. Egy hét óta két ujabb indokolást hallottunk, hogy a javaslat elfogadását kivánja a földreform finanszírozásának megteremtése és a mezőgazdaság részére szükséges invesztíciók előteremtése. (Kun Béla: Ez a malaclopó köpönyeg!) Ha ilyen nyolcszakaszos törvényjavaslat meg fogja adni mindazt az orvosságot, amit az idők folyamán mint változó indokolást a t

% kormány ehhez hozzáadott, akkor ez mintaképe lesz a csodatörvényjavaslatoknak. Azt Shiszem azonban, ebből a népes indokolás-családból leghelyesebb rögtön kidobni azokat^ az indokolásokat, amelyeknek ott tulaj donképen semmi helyük nincs, amelyek semmi tekintetben alátámasztva nincsenek. Ez a két indokolás az, hogy^ a törvényjavaslat elfogadását a kincstár és a fogyasztók érdeke követeli. Én igyekeztem kitalálni, mi lehet az az érdek, amely a kincstár és a fogyasztók szempontjából fűződik ehhez a javaslathoz. Nem sikerült megállapitanom. . (Fábián Béla: Kevésnek találják a fosryasztok az eddigi adókat, kellett nekik egy uj!) A kincstár érdeke, ha szigorúan a fiskális szempontokat vesszük, nem terjedhet tovább, minthogy a gyujtóadót és a kincstári haszonrészesedést, amely ma már a gyufa forgalma alapján összeolvadt, megkapja, Ebből a szempontból nem volt szükség a javaslat benyújtására és erre vonatkozólag a törvényjavaslat semminemű intézkedést nem is tartalmaz. Sokszor méltóztattak hallani, hogy a kincstár és a fogyasztók érdeke azon a kardinális intézkedésen) nyugszik, hogy a kormánynak módja van a gyufa árának megállapításába beleszólni. Ezt csak a jóhiszemű, tájékozatlan és a matériával nem ismerős embereknek lehet beadni. (Kun Béla; Ez csak olyan rózsaszínű fátyol!) Hiszen az 1921 : XI. te, mely a gyufaadóról szól, már megállapította a kormánynak azt a jogát, hogy a gyufa árának megállapításába beleszólása van, ehhez tehát erre a javaslatra semminemű szükség nincs, ez a joga az 1921 : XI. tclkkben tökéletesen statuálva van. Ami a kincstárnak a gyufaadó biztosítása és behajtása körüli érdekét illeti, erre vonatkozólag ugyancsak az 1921 : XI. te. pontos kezelési-, eljárási- és büntetőszabályokat állit fei; úgyhogy senkisem tud kibújni súlyos következmények nélkül a kincstárral szemben fennálló kötelezettsége alól. Azt hiszem ezek után, hogy egészen helyesen járok el, ha ezt a közelebbről semmivel meg nem okolt indokolást eldobom, annál inkább, mert hiszen a törvényjavaslat indokolásában arról szó sincs, hogy az a javaslat miképen fogja megvédeni a kincstár é® a fogyasztók érdekét, A fogyasztó érdeke 189. ülése 1928 június 19-én, kedden. kumulálódik az ármegállapításban. A gyufa árának megállapításához való jogot azonban nem ez a törvényjavaslat adja meg a kormánynak, ezt biztosítja számára az 1921 : XI. te. Nézzük mármost azt a másik négy indokot, amelynek alapján követelik a javaslat elfogadását, hogy meg kell menteni a magyar gyújtóipart. Ez van lefektetve ebben a javaslatban. Hogyan akarja megmenteni a magyar gyújtóipart ez a törvényjavaslat? (Sándor Pál: Azzal, hogy kitekeri a nyakát!) Ki akarja zárni a versenyt. Csakhogy ezen a téren sem talál a javaslat egészen előkészittetlen terepet, mert hiszen az 1921 : XI. te. módot ad a kormánynak arra, hogy ő adja meg a gyufagyártáshoz szükséges engedélyeket. Ez az engedélyezési jog tehát már a régi törvényben is statuálva van. A kormány azonban 1921-ben felismervén azt, hogy micsoda nagy érdek fűződik ahhoz, hogy a teljes kapacitásukkal dolgozni nem tudó gyárakhoz uj, konkurrensgyárak ne alakulhassanak, kiadott még nyolc darab uj engedélyt. Aki ismeri az elmúlt évek történetét, aki megismerkedett a lókiviteli engedélyekről kezdve egészem a gyufagyári engedélyekig a kormányengedélyek születési történetével, az teljesen tisztában van a_zzal, hogy ezek az engedélyek mindig igen alaposan megokolt magánérdekek alapján lettek kiadva. 1921-ben az akkori kormány megszerezte magának a felhatalmazást, hogy csak ő adhat uj gyufagyár alapítására engedélyt, megmagyarázván, hogy engedélyhez kell kötni ezt a jogot, azonban ez a felhatalmazás arra volt jó, hogy ezen helyes cél felismerése után kiadjon 8 vagy 9 engedélyt. Van azonban ebben a javaslatban ezen a téren egy további lépés, ez pedig az, hogy a javaslat — és ez a javaslat egyetlen nóvuma, egyetlen uj rendelkezése — kontingentálja a gyufatermelésének mennyiségét, ennek a kontingensnek évről-évre való kiosztását a kormánynak tartja fenn és kimondja, hogy aki ezen a kontingensen túl termel, az súlyos büntetés alá, sőt az engedély elvonásának következménye alá esik. Van azután a javaslatban még egy további intézkedés, amely megtiltja a már kiadott engedélyek alapján működő gyáraknak a magánforgalomban való átruházását, illetve ehhez az átruházáshoz kiköti a kormány hozzájárulását. T. Ház! Ez volt a helyzet a múlt csütörtökig. Ezen a napon az egységespártban történt egy nevezetes bejelentés, és megszületett ennek az egy év óta itt fekvő törvényjavaslatnak szövegéhez az ujabb indokolás. Most már nem volt szó a kincstár és a fogyasztók érdekéről, nem volt szó a verseny kizárásáról, most a kormány egyszerre felfedezte, hogy ez a javaslat az, amelynek alapján finanszírozni lehet a földreformot, mert a kiszikkadt magyar közgazdaságot invesztíciós kölcsönnel fogja elátni. A kérdés mindaddig nagyon egyszerű volt, amig a kormány bele nem vetette a köztudatba ezt a két szempontot. Az volt ugyanis a kérdés, hogy szükséges és. megengedhető-e a verseny korlátozása. E kérdés felett igazán szabadon folyhatott a vita és teljesen lojálisán el lehetett foglalni az egyik álláspontot is, a másikat is, az egyik épugy alá volt támasztható, mint a másik. Minthogy azonban az indokolás nem elégedett meg azzal, hogy a szabadverseny veszedelmét csak általános képekben tárja a törvényhozás elé, még közelebbről az volt a kérdés, indokolt-e, szükséges-e, megengedhető-e, hogy a^ svéd-amerikai tröszt mol nopólisztikus törekvéseivel szemben a szabad-