Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-185

Az országgyűlés képviselőházának 185. ülése 1928 június 13-án, szerdán. 5 utóbbi időkben és pedig különösen a kisiparban, a sokszorositóiparban 20—22—24 éves és még ennél is idősebb fiatalembereket alkalmaznak fizetéstelen tanoncokként azzal, hogy velük tulajdonképen állandó napszámosmunkát végeztetnek. A cégnek, a vállalatnak effektiv haszna van munkájukból és azáltal, hogy még ráadásul biztositásmentességiet kapnak ezekre nézve, akik tulajdonképen nem is tekinthetők tanoncoknak, olyan jogosulatlan előnyhöz jutnak, amelyet tulajdonképen törvénnyel nem is volna szabad számukra biztosítani. Amennyire azonban előhaladunk a társadalmi és gazdasági konszolidáció terén, annyira mennek vissza megint a nagyvállalatok, a nagybankok és kereskedelmi vállalatok^ ahhoz a békebeli gyakorlathoz, hogy a fizetéstelen gyakornokok rendszerét újból életbeláptetik és egy későbbi, állítólagos fényes karrier reményében éveken keresztül fizetés nélkül dolgoztatják ezeket a fiataletabereket, akik hosszú iskolai kiképzés, tanulás utájn úgyszólván teljesértékü munkaerőt reprezentálnak azon a helyen, ahol őket alkalmazzák. Ha megnézzük azt az ipart, amely legkülölmbül jár el a tanonckérdésben, tudniillik a sokszorositóipart, akkor azt látjuk, hogy ezek az üzemek a tanoncokat úgyszólván már a belépés napjától kezdve bizonyos díjazásban részesitik és egyik sem fizetett még erre rá, aigyik sem ment még- ezzel tönkre. Egészen bizonyos tehát, hogy a többi ipari vagy kereskedelmi vállalat sem menne tönkre tanoncai és gyakornokai díjazásával. A másik hatáozati javaslat azofkra vonatkozik, akik javadalmazást nem kapnak, vagy javadalmazásuk heti nyolc pengő alatt marad. Különösen rengeteg nőmunkás van, — talán nem is annyira Budapesten, bár itt is, hanem inkább a vidéki városokban, a vidéki iparvállalatoknál — akiknek legnagyobb része heti nyolc pengőn aluli fizetésért dolgozik, egy olyan minimális összegért, amely a maga ellátására, a kenyér biztosítására sem elegendő, ugythogy ezek legtöbbnyire a munkahelytől távol fekvő helyről kénytelenek gyalog munkába járni, gyakran három-négy órás gyaloglás után jutnak le a munkahelyre, hogy ottan azután azért a heti nyolc pengőn aluli fizetésért értékes munkát teljesítsenek. Itt is indokolatlannak tartom, hdgy ezeknek a fizetéséből még ráadásul a j'árulék felének levonása is történjék. Az a vállalkozás, amelyik a munkabér politikájában a legemibertelenebb módon jár el, nem érdemli meg azt, hogy a járulék fele leivonásának előnyében részesüljön. Az otthonmunkásokra nézve az a megjegyzésem van, hogy sajnos, sem az általános vitánál, sem most nem részesült kellő értékelésben az, hogy az otthonmunkások végre valóban a szociális eljárásnak legalább abban a minimális fokában rószesüljene, amely ebben a javaslatban van. Ez olyan hallatlan nagy kértlés, bár nálunk korántsem olyan szélesmedrü, mint külföldön, hogy valóban megérdemelte volna a javaslatnak ez a szakasza a legteljesebb elismerést és a vele való széleskörű foglalkozást. Az otthonmunkások a leginkább hozzáférhetetlenek szervezetileg is, úgyszólván meg sem közelíthetők, munkahelyük, munkabérük ellenőrzése akár az iparfelügyelet által, akár pedig másféle módon úgyszólván lehetetlen. Amikor tehát a javaslat ebben a szakaszban megemlékezik róluk és őket igy a szociális biztosításba bevonja, valóban érdemes, ez a szándék a Képviselőház előtt való külön megemlítésre és kiemelésre. Fontosnak tartanám azonban a javaslatot kiegészíteni azzal a módosítással, hogy a törvény hatálybalépése után legkésőbb hat hónap múlva foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, mert ha már eljutottunk odáig

% hogy az otthonmunkások problémája törvényhozási problémává válik, legalább ebben a szűk keretben iparkodjunk ezt a problémát a lehető legrövidebb időn belül megoldani. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Feliratkozva nincs senki! Elnök: Kíván valaki szólni? Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Vas s József népjóléti és munkaügyi minisr ter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A benyújtott három javaslattal szemben álláspontomat a következőkben vagyok bátor körvonalozni. Ami az inasbiztositásra vonatkozik, nagyon kérem a t. Házat, hogy mindkét javaslatot mellőzni méltóztassék. Nem szeretném az inaskérdést erősebben felbolygatni, mint amennyire a javaslat mármost, eredeti szövegében is érinti, mert hiszen ha a munkaadókra nagyobb terheket rovunk, mint amennyit a javaslat tervez, abban az esetben lényegesen befolyásoljuk az inasképzés, az inasnevelés ügyét. Végre is gazdasági megfontolás determinálja a munkaadókat ebben a kérdésben, és mint bölcsen méltóztatnak tudni, ugy is baj van a szakmunkások utánpótlása tekintetében. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Tulajdonképen kevés az inas. Nagyon jól tudom, hogy a szociáldemokrata pártnak és a szakszervezeteknek az a törekvésük, hogy a munkapiacot ezzel a tényezővel is iparkodnak regulázni, lehetőleg szűk keretek közé iparkodnak szorítani — amennyire a szakszervezetek erejével megtehetik — magát az inas kérdést. És ebben van is valami elfogadható logika, mert hiszen végre is nem szabad a munkáspiacra túltermelést ereszteni. Méltóztassanak^ azonban megengedni, hogy a másik oldalon rámutassak arra, amit említettem, hogyha a munkaadókat túlságosan, \agy a jelenlegi mértéken túl megterheljük az inastartás révén a járulékok fizetésével, pláne még teljesen javadalmatlan egyének biztosítási kötelezettségét^ is kimondván, ezeknek járulékterhet is teljesen áthárítjuk a munkaadókra, abban az esetben nagyon félek attól, hogy az inasképzés kérdését lényegesen befolyásoljuk. Ennek következtében kérnem kell a t. Házat, hogy az erre vonatkozó két javaslatot mellőzni szíveskedjenek. Propper Sándor igen t. képviselőtársam ellenben a 6. §-hoz azt indítványozta, hogy az a rendelet, amelyről a szakasz utolsó bekezdése szól, ne meghatározatlan időben bocsáttassék ki, hanem köttessék meg a kormány, illetőleg a népjóléti minister keze annyiban, hogy a most tárgyalás alatt lévő törvény hatályba lépésétől számitott 6 hónapon belül adassék ki ez a rendelet. Ehhez a gondolathoz a magam részéről hozzájárulok, magam természetesen nagyon könnyen vállalnám a kötelezettséget, hogy egy ilyen rendeletet hat hónapon belül, vagy akár rövidebb idő alatt is kiadok, azonban más ministerekkel és a társministeriumokkal is, különösen a kereskedelemügyi tárcával le kell tárgyalnom ezt a materiát. Ennek következtében az általa kívánt idővel természetesen nem rendelkezem. Hozzájárulok azonban ahhoz, — amennyiben a Ház bölcsesége ugy határoz — hogy ez a 6 hónapi terminus a szövegbe beiktattassék. Konkrété tehát — bátor vagyok még egyszer ismételni — kérném, hogy Propper