Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-187

Az országgyűlés képviselőházának 187. ülése 1928 június 15-én, pénteken. pirókban helyezi el a pénzét, ha arra kényszerítő körülmények nem volnának? Azért statuál a minister ur kényszerítő körülményeket, mert másra is tisztában van azzal, hogy az elmúlt idők tapasztalatai után önkéntesen senki ilyen papírokban pénzét elhelyezni nem fogja. A nagy háború költségeit a tömegekkel már megfizettették igen véresen, igen verejtékesen, igen keményen, igen ridegen és szárazon kimondták, hogy a hadikölcsönkötvény-tartozásért nem vállal a kormány felelősséget és azok után néhány hónappal ideáll a kormány egy szociális javaslatnak mondott, hirdetett és minősített javaslattal és ebben a javaslatban újra elhelyezi azokat a luehetőségeket, amelyekkel a legszegényebb néposztályt fosztja meg utolsó garasaitól ilyen értéktelen befektetés javára. Vizsgáljuk azt, hogy az ilyen módon, ilyen címen és ilyen helyről befolyó tőkéket miképen kell elhelyezni. Utalok itt a német rokkantbiztositó intézmény keletkezésére. Amikor a német kapitalizmus egyes formációi ellenszegültek a biztosítás gondolatának, nem akarván vállalni a terheket, az akkori német kormány azzal nyugtatta meg a nyugtalankodó kapitalizmust, hogy az a pénz, amelyet igy az ipari termeléstől járulékok fejében elvonnak, vissza fog térülni^ vissza fog folyni a gazdasági élet cirkulációjába, mert ezeket a befolyó nagy tőkéket és Összegeket szociális, jóléti és építkezési célokra fogják felhasználni. Valóban ugy is történt. A német öregkori és rokkantsági biztosítás keletkezése után a befolyó nagy tőkékből épitettek munkásházakat, tisztviselőtelepeket, kórházakat, erdei üdülőtelepeket, szanatóriumokat és ehhez hasonló intézményeket, ami kettős nagy célt szolgált. Az egyik az, hogy a befolyó tőkéket egészen szilárd és biztos, tökéletesen aggálytalan módon fektették be gyümölcsözően. A másik nagy előny az volt, hogy azt a szociális célt, amelyet a javaslat maga elé tűzött, kiszélesítették a befektetett tőkékből létrehozott effektiv szociális intézményekkel. Ez a példa az, amelyet követni egyedül méltó. Semmi más megoldásba belemenni nem lehet. Szociális és gazdasági befektetéseket kell létesíteni itt is, ezekből az^ összeg.>khől, hogy ezek az Összegek visszafolyjanak a gazdasági élet vérkeringésébe, ott újra megtermékenyüljenek, ne váljanak meddő tőkékké és ne feküdjenek olyan papírokban, amelyeknek léte az utóbbi esztendők tapasztalatai után tökéletesen bizonytalan. Nem is szólva arról, hogyha meg is volna minden bizalom az ilyen papírok iránt, akkor is meddők az igy befektetett tőkék, mert a záloglevelekért, hadikölcsönökórt és egyéb, ehhez hasonló papírokért befolyt összegek elhelyezésébe és gazdaságossá tételébe itt senkinek beleszólása nem lesz. Nem tudjuk, hogy abból a bizonyos 80%-ból — most már az előadói indítvány szerint 70%-ból — mit fog csinálni a mindenkori pénzügyi kormány, hiszen semmiféle ellenőrzés nincs. (Szilágyi Lajos: És miért nem mondja meg a minister ur, hogy mit fog csinálni? Mi oka van titkolni?) f Egészen bizonyos az, hogy az ilyen elhelyezés gazdasági és szociális szempontból gyümölcsözőnek nem mondható. Es volt egy korszak valamikor, vagy lesz egyhamar egy korszak, amelyben szociális és gazdasági termékenyitő befektetésekre olyan nagy szükség volt, mint épen most, ebben a korszakban? Lakóházak, tisztviselőtelepek, kórházak, szanatóriumok, erdei üdülőtelepek létesítése soha olyan sürgős és szükséges nem volt, mint most, és ha adódik lehetőség arra, hogy a legszegényebb népréteget megcsapolják, hogy az utolsó garasokat zsebéből kiharácsolják, akkor kegyetlennek, antipolitikusnak és antiszociálisnak tartom azt, hogy ezeket a kiszivattyúzott utolsó garasokat ilyen papírokba fektessék be, elvonják a maguk céljától és rendeltetésétől, és a legszegényebb, legnyomorúságosabb néprétegeket tegyék meg már előre az állam hitelezőjévé, azokat a rétegeket, amelyek az államnak nem* csak hitelezni nem tudnak, hanem amelyeknek az államtól igen nagy támogatásra volna szükségük. T. Képviselőház! A javaslat elején, a javaslat általános indokolásának szelleméből még lehetett azt a reményt meríteni, hogy ebből az alkotásból, ha létrejön, esetleg az idők folyamán lehet valamilyen szociális vonatkozású intézményt ki- és átalakítani. Ezután a rendelkezés után minden ilyen remény elveszett. Itt semmi egyébről nincs szó, mint arróL hogy a járulékot fizetni köteles munkaadó- és munkástömegek befizetnek bizonyos nagy, horribilis összegű pénzeket járulék fejében, amelyeknek hovaforditása iránt semmi befolyásuk nincs, amelyeknek hovaforditása tökéletesen bizonytalan és aggályos egyáltalában nem alkalmas arra, hogy a tömegeket megnyugtassa. Az elején, mondom, még lehetett remény arra, hogy ebből mégis csak lesz valami és talán megfontolás tárgyává lehetett tenni, hogy a munkásság az intézmény irányításából és vezetéséből abban a csekély mértékben, amelyben ezt a javaslatot lehetővé tesfri. kivegye a maga részét. Azt hiszem azonban, hogy ennek a szakasznak elfogadásával, még az előadói pótlással is, amely egészen minimális, számba alig vehető javulást idéz elő. szó sem lehet arról, hogy akár a munkaadók akár a munkások, akik ebben érdekelve vannak, az intézmény vezetésében a jövőben résztvegyenek. (Szilágyi Lajos: Méltóztatott hallani ezt? Ez a második következmény. — Zaj.) Én csak a magam nevében, a magam személyében beszélhetek egyelőre, de az én álláspontom az, (Szilágyi Lajos: Méltóztatott-e hallani? — Zaj.) hogy ezek után nem akadhat olyan munkás és olyan munkaadó,, aki ebben az intézményiben, ennek irányitásában aktiv résztvesz, mert nem akad olyan bolond', aki olyan felelősséget vállal, hogy értéktelen papirrongyok felett őrködjék akkor, amikor neki esetleg száz és százezer megrokkant, elöregedett, meghalt ember családjáról kell majd gondoskodnia, aminek pénzügyi szilárd bázisát ebben a javaslatban nem kapja meg. (Szilágyi Lajos: No, megkapták a választ! Ügy-e, minő következményei vannak ennek a paragrafusnak!) Ha az államnak pénzre van szüksége (Bud János pénzügy minister: Nincs szüksége!) ha az állam a társadalomhoz, fordul, ilyen szociális pakkolásba rejtett kölcsönökért, miért nem méltóztatik a nagybankokhoz folyamodni» a nagy kapitalistákhoz folyamodni? Miért nem méltóztatik a nagybankokat, a nagy kapitalizmust, a nagy agráriusokat kötelezni arra, hogy ilyen papírokat vásároljanak vagyonuk 80, vagy 70 százalékáért? Miért méltóztatik ilyen szociális tőkéket akarni elvonni a maguk rendeltetésétől és miiért méltóztatik a közvéleményt azzal is nyugtalanítani, amit ez a paragrafus feltétlenül felidéz* hogy aki befizeti, kénytelenségből, kényszerűségből, — ezután már csak kényszer alapján és nem szivesenJ és nem kedvvel — hogy egy feneketlen zsákba dobják be pénzüket, amelynek értékét esetleg