Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-186

Az országgyűlés képviselőházának 186. ülése 1928 június lá-én, csütörtökön. gyök módosító indítványomat előterjeszteni (olvassa): »iMódositó indítvány. Határozza el a t. Ház az. 520. számú törvényjavaslat 133. §-álnak módosítására nézve a következőiket: 1. A 3. pont másodilk bekezdésének szövege helyett törvénybe iktatja az előbbi bekezdés 3. pontjaiban megbatározott módon »az intézet járulék tartalékalap-vagyonárnak legfeljebb 50%-a helyezhető el«. 2. Ezen paragrafus 3. pontjában az ötödik sorban »magyar királyi pénzügyministerrel« szavakkal kezdődő és »módozatdkj mellett« végződő szöveget törli.« Kérem módosító indítványom elfogadását. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Teljes egészéiben magamévá, teszem és elfogadom azt a módosítást, amelyet Strausz István igen t. kép^ viselőtársam e javaslat kapcsán beterjesztett. Magam is szükségesnek tartóim azt, hoigy nagyobb mértékben kössük meg azt a lehetőséget, hogy az ehhez az intézethez befolyó járulékolki tartalékolása miképen történjék meg. Hibásnak és elhibázottnak tartom a törvényjavaslatnak azt a szövegezését, amely itt foglaltatik, mert megint a min ister iális hatáskört bővíti az önkormányzat hatásköriével szemben. A pénznek, a befolyó járulékoknak, amelyek tartalékolandók, gyümölcsöző elhelyezését sokkal jobban teljesítve látom, ha ezt az önkormányzat hatáskörébe utaljáik, mintha ebben a kérdésben is a minister dönt, különösen, ha meg- van toldva azzal, hogy nemcsak a népjóléti ministernek van beleszólása a pénz gyümölcsöző elhelyezésiébe, hanem még a pénzügyministernek is beleszólást enged ia javaslat. Amikor tudjuk, hogy a pénz gyümölcsöző elhelyezése némelykor gyors elhatározást, gyors cselekvést igényel, akkor nem lehet ezt rábízni arra, hogy először tárgyaljon és határozatot hozzon ebben a kérdésben az önkormányzat, — mert kétségen kivül annak is van bizonyos hatásköre és bizonyos befolyása, vagy legalább is javaslattételi joga — azután, ha ez megtörténik, akkor felterjesztésit intéznek a népjóléti ministerhez, a ministeriumban pedig majd hosszú hónapokon keresztül tanakodnak, tűnődnek azon, hogy mi történjék a pénz gyümölcsöző elhelyezésével, végül a pénzülgyminister ur hozzájárulását szerzik meg. Addig, amíg ezek a tranzakciók lefolynak, nagy idő telik el, — ismerve az adminisztráció bürokratizmusát, amely a minisiteriumokban meghonosodott — úgyhogy esetleg tartani lehet attól, hogy ezeknek a tőkéknek kihelyezése, gyümölesöztetése nem történik: meg azzal a gondossággal, amellyel megtörténnie kellene. Ez nem olyan könnyen megoldható kérdés és nem lehet magunkat ezen a kérdésen könnyen túltennünk azért, mert bizonyos matematikára, bizonyos kamathozadékra van felépítve ennek az öregségi ós rokkantsági biztositásnak egész számítása. Már most, ha ezt a kamatszolgáltatást, a befolyt járulékok gyümölcsöző elhelyezését jobban tudjnk biztosítani, mert a pénz gyors mozgásával, gyors kihelyezésével a pénzt valószinüleg jobban lehet gyümölcsöztetni, mintha bürokratikus szervek részére tartjuk fenn az i ntélztkledáisi jogot, akkor ez azzal a következménnyel jár, hogy a pénz gyümölcsöző elhelyezése a későbbi idők folyamán visszahat az esetleges járulékfizetés összegére és eljuthatunk odáig, hogy ugyanazok mellett a szolgáltatások mellett vagya járulékot tudjuk csökkenteni, vagy pedig, ha megmarad a járulék összege, akkor a járulékszolgáltatás mellett magút a járadékot tudjuk valamivel fölemelni. Ha ez a felemelés nem is lényeges, de kétsógkivüli, hogy ahhoz a minimális járadékhoz képest, amelyet e törvény alapján majd a biztosítottak kapni fognak, minden fillér, minden pengő, amellyel nagyobbítani fogjuk a járadékot, csak jótétemény lehet, azért az erre irányuló törekvés elengedhetetlenül szükséges. Kérem a t. Házat, hogy teljes egészében méltóztassék elfogadni azt a módosítást, amelyet Strausz István t. képviselőtársam beterjesztett. Elnök: Szólásra következik*! Szabó József jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! Magamévá teszem azt a módosítást, amelyet Strausz István t. képviselőtársam benyújtott és érvelésem mellé valósággal tetemre kell hivnom magának a javaslatnak megalkotóit, magát a matematikust is, de főleg a szociálpolitikust, akinek elgondolása, azt hiszem, szöges ellentétben áll azzal az elgondolással, amely a javaslat uj szövegbe való öltöztetésével kapcsolatos. Az állami kényszerű biztositásnak biztosítani kell minden veszedelem ellen azokat a díjtételeket, amelyek ezekből az apró pénzecskékből összegyűlnek. A javaslat jelenlegi szövegezése azonban egyrészt megsemmisíti minden szociálpolitikai alkotás lehetőségét, amennyiben egyrészt 20%-ra redukálja azt az összeget, amely ilyen célra igénybevehető, másrészt pedig az egész országot sújtó esetleges károsodás — a szöveg jelenlegi formája mellett—teljes egészében megnyomorítja és lehetetlenné teszi még annak a minimális járadéknak szolgáltatását is, amelyet ez a javaslat biztositana a j áradé kosoknak. Az első kérdésre, a szociálpolitikai alkotások csődjére vonatkozólag azt kell mondanom, hogy megakadályozza például a szociális lakásépitkezési politika érvényesülését, a prevenció minden módját, megszüntetni azt a lehetőséget, hogy az intézet a maga gyógyintézeteit, kórházait, szanatóriumait szaporítsa, ugyanaz a helyzet marad meg, ami most. sajnos, fennáll, hogy például tuberkulotikus betegeket betegségük legutolsó stádiumáig kénytelen a pénztár a szanatóriumba, gyógyintézetbe való juttatástól visszatartani, mert csak azokat tudja elhelyezni, akik úgyszólván már a halál torkában vannak. A mai lakáspolitika a lakások építésére fordítható összegnek ezzel a hallatlan módon való csökkentésével ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy az egészségügyi állapotok, amelyekkel a rokkantság megelőzését akarjuk tulajdonképen elérni, javulhassanak. A második dologra nézve két kérdésem volna. Először az, hogy mindenkinek viselnie kell-e egy esetleges konflagráció következtében előállott károsodást és terhet? Ha ez így van, és ha erre igennel akarunk felelni, akkor megkérdem: hogy van az, hogy ma a háztulajdon nem viseli ezeket a terheket, ellenben a hadikölcsön épen a nyugdíjasoknál, legfőképen a nyugdíjintézetek vagyonánál teljes mértékben viseli ezeket a károsodásokat és terheket? Ha pedig erre »nem« a válasz, akkor azt kérdezem, kik tehát a kedvezményezettek és vájjon igazságos-e az, hogy épen az apró emberek díjtartalékának elhasználását jelentse ez a »nem«. Érvelnek azzal, hogy a díjtartalékoknak bizonyos likvidálást kell biztosítani, hogy a díjtartalékok alapján a további fizetések, az esetleg beálló kötelezettségek teljesítése aka-