Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-176
182 Az országgyűlés képviselőházának 176. üU&e 1928 május 25-én, pénteken. eredeti jegyzés gyanánt' nbsztrifikált háborús magyar államadóssági címletnek tulajdonosai, már segélyezésben részesülnek. A nővédelmi értékhatár a segélyezés igénylésénél 2400 pengő és ez a határ az ellátatlan gyermekek után fejenként 200 pengővel emelendő.« (Helyeslés.) Kérem a t. Ház minden oldalát, méltóztassék az ügy komoly mérlegelésével ezt az én határozati javaslatomat magáévá teni. (Gál Jenő: A kormány elkergeti a szegényeket, mert meghasad a szive, nem tudja látni őket!) Végére értem felszólalásomnak és most újból szeretnék utalni beszédem intenciójára, arra, hogy addig, amig Magyarországon az a politikai irányzat uralkodik, amelyet Bethlen István gróf képvisel, komoly konszolidációról beszélni nem lehet. Addig a relativ konszolidáció megjelölés, amelyet igen kíméletes formában alkalmazott gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, még ebben a kíméletes formában is tarthatatlan, mert itt a nyomorúság, az ínség, a kétségbeesés és az öngyilkossági járvány konszolidálódott. Nem lehet addig jobb és tisztázottabb gazdasági helyzethez eljutni, amig Magyarország berendezkedése nem az egyenlő jog alapján történik meg, amig a demokratikus gondolatvilág át nem hatja a t. kormányzatot, amely mellett mindenki a maga értékes munkáját lelkesedéssel tudja a nemzeti ügy szolgálatába állítani. Százharminc évvel ezelőtt a Vérmezőn, 1795 május 20-án porbahullottak erős magyar koponyáik, fejek, amelyek szép magyar jövendőt álmodtak meg. A reakció hóhérkeze sújtott ezekre a nemes magyar fejekre. Ezeknek a hősöknek, vértanuknak egyike, Hajnóczy Jenő, akiről Kazinczy azt mondja, hogy magyar Sokrates és aki ezt írja (olvassa): »Ennek a nemzetnek nincs biztonsága és védelme, mig az egész nemzet be nem vonul az alkotmányba, mert az alkotmány iránti szeretetben csak az neveli fel a nemzetet, ha minden polgára gyakorolhatja alkotmányos jogait.« Amig a t, min ist er elnök ur nemi fog ilyen életet teremteni, addig az ország labdajátéka lesz a nyomorúságnak, bizonytalanságnak és válságoknak. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik'? Héjj Imre jegyző: Kocsán Károly! Kocsán Károly: T. Ház! Annak ellenére, hogy hónapok óta folyik a költségvetés vitája, mégis a házszabály szerint a konkrét kérdéseknek egész tömegét nem tudtuk szóvátenni a részletes vitánál és épen a legfőbb kérdések a klotür-lámpa kigyulása után már vita nélkül fogadtattak el. Engedtessék meg nekem, hogy ezzel a felhatalmazási javaslattal kapcsolatban és ezt igen röviden érintve, megjegyzést tegyek olyan kérdésekre, amelyekre vonatkozólag, mint jeleztem, nem volt módunkban konkrét kivánságainkat kifejteni. Ezek főleg azok az állami üzemek, amely állami üzemeket az általános és részletes vitánál kellő kritikában részesiteni nem lehetett. Ilyen állami üzemek: az Államvasút, az állami gépgyár és a dohánygyár. Olvastuk a ministerelnök ur terjedelmes jelentését, mely a kormányzás első éveiről számol be. Ott látjuk a kereskedelmi tárcánál kiemelve és igen szépen megdicsérve az Államvasút üzemeinek talpraállitását. De, ezenkívül tapasztaltuk is a kormányzás első éveiben, hogy a nagy összeomlás után ez volt a legelső üzem, amely rögtön talpraállott és beállt az állam gazdasági életének vérkeringésébe. Ki van emelve abban a jelentésben, hogy a nagy rekonstruáló munkában a legnagyobb érdeme a derék magyar vasutasságnak van, amely rendkivül nehéz viszonyok között teljes odaadással dolgozott azért, hogy az államnak eme nagy instrumentuma megfeleljen annak a várakozásnak, amelyet hozzá a gazdasági élet füz. De mikor ezt konstatáljuk, ugyanakkor ennek a nagy társadalmi osztálynak, amely hatalmas szervezetben van tömörülve, olyan kivánságai vannak, amelyeket meg lehet oldani a költségvetés egyensúlyának felbillenése nélkül is. Amikor üzemesitették az Államvasutakat, a gépgyárat és a dohánygyárakat, az volt a vezető elv, hogy ezeket az üzemeket olyan alapra kell helyezni, hogy versenyképesek legyenek, árszabályozók legyenek és meghozzák azt a jövedelmet, amely üzemük fentartásához szükséges. Ezek az intézmények olyan eredményeket produkálnak, hogy ma már nem ráfizetéssel dolgoznak, hanem tetemes pluszt is tudnak felmutatni. Ennek következtében mindazokat a kéréseket, amelyek igen szerények, igen minimálisak, ezeknek az üzemeknek jövedelméből lehet és kell is teljesiteni, ha azt akarjuk, hogy ezek az intézmények nem csupán rentábilisak és nyugodt fejlődésüek legyenek, hanem az alkalmazottak és a munkások, akik szellemi és fizikai energiájukat viszik bele ezekbe az üzemekbe, teljes lélekkel, odaadással és megnyugvással dolgozhassanak. Én egész röviden csupán a magyar Államvasutaknál dolgozó tiszt vils élők, altisztek és mulnkásiok kérését akarom röviden tolmácsolna. A képviselőknek módja van a külÖnlböző társadalmi osztályok megnyilvánulásán keresszitül naponként tapasztalni, hogy a fizetések terén múlyen nagyfokú elégedetlenség van ebben az országban. Dacária annak, hogy a pénzügyminister ur tényleg fizetésjavitásokat eszközölt éa annak dacára, hogy kijelentette, hogy hosszú időnek kell eltenie, amig újra segíthet ezen társadalmi osztályok helyzetén, kénytelenek vagyunk ezeket a kérdéseket állandóan napirenden tartani, a Képviselőházbán szóvátenni és mindaddig a kérdés szószólói lenni, amig közmegnyugvásra meg nem fog oldatni. A vasutasság munkájának fontosságát nem kell hangsúlyoznom. Én csupán azokat a konkrét kérdéseket hozom fel, amelyekben a kereskedelemügyi minister ur intézkedését kérem. A fizetésrendezés terén óriási sérelmek vannak. A múlt év novemberében eszközölt fizetésrendezés, amely 10—15 százalékos fizetésemelést jelentett, sőt bizonyos kategóriáknál a békebeli viszonyokhoz képest felemelkedett 100 százalékig, csak számszerű emelkedést jelent, tényleg azonban ennek a társadalmi rétegnek gerince a rendezés következtében csupán 60—65 százalék fizetésemelésben részesült. Ez az a társadalmi réteg, amely a keresetre legjobban van ráutalva, mert épen erre szakad reá a családi élet, a gyermeknevelés nagy gondja és sok más olyan igény, amelyet ki kell elégíteni. Olyan jogos és méltányos kívánságról van tehát szó, amelyet feltétlenül teljesiteni kell. Az Államvasutaknál is megcsinálták a B-csoportba való beosztást. Én megengedem, hogy egyes állami kategóriáknál vannak olyan munkaterületek, ahol talán elfogadható a B-csoportba való osztás, de az Államvasutaknál nem, mert ott, minden emberre egyformán szükség van, akár az A-csoportba, akár a B-esoportbá van beosztva. Az államvasuti alkalmazottaknak kérése tehát az, hogy szüntessék meg á-B-csoportot s ezzel a lelkületükben naponkint rágódó elégületlenség, amelynek lényege az, hogy da•
