Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-173

173, ülése 1928 május 22-én, kedden. 66 Az országgyűlés képviselőházának a harmadiknak, vagy nem tudom kinek; az egyik lábukkai kijárnak, a másikkal bejáruak, az egyik kezükkel besöpörnek, a másikkal nem tudom, mit végeznek. A gazdasági politikának ezt a ténykedést nem lehet szó nélkül tűrni És itt nemcsak a kartellek tultengésével kell foglalkoznunk, hanem foglalkozunk bell ezzel a kérdéssel is. Ma párezer ember — talán sokat is mondtam, amikor azt mondottam, hogy párezer ember — fölözi le az eyész magyar gazdasági élet fölöslegét. Azért kell éheznie a munkásnak, a tisztviselőnek, a kisgazdának, azért kell mindenkinek szenvednie, hogy a bankokban, ipari vállalatokban, részvénytársaságokban és egyéb helyeken ülő vezérigazgatók, szindikátusi elnökök és egyéb, sokszor nem tudások révén, hanem születésük révén odahelyezett egyének munka nélkül milliárdos jövedelmekre tegyenek szert. Ha nekünk amerikai arányú iparunk volna, ha volna egy acéltrösztünk, vagy nagy hajózási trösztünk, amelynek hajói az egész világ tengerein járnak, ha volnának ilyen nagy vállalata nk, amelyekbe nagy szervezőképességet, nagy egyéni tudást, vagy különleges szakértelmet kell bevinni, s ezek a vállalatok ezeket az egyéneket meg akarják fizetni : akkor azt mondom, hogy helyes, ezek megérdemlik, mint ahogy meg kell fizetni egy kiváló tudóst, művészt, tervezőt, feltalálót ; azok különös tehetségek, akiket külön kell megfizetni, akiket nem lehet a normával mérni.

r De méltóztatnak elképzelni, hogy Magyarországon ilyenre lehetőség van 1 Méltóztatnak elképzelni, hogy a mi kis iparunk mellett, amely naprólnapra tengődik és amely a termelésben meg sem tudja közeliteui az olyan nagy külföldi vállalatok arányait, mint amilyen a berlini AEG-, vagy a Krupp-müvek, vagy a pilseni Skoda-müvek, vagy a többiek, nálunk ilyen jövedelmek lehetségesek ? Vagy helyes az, hogy egyes urak húsz ilyen részvénytársaságban üljenek bent és vegyék fel azokat az osztalékokat, amelyeket nem munkájuk révén kapnak Î Egyúttal fel kivánom hívni a kormány figyelmét egy körülményre. Az öregség és rokkantsági biztosítási javaslatban van egy rendelkezés, amely szerint rokkantnak csak az tekinthető és nyugdíjra csak az jogosult, aki annak az összegnek egy harmadánál többet nem tud megkeresni, amelyet munkaképességének idején keresett. Miért nem méltóztatik pl. azoknál is alkalmazni ezt az elméletet, akikuél ez a kereset bebizonyithatólag lényegesen több ? Ma az állam 104 000 nyugdíjast tartel. A nyugdij teher az 1914/1915. évben 45 millió aranykorona volt, ma pedig 194,900.000 pengő. Ha tehát nyersen számítjuk is át ezt az összeget, akkor is körülbelül L20—130 milliós többlettel kell ma számolnunk. A kormány fenntartja azt az igazságtalan rendelkezést, hogy különbséget tesz nyugdíjas és nyugdijas között. Felvetem a kérdést : miért nem tartja szükségesnek a kormány revízió alá venni a nyugdijasok ügyét általánosságban és megállapítani azt, kinek van szüksége arra a nyugdíjra? Mert mit látunk? Azt látjuk, hogy egymásután mennek nyugdíjba köztisztviselők, s mikor nyugdíjba mentek, akkor kezdenek el igazán dolgozni és igazán keresni. A fővárosnál például most nyugdíjba megy az egyik alpolgármester s elmegy a közlekedési vállalat élére, ahol jóval több jövedelme lesz, mint amennyi volt a fővárosnál. (Jánossy Gábor: Mert megválasztják !) Különböző ministeri tisztviselők, államtitkárok, sőt ministerek is nyugdíjba mennek — nem mindenki a maga akaratából, hanem némelykor azért, mert nyugdíjba küldik őket — és akkor azután megfelelő elhelyezést kapnak különböző ipari, kereskedelmi és egyéb részvénytársaságoknál. Vannak ilyen állásban levő urak, akiknek most mint nyugdíjasoknak háromszor-négyszer annyi a jövedelmük, mint azoknak az aktiv tisztviselőknek, akik bent a hivatalban felelősség mellett teljesitik munkájukat. Ha itt annyi sok szempont volt, amely azt diktálta, hogy a hadiözvegyeknél, a hadiárváknál és egyebeknél revíziót kell végezni, aminek eredménye a hadiözvegyeknél az lett, hogy addig rostálták őket mindig nagyobb lyukú szitán, mig végre valamennyi kipotyogott azon keresztül és most már nagyon súlyos esetnek kell lenni, ha benn marad valamelyik a hadiözvegyek és segélyezettek között ; ha hozzá lehetett nyúlni a földreformhoz, bár nagyon nehezen és nem egészen ugy, ahogy helyes és jó lett volna, de az elvet mégis méltóztattak elfogadni, hogy a szent magántulajdonhoz bizonyos kényszeritő körülmények folytán mégis hozzá kell nyúlni : akkor nem méltóztatik-e gondolni, hogy itt is helyes volna a revíziót keresztülvinni és megállapítani, hogy kik azok, akiknek ilyen többletjövedelmük vau. Most azoknál, akik 10—15 részvénytársaságnak igazgatósági tagjai, s akiknek a nyugdíj mellett azonkívül is^ nagy jövedelemmel járó fizetésük van, ezeknél igayán nem állhat fenn jogcím arra, hogy nyugdíjat követeljenek az államtól. Én nem megyek el addig, ameddig a népjóléti minister ur ment el törvényjavaslatának indokolásában, ahol azt mondja, hogy csak akkor folyósítandó a nyugdíj az ő törvényjavaslata szerint, ha valaki rendes keresetének Vs-ánál többet nem tud megkeresni. Nem, én a 100°/o-át adnám odá neki, és azt mondanám, hogy aki a 100%-nál több iövédelemmel bir, annak már úgyis megvan mindene, minek annak még az államtól is ez a többlet. Ez adja oda ezt a többletet azoknak, akiktől az állam szanálás címén levonja ezt a nyugdíjat. Azt hiszem, hogy ilyen módon igen okos korrekciót lehetne itt keresztülvinni azoknak a javára, akik ma áldozatot hozni kénytelenek. (Gr. Bethlen István ministerelnök : Egyetlen szocialista kormány sem csinálta ezt meg !) Próbáljuk meg mi ! A ministerelnök ur más téren sem szokta követni a szocialista kormányokat, tehát itt sem kell hivatkozni rájuk. Ha lehetett hozzányúlni a nyugdíjkérdéshez és szerzett jogokat lehetett megsérteni azokkal szemben, akik békeidőben befizették a nyugdíjukat és ma kevesebbet kapnak, akkor itt nem lehet jogsérelemre hivatkozni és azt mondani, hogy ez a kérdés másként birálandó el. Ez természetesen épugy elbírálandó és épugy keresztülvihető. Az állami üzemekre vonatkozólag^ is volna egy pár megjegyzésem. Különösen kérem itt a kereskedelemügyi minister urat arra, hogy állapítsa meg, mi a pontos tényállás abban, amit előadni szándékozom. Véleményem szerint nagyon sok szó hangzott el már a Házban, sajtóban és mindenütt a külkereskedelmi mérleg deficitiéről. A kormány tudtommal igen szigorú rendeletet adott ki, amelyben kötelezte a városokat és megyéket arra, hogy összes szükségleteiket hazai gyárakból szerezzék be; ugyanez a szempont volt irányadó, amikor a főváros közgyűlése az autóbuszok beszerzésére pályázatot hirdetett. A beérkezett sok külföldi ajánlattal szemben a közgyűlés pártjai, lehet mondani egyhangúlag igenis ragaszkodtak ahhoz, hogy ezeket az autóbuszokat pedig Magyarországon kell elkésziteni, mert véleményük szerint á magyar gyárak éoen olyan versenyképesek és szállitóképesek, mint a külföldi gyárak és ha nem is lesznek 100 °/o-ig olyan szállitóképesek. ezt még mindig figyelembe lehet venni, amikor a magyar ipar pártolásáról és támogatásáról van szó. Mégis azt látjuk, hogy ez nem történt meg. Az elgondolás szerint a magyar