Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-173
Az országgyűlés képviselőházának 173 csen ezekről a problémákról. (Zaj. — Elnök csengett. — Esztergályos János : Ezt Jutassynak mondja meg a képviselő ur, az talán elhiszi ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. Peyer Károly : Ez valamivel magasabb elmélet, mint a dupla szita ! (Jánossy Gábor : Kicsoda ? — Tankovits János : Jutassy ! — Esztergályos János : Annak mondjon ilyent ! — Zaj.) Elnök : Kérem Esztergályos és Tankovits képviselő urakat, szüntessék be a párbeszédet. (Jánossy Gábor: Beszüntették! Halljuk! — Derültség.) Peyer Károly ; Ami ezt a problémát illeti, ez világosan mutatja azt, hogy a munkaadók részéről olyan terror nyilvánul meg, amely terrort semmivel sem lehet indokolni és enyhíteni. Mert ha arról volna szó, hogy az egész faipart érintő kérdésben a munkások egy vállalatnál próbálnának egy ilyen béremelést — mondjuk — kierőszakolni, egy borzasztó nagy, óránkénti kétfilléres béremelést, akkor még érteném talán azt, hogy félreverik a harangot azok, akik féltik az ő molnáraikat, hogy majd azok is béremelést kérnek. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Nem kell félni, azok a molnárok még nagyon messze vannak attól, hogy béremelés érdekében oda merjenek állani önök elé, bár rájuk férne, mert elég nyomorúságosan fizetik őket. De ha már az asztalosmesterek egyrésze megadja ezt a béremelést, épen azok a mesterek, akik anyagilag talán nehezebb körülmények között élnek, akik mögött nem áll nagy tőke, nem áll nagy vállalat, akkor mégis csak azt kérdezem, hogy milyen jogon tagadják meg ezt azok a cégek, amely cégek mérlegeiből bizonyitani lehet azt, hogy még a legnehezebb időkben sem dolgoztak ráfizetéssel, ellenkezőleg igen tekintélyes jövedelemmel zárták évi mérlegüket? Méltóztassék megnézni és ellenőrizni azokat a számokat, amelyeket felolvasok. Egy egész csomó üzemet lehet találni, amelyeknél látjuk, hogy mennyivel több az 1927. évi nyereség az 1926. évi nyereségnél. A lámpagyár ez évben 28*8% osztalékot fizetett. (Gr. Bethlen István ministerelnök : Több adót is fizetett!) Ez a mult évi osztalékhoz viszonyítva annál 35% kai több. A Fegyver- és Gépgyár 98%-kal magasabb osztalékot fizetett, mint a múlt évben. A Ganz- és Danubius gyár 562%-kal fizetett több osztalékot, mint az elmúlt évben, a Lang-gyár 2%-kal és a Weisz Manfréd gyár 4"2%-kal többet fizetett ugyanakkor, amikor a népjóléti minister állítása szerint 4*63 pengő a munkások átlagos keresete. A bányaiparban most közzétett mérleg szerint a Magyar Általános Kőszénbánya R. T. 1927-ben 121 miliió pengő tiszta nyereséget mutat ki. Ugy látszik itt az az eredmény, hogy amilyen arányban csökken a munkások foglalkoztatása, olyan arányban emelkedik az osztalék, illetve a nyereség. Mert 1913-ban, amidőn teljes üzemmel dolgozott még az ipar és külföldi szállitási lehetőségek is voltak, 5*6 millió volt a nyereség. 1925-ben 6*6, 1926-ban 9*9 és 1927-ben 121 millió pengő volt a mérlegben kimutatott nyereség. Ne méltóztassék azonban egy pillanatig se azt hinni, hogy ennyi a valódi nyereség, mert azt hiszem köztudomású dolog az, hogy mérlegek készítésére külön szakembereket (ártanak, akik értik, hogy hogyan kell a jövedelmet a pénzügyminister ur elől elvonni. (Bud János pénzügyminister : Amikor pedig meg akarom adóztatni, akkor védik őket!) Ezt nehezen tudná a minister ur igazolni. Egyetlen alkalommal sem hangzott el innen olyan beszéd, hogy valaha is ezeknek a megadóztatása ellen kifogást emeltünk volna. (Esztergályos János: Amikor a szegény kisiparos utolsó párna'. ülése 1928 május 22-én, kedden. "65 ját is elviszik, az ellen szólunk! — Jánossy Gábor: Nem viszik el a párnáját! — Zaj.) Nem szabad elfelejteni, hogy a 121 milliós nyereség olyan időben keletkezett, amikor átlagban ennél az üzemnél hetenként négy napon át voltak a munkások foglalkoztatva, tehát nem volt teljes az üzem. Nem az 1913-as üzemmenetet kell itt figyelembe venni, amidőn hat napon keresztül, sőt sok esetben hét napon át, tehát vasárnapon is dolgoztak a munkások, hanem a mostani üzemmenetet, amikor — sajnos — heti 16—18, maximum 20 órás műszak az, amelyben a munkások foglalkoztatva vannak és ezen — azt lehet mondani — majdnem felére redukált üzemnél mégis a tiszta nyereség több mint dupláját teszi ki a békebelinek. Nem megdöbbentők ezek a számok ? Nem akarok nevet emliteni, de a napilapokban megjelent a közelmúlt napokban egy közlemény, amely szerint az egyik ipari részvénytársaságnál a részvénytársaság elnökének jutalék, tiszteletdíj és egyéb címeken 1800 millió koronát fizettek ki. Ez körülbelül 5 millió naponta ; öt millió esik hozzávetőleg egy napra, 300 munkanapot számítva. Nem megdöbbentő ez ? Nem hinném, hogy ez nem volna igaz, mert hiszen azóta százszor nyílott volna alkalom ennek megcáfolására vagy megfelelő helyen való nyilatkozattételre. Ezt el kell hinnem, mert hiszen a múlt évben is megírták a lapok, hogy ezek az urak egy milliárdot kaptak fejenként, mint igazgatósági tagok. (Jánossy Gábor : A részvényesek szavazzák meg !) Ne méltóztassanak félreérteni, ezt nem munkáért kapják, mert hiszen ezeknek az uraknak nagyrésze csak annyit ért a szénhez, mint sok más ember : tudják azt, hogy ha kályhába teszik, ég. (Derültség.) De azt, hogy hogyan kell a szenet termelni, vagy hogy hogyan keletkezik az a haszon, ezt nem értik és nem értenek az üzletvitelhez. Az ő társadalmi pozíciójukat vagy egyéb körülményeiket díjazzák meg azáltal, hogy odaültetik őket az igazgatóságba egy pár szakember mellé, és azután kapják ezeket a tantiémeket. (Esztergályos János : Amikor napi 2 pengő 70 fillér a dolgozó bányászok keresete !) Több száz munkás napikeresete nem tesz ki néha annyit, amennyit itt egy igazgatósági tag tantiémje egy napra kitesz. A munkásoknak — nagyon könnyen lehet ellenőrizni — átlag körülbelül négy pengő a keresete ebben a szakmában, tehát átlag körülbelül száz munkás keresete tesz ki annyit, amenynyit itt egy ur egy napi tantiém fejében kap. Pedig azoknak a munkásoknak kis keresetükből egy egész családot el kell tartaniok. (Farkasfalvi Farkas Géza : De a kormány nem tehet róla !). abból a keresetből egy egész családnak kell megélnie, az egy alapot képez a megélhetésre. Tudom, hogy a miniszterelnök urnák e tekintetben mi a véleménye, hiszen egyizben méltóztatott nyilatkozni ezekről a mammut-jövedelmekről. De kérdem, nem méltóztatik aggályosnak tartani azt, hogy midőn itt kétségbeesetten szaladnak az emberek, hogy valahol állást kapjanak, hogy legalább 150 pengőt tudjanak tisztviselő emberek havonként keresni, amidőn munkásemberek elmennének dolgozni azért, hogy havi 120 pengő jövedelmük legyen, amikor itt 850 munkást a munkaadók szó nélkül kidobnak az utcára azért, mert három hónapon keresztül két fillér órabéremelést merészkedtek kérni, akkor a túlsó oldalon viszont azt látjuk, hogy egyes urak minden munka, minden szakértelem és minden tudás nélkül milliárdos jövedelmekre tesznek szert csupán azáltal, hogy áruba boisâtják, felparcellázzák nevüket. És a parcellázás nemcsak egy vállalatnál történik, hanem azt ugy kultiválják, hogy bérbeadják a jobb kezüket az egyik vállalatnak, a balkezüket a másiknak, a lábukat