Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-173

• 64 Az országgyűlés képviselŐíiázának koztatják őket és megtagadta a béremelés folyósítását. Jellemző, hogy a Gyosz kötelékébe tartozó gyárak a szerződest nem irták alá, de alkalmazkodtak a szerződés rendelkezéseihez. Megadták a szerződés által megállapított béremeléseket, de most, midőn április 1-én a hat filléres béremelés folyósításáról lett volna szó, ezt megtagadták, sőt amidőn a munkások a munkáltatókkal békés utón megegyeztek a havi 2 filléres béremelésben, a béremelést megtagadták és kijelentették a munkásoknak, hogy semmiféle béremelést nem hajlandók adni. Erre természetesen a Lingel-gyár munkásai, akik a béremelést nem kapták meg, beszüntettek a munkát. Ezt teljesen, helyesen es szabályszerűen tehették, mert a másik fél nem tartotta be az irásba nem foglalt, de erkölcsileg rá nézve mégis kötelező egyezséget. Erre azután mi történt ? A munkások joggal szüntették be a munkát, mert ha ők a Lingelgyárban eltűrik azt, hogy ez a naay ipartelep ne adja meg azt a minimális béremelést, amelyet a kis asztalosmester megad, akkor az a kis asztalosmester joggal kérdezi, hogy amikor a nagy gyár nem adja meg, én miért adjam meg neked ezt a béremelést? Erre nemcsak az törtónt meg, hogy a Lingel-gyár munkásai beszüntették a munkát, hanem megtörtént az, hogy a Gyosz felhívására most már a munkaadók zárták ki a MagyarAmerikai, a Palágyi, a Malomsoky- és a Mdilbutorgyár munkásait, akik nem léptek sztrájkba, akik kérték ugyan ezt a két filléres béremelést szintén, és akik azonban tovább dolgoztak. Erre szombaton figyelmeztetlek őket, hogyha a Lingelgyár munkásai hétfőn nem fognak munkába állani, akkor hétfőn őket kizárják. Ennek eredményeként ma 850 asztalosmunkás munka nélkül kénytelen tölteni az idejét, mert a Gyosz munkabérszadistái (Mozgás), akik nem tudják megérteni, hogy a lakbér emelkedése és a drágaság következtében joggal kéri a munkás azt a minimális két filléres béremelést, kizárják a munkásokat. Ift van a körlevél, amelyet a munkásokhoz intéztek. Azt hiszem, nem lesz egészen érdektelen, ha egyszer felolvasunk itt egy ilyen körlevelet is, amelyből kicsendül az a szellem, ahogyan nálunk a munkásokat kezelik. Ezt a körlevelet a munkásokhoz egyforma szöveggel bocsátották ki az összes gyárak. (Olvassa): »Május 19. Gyárunk ma elbocsátja munkásainak felét, jövő szombaton másik felét is t1 fogja bocsátani, ha addigra helyre nem áll a rend a Lingel-gyárban, ahol a műit hét eleje óta sztrájk van.« Ezt egy másik gyár adja ki nem a Lingel-gyár. »Nemcsak a mi vállalatunk, más gyári vállalatok is igy határoztak, mert tűrhetetlennek tartják, hogy olyan súlyos viszonyok között, mint a mostaniak, a munkásság ujabb bérkövetelésekkel, sztrájkokkal zavarja a békés munkát és tegye még nehezebbé a gyárak amúgy is nehéz helyzetét. Mi is, a többi gyár is, tudjuk jól, hogy munkásainknak elég nehéz sorsuk van. Szívesen könnyitenénk gondjaikon, ha lehetne, ez azonban nem egyedül tőlünk függ és nem azon fordul meg, hogy mennyi a jóakarat bennünk, hanem azon, hogy a vállalat foglalkoztatása és az üzletmenet mit enged.« Majd bátor leszek később felolvasni ezeknek a'vállalatoknak mérlegeredményeit, annak igazolására, hogy mennyiben nem mondanak igazat, így folytatódik a levél. (Olvassa) : »Az pedig csak nem vitás — hiszen ezt a faipari munkásság épen olyan jól tudja, mint mi, hogy az egész faipar, évek óta súlyos válsággal küzködik, és ez a válság az utolsó hónapokban még súlyosbodott, ahelyett, hogy enyhült volna. Ellenben, a faiparban foglalkoztatott munkások, még pedig ugy az 178: ülése 1Ö28 május 22-én, kedden. asztalos, — mint gépmunkások, a rossz üzleti viszonyok ellenére is még a legjobban fizetett munkáskategóriához tartoznak.« Az előbb felolvastam az adatokat arról, hogy milyen jól fizetik ezeket a munkásokat. Azt hiszem, az a 26 pengős átlagos heti kereset,, amiben ők részesednek, nem túlságosan nagy. (Olvassa.) »Ez amellett bizonyít, hogy a fiipari munkaadókból nem hiányzik a szociális belátás és a jóindulat érzése, szivesen juttatnak nagyobb darab kenyeret munkásaiknak, ha ezt a lehetőségek megengedik. Ma ellenben ott tartunk, hogy nem megy tovább és ezen a szakszervezetek hatalmaskodása sem tud változtatni.« A kisemberek meg tudják adni azt a kis órabéremelést, a szakszervezetek hatalmaskodása sem tudja azonban elérni, azt a két fillér órabértöbbletet. »A gyárak a kért hat fillér béremelést megadni nem fogják, még akkor sem, ha esetleg heteken, vagy hónapokon át kell szüneteltetni üzemüket. Jól gondolja meg tehát minden faipari munkáé, helyes és okos dolog-e keresni ezt a harcot, és felidézni a maga és családja nyomorúságát, amikor egy kis józansággal megmaradhatna a gyalupadja mellett.« Nem is keresték ezek a munkások a harcot, mert megmaradtak a munkában, csak a Lingel-gyárban szüntették be a munkát és mikoze ehhez a Maloujsokynak, a Michlnek és a Palágyinak ?« (Tovább olvassa): »A kisipari béremelésre kár hivatkozni, először azért, mert a gyárak ezt a kötelezettséget annak idején nem vállalták, sőt a múlt év nyarán előre megjósolták, hogy az idei esztendő sokkal rosszabb lesz a tavalyinál s a kisipar sem tud majd helytálíani ezért a szerződésért. Így is történt, hiszen a kisipar is részletekben próbált csak eleget tenni ennek a kötelezettségének. De nem lehet erre a dolngra hivatkozni azért sem, mert a gyárakban foglalkoztatott munkások helyzete egészen más, mint azoké, akik kisipari műhelyekben dolgoznak. Hogy miért, ezt hosszasan lehetne magyarázni, de elég, ha arra hivatkozunk, hogy a gyárakban egész éven át megszakítás nélkül van majdnem mindig munka, a kis műhelyekben ellenben minduntalan elküldik az embereket, akiket aztán, ha újra akad munkájuk, kisebb-nagyobb megszakítás után vesznek megint vissza. Ezzel az elküldéssel és újból való felfogadással s a bérek ilyen módon történő leszorításával ezek a kis műhelyek már régen visszavették azt, amit most béremelés cimén adnak,« A gyárak önmagukra ismernek, mert ezt a gyakorlatot a nagy gyárakban folytatják. Ott, ahol a kis munkaadó három-négy segéddel dolgozik, nem is jut abba a helyzetbe, hogy ilyent cselekedjék, mert akkor is kénytelen tartani a munkását, ha nincs munkája, mert különben a jó munkás elmegy és ha kap valami rendelést, nem tud munkást találni. A levél azután ezeket tartalmazza a végén. (Olvassa) : »Mi hisszük, hogy a faipari munkásság mindezzel tisztában van, nem borítja föl a békés munkát és nem okoz saját magának és az egész faiparnak oktalan károkat. Amint a Lingel-gyárban helyreáll a rend, ugy a mi vállalatunk, mint a többiek azonnal teljes üzemmel felveszik megint a munkát.» A munkaszabadságot méltóztatik annyiszor reklamálni. Miért nem méltóztatik itt a Gyoszszal szemben ugyanolyan eréllyel fellépni, mint annakidején a Ganz-gyárban, amikor egy pár, magáról megfeledkezett munkás egy sztrájktörőt vert meg. Ez ugyanaz. Ezek az urak összeállnak öten párnázott ajtajuk mögött és elhatározzák, hogy 850 munkást kenyértelenné tesznek. 850 munkást! (Tankovits János : Masruk tanították őket! — Esztergályos János : Ugyan kérem, ne beszéljen ilyet! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Nem vitatkozom, mert a képviselő urnák fogalma sin-