Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-173

Àz országgyűlés képviselőházának 1 Amire most rá akarok mutatni, az az, hogy mekkora haszna van a német birodalmi kincstárnak a német állami aluminiumgyárakból. 1925-bén, amikor a Rajna melletti Erftwerk még csak épen, hogy felszabadult és német kézre került, tehát még nem is dolgozhatott, a bajor Innwerk pedig még építés alatt volt, teljes üzemmel csak a Lautawerk dolgozott, egy éy alatt négymillió márka bruttó nyereséget hozott az államkincstárnak. A német birodalom pénztárában levő 24 millió márka részvénytőkének ez 16-6%-a. Körültekintő tartalékolás Után'hét és fél százalékot juttatott a német birodalmi kincstárnak. Ugyanabban az esztendőben a svájci Neuhausener Aluminium Industrie Actien Gesellschaft, amely hydro-elektromos centráléból kapja a ' villamosáramot, még nagyobb nyereséggel dolgozott, 22 millió svájci frank nyereséggel zárta mérlegét, ami a részvénytöke 28%-ának felel meg. Megfelelő tartalékolás'után 15%-ot juttatott részvényeseinek. És ne felejtsük el, t. Ház, hogy az 1925. esztendő a gazdasági pangás esztendeje volt! Az egész világon csökkent a fogyasztás és nőtt a munkanélküliség. A gyárak által termelt cikkekkel és eladatlan készletekkel megteltek a raktárak és a gyárak egymásután szüntették be üzemeiket. Németország sem kerülhette el ezt a világkrizist, a német alaposság helyes érzékkel azonban itt is megtalálta a helyzet kulcsát. A német állam uj aluminiumgyárak építésébe fogott, uj aluminiumkohókat épitett és a munkából elbocsátott alkalmazottaknak uj munkahelyeket teremtett. így járt el ez a hatalmas ország, mert tudta, hogy az az ország, amelynek népe munkátlanul van, elszegényedik! Erőforrásait így gyarapította és jól adózó, adózni tudó állampolgárokat is teremtett. Ha a német aluminiumipar ezután is a mi magyar bauxitunkat fogja megkapni, akkor termelése csakhamar fel fog emelkedni a világ aluminiumterme lésének 20—25%-ára, munkáshada pedig el fogja érni a 100.000 főt. Köztudomású, hogy a magyar mérnökök, vegyészek és kohászok a világ legjobban és legalaposabban képzett szakemberei s ezek most mind itt állanak munka nélkül, foglalkozás nélkül, csapatostól, mert drágalátos szomszédaink élharácsoltak tőlünk úgyszólván mindent, elvették bányáinkat, érceinket, nyersanyagainkat, földgázunkat és a fiatal magyar mérnöki kar szinte szívszorongva lesi minden próbafúrás eredményét, vájjon juttat-e valamit számukra megmaradt kis országunk földjének méh el Minden biztató jelenségre felépitik a maguk lelki világában a hatalmas gyártelepek gépcsarnokait, berendezik csodálatos gépezetekkel, benépesítik ezernyi munkássereggel, behálózzák vasúti vágányokkal, melyen egymást érik a megrakott tehervonatok, hogy szállítsák ki a nagyvilágba a magyar ipar termékeit! Nekünk is lehetne ma már hatalmas aluminiumgyárunk! Négyöt esztendővel ezelőtt tálcán hozták a külföldi tőkét hozzá. Ez az érdekeltség a Vértes-hegységben, Gánt község határában akarta megépíteni az első magyar aluminiumgyárat. Valóságos nemzeti szerencsétlenség, hogy ez a terv kivitelre nem kerülhetett, pedig ha ez akkor megvalósult volna, akkor talán ma már Gánt község akkora volna,'mint megyéjének székhelye, Székesfehérvár, ahol az állami adóhivatalt azóta talán még egy páncélszobával is kibővítették volna, hogy befogadja a bőségben úszó gántiak jövedelmi-, kereseti-, vagyoni- és . minden egyéb, vígan fizetett adóit. f. ülése 1928 május 22-én, kedden. 55 Talán már a budai Gellért-fürdő alapjait is saválló, vizálló aluminiumcementtel építhettük volna meg és nem olvasnók Mihailich Győző kitűnő műegyetemi tanárunknak a »Vasbetonszerkezetek«-ről irott könyvében azt, hogy a Gellért-fürdő alapfalain mállási jelenségek mutatkoznak. »Sajnos, a kérdés jelentőségét mi 4—5 évvel t ezelőtt fel nem ismertük« — igy irta borosjenői Szabó Kálmán gépészmérnök barátom nagy készültséggel kidolgozott cikkében, melyet megtalálhatunk a Magyar Mérnök- és Épitészegylet Közlönyének 1926. évi január 17-én megjelent számában. Tanulmányában kiterjeszkedett a kérdés minden részletére, tárgyalta az aluminium-kohászatot, tárgyalta az alumíniumgyártás műszaki fogásait, számításokat közölt egy magyar alüminiumgyár és egy timföldgyár megépítéséről és üzeméről várható nyereségéről, és bebizonyította, hogy Magyarországon racionálisan lehet aluminiumot gyártani. Rámutatott arra, hogy a világháború idején, 1917-ben a háborús aluminiumszükségletek fedezésére német minta után Ausztriában is felállítottak egy aluminiumgyárat és szó volt arról, hogy Magyarországon is épitenek egyet. Ausztria azonban ezt akkor érthető okokból megakadályozta, mert nem akarta, hogy a magyar aluminium versenytársa legyen az osztrák aluminiumnak. Ennek az ellenzésnek tudható be az, hogy csak 1918-ban került a dolog annyira, hogy egy külföldi érdekeltséggel a szerződést meg lehetett kötni. (Zaj a szélsőbaloldalon, — Elnök csenget.) Ez a magyar alüminiumgyár évi 4000 tonna aluminium produkálására épült volna Hátszeg vidékén, a Riul Mare hegyipatak vizierejének kihasználásával... (Urbanics Kálmán és Szabd István helyet foglalnak a szélsőbaloldali padsorokban. — Kuna P. András: Nagy kacérkodás ez, nagyon! — Derültség jobbfelől. — Esztergályos János: Még Kuna képviselő ur számára is van hely, tessék csak átlépni!) Elnök: Csendet kérek! Vértes Vilmos István:,.. és a hozzávaló timföldgyár Tordától nem messze épült volna a sármási gáz fűtésére. Röviddel azután, hogy az erre vonatkozó tervek elkészülteik, jött az összeomlás. Ebben az időben Magyarországon csak a bihari, a jádvölgyi bauxit volt ismeretes, amelyből a németek már akkor is naponta körülbelül 60 vagon bauxitot szállitottak ki Németországba. Az Összeomlás után a Dunántúl, Halimba környékén, a Bakonyban .és Gánt község határában, a Vértesekben találtak igen nagy kiterjedésű bauxittelepeket, amelyek ezidőszerint az egész világon a legnagyobb ismeretes előjÖvetelekl A halimbai érdekeltséget a tapolcai bánya vette át, a gánti bauxit magánosok kezében volt, akiktől azt 1926-ban, mint tulajdonjogot a Bauxit-Trust részvénytársaság váltotta magához és lazóta nagykiterjedésű záirtkutatmányokkal lefoglalta a Dunántúlnak minden szóbajöhető területét, hogy mindenkit mást kizárjon. Ez a Bauxit-Trust részvéinytársas,ág

% amely egy zürichi bankcsoporton kivül a németországi Lautawerke — német állami aluminiumgyárak egyike — és három magyar vállalat, a Weiss Manfréd, a Magyar Általános KŐszénbánya és a Salgótarjáni kőszénbánya érdekeltségéiből áíll, 1926-ban egy olyan bauxit-kiviteli szerződést kjötott a magyar állammal, hogy évente egy nagyobb mennyiséget, körülbelül 400.000 tonnát szállíthat ki külföldire; azzal a