Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-173

54r Az országgyűlés képviselőházának zetre a városnak szüksége nincs, hiszen a^helyzet az, hogy Pápa villamosáramszükséglete 700.000 kilowattóra^ Veszprémé 800.000 kilowattóra, az egész vármegyéé pedis: mindössze 300.000 kilowattóra. Igaz,, hogy Pápa villamostelepe bővítésre szorul, de ezt a bővítést megoldhatja a város villamositási szövetkezet nélkül, sokkal 'előnyösebben és gazdaságosabban, esetleg ugy, hogy egy idegen áramtermelő telephez csatlakozik. A város nyugodtan köthet hosszúlejáratú szerződést, például egy közeli bánya villamostelepével, vagy valamely más áramtermelő vállalattal, azonban nem köthet épen olyan nyugodtan szerződést egy olyan szövetkezettel, amelyről teljesen bizonytalan, hogy vállalt kötelezettségének eleget fog-e tudni tenni, annál is, mert e szövetkezet létrejövetelének egyik leglényegesebb feltétele volt az, hogy Pápa város csatlakozzék hozzá erkölcsi súlyával. Egy másik érdekes mellékhajtása is van ennek a veszprémi villamosítási tervnek. A megyei hatóságok ugyanis nem tudják, hogy mitévők legyenek a vállalkozóval, aki semmiképen sem akarja ezt a vállalkozást otthagyni, mert a villamosépitkezést magának akarja biztosítani. A megyei hatóságok ugy gondolták megoldhatónak a kérdést, hogy 7%-os előnyt biztosítanak neki a kiírandó nyilvános versenytárgyalásnál. Miután azonban ezt a közszállitási szabályrendelet és a kereskedelemügyi ministerium sem engedhette meg, most ugy akarják kielégíteni a vállalkozót, hogy a munkanyertes vállakozót akarják arra szorítani, hogy azokat a költségeket, amelyek az előmunkálatoknál felmerültek, ennek a vállalkozónak kifizesse. Hogy ez lényegében ugyanaz, az egészen világos. Nem nagyon biztató a villamosítási mozgalom Nógrád- és Hont vármegyékben, továbbá Heves vármegyében sem, valamint Szentes kornyékén, ahol szintén ez a vállalkozó vezeti a villamosítási mozgalmat. Kétségkívül a veszprémihez hasonló sikerek itt sem fognak sokáig váratni magukra. Igen érdekes ebben a tekintetben, hogy hogyan alakult a villamosítási kérdés Vác városában. Vác városa az újpesti áramfejlesztő teleppel, a Phöbus-szal, amely egyike az ország legnagyobb áramfejlesztő telepeinek, kötött egy szerződést, azonban itt is akadt egy vállalkozó, akinek terveibe ez semmiképen sem illett bele. Ez a szerződés nem hagyatott jóvá és ezáltal el lett zárva ez a nagy áramfejlesztő telep attól, hogy természetes irányban, észak felé, Nógrád- és Hont-vármegye felé haladhasson. Szerencsére azonban vannak olyan helyek is az országban, ahol a villamosítási mozgalmat a vármegyei hatóságok kellő gazdasági érzékkel intézték. Ilyen például Baranya vármegye. Baranya vármegyében nem mondották azt, hogy nincsen semmiféle áldozatra szükség, világosan megmagyarázták a közönségnek, hogy meg kell fizetniök a helyi hálózatot és a távolsági vezetékeknek rájuk eső egyharmad részét. Ezeknél a községeknél a községi költségvetésbe beállították a megfelelő terheket, amit olyan szerencsésen tudtak elintézni, hogy egyik község sem lépi túl á megengedett pótadót. Úgy látszik, Somogy vármegyében is a baranyai mintára akarják megoldani a kérdést. Remélhetőleg itt is helyes irányban fog a villamosítási mozgalom megoldást nyerni. Az a körülmény, hogy általában a vidéki villamosítások egy ilyen nagyobb à fond perdu befektetések nélkül nem eszközölhetők, nemcsak nálunk ismeretes, hanem külföldön is, 173. ülése 1928 május 22-én, kedden. Németországban, Franciaországban és Olaszországban jelentékeny összegek vannak beállítva az állami költségvetésbe. így például Franciaország és Németország évi 120—120 millió pengőt állit be erre a célra. Nálunk is szükség van arra, hogy ilyen összegeket állítsunk be, mindössze a mi háztartásunknak, viszonyainknak megfelelő arányban. Az óvatosság itt majd a felhasználásnál kell hogy megnyil-. vánuljon, mert lehetelten, hogy ezt gyönge lábakon álló vezetéképítő társaságoknak, vállalkozóknak juttassuk. Olyan nagy villamosvállalatok részére kell ezt biztositanunk, amelyek évtizedes tapasztalattal és múlttal már eddig is jól bonyolították le a házai vidéki villamosításokat. A mai súlyos gazdasági helyzetben én azt a felfogást vallom, hogy a Ház tagjainak minden alkalmat meg kell ragadniok arra, hogy a kormány figyelmébe olyan gyakorlati problémákat, hazai iparfejlesztési megoldásokat ajánljanak, amelyeknek megvalósitása nemcsak elodázhatatlan, hanem országos érdeket is jelent. Engedtessék meg nekem, hogy most ezekkel kapcsolatban egy országos jelentőségű, szociális fontoságu, sőt honvédelmi jelentőséggel bíró műszaki problémára, az alumínium gyártására hívhassam fel a t. Ház és a kormány figyelmét. (Tóth Pál: Nagyon helyesen!) A világháború befejezése után csonka Magyarországon, a Dunántúlon, a Vértes-hegységben bukkantak a világ leggazdagabb bauxit telepeire. (Csák Károly: Es Zalában!) Az eddig feltárt készletek a szakértő geológusok megállapítása szerint 150 millió tonnát tesznek ki, vagyis annyit, hogy ebből évszázadokon keresztül az egész világ aluminiumfogyasztását kielégíthetnék. Nagyjelentőség ünemzeti kincs ez, mert ebből készül a jövő technikai fémé,, sőt mondhatnám a jövő hadászatig férne: az aluminium és ebből készül a saválló, vízálló, a portland cementet szilárdságban messze túlszárnyaló kitűnő építési anyag: az alumínium cement. És mit látunk? Azt, hogy ezt a mi yashidroxidos timföldünket a Bauxit Truszt és a németek tőlünk kiszállítják! Ezzel mintegy nyiltan bevalljuk, hogy mi magunkat, erre a háború után nagymennyiségben felfedezett nemzeti kincsünkre érdemeseknek nem tartjuk! Mintha csak azt mondanánk, hogy ennek a feldolgozására nincs elegendő tudásunk, nincs elegendő tanultságunk, vagy hiányzik az akarterőnk és az önbizalmunk! Szinte hihetetlen, hogy honnan eredhetett ez a kishitűségamely valóságos axiómává csontosodik csak azért, mert felületes előítéletek, minden kellő tárgyi mérlegelés nélkül jutnak be a köztudatba, nagy kárára a vállalkozási kedvnek és még nagyobb kárára az országnak. Ennek az állitásomnak igazolására a következőkre bátorkodom rámutatni. Németországban az alumínium-ipar a német állam birtokában van. A német aluminiumgyárak állami művek, csak épen ugy, mint ahogy nálunk Magyarországon állami mű a diósgyőri vas- és acélgyár. A legnagyobb német aluminiumgyár, a Baj na melletti Er ft werk, amely évi 12.000 tonna alumíniumot termel. A második országi Lautawerk, amely évi 10.000 tonna alumíniumot gyárt, nagyságban a harmadik a bajor Innwerk, amely csak az elmúlt esztendőben létesült és nyolcezer tonna alumíniumot gsárt, a negyedik a Bitterfelder-Werk, amely egyelőre kísérleti jellegű. A németek a világ aluminiumtermelésének körülbelül 8—10%-át állítják elő és munkáshaduk megközelíti az 50,000 főt,