Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-173
50 Az országgyűlés képviselőházának számára. Nem. az állam számára, — mert én tagadom azt, hogy az állam számára mi veszély r volnánk —« hanem a kormányzati rend számaira. De az a tény, hogy bennünket ezekkel a reakciós intézkedésekkel, amelyeket a kormány alkalmaz az egész ország népességére, visszatartani igyekeznek, nemcsak nekünik árt, — mert mi ezt ki fogjuk heverni — hanem árt annak az államnak s annak a polgári társadalomnak is, amelynek kialakulása, megerősödése nélkül önök sohasem fognak tudni Magyarországból államot teremteni. Nagyon rossz szolgálatot tesz tehát magának a polgári társadalomnak az, aki odaáll a reakciós, fasiszta, feudális uralom mellé. Mielőtt befejezném 1 , kénytelen vagyok még röviden szóvátenni a polgárokkai való bánásmódnak egyik igen érdekes tünetét. Méltóztatnak jól tudni, hogy a mi magyar városaink ellen különösebb kifogás a kurzus szempontjából nem emelhető. Tőlük telhetőleg igyekeztek minden ministert, akit csak jónak gondoltak — elsősorban természetesen a ministerelnök urat — diszpolgárrá megválasztani. Ebben a tekintetbén a városok versenyeztek egymással. Ha ilyen módon versenyeztek volna egymással a kultúra fejlesztésében, a saját polgáraik jobb létének előmozdításában, akkor a vidéki városok egyiké ben-másikáb an talán jobban állanánk kultúra tekintetében,, mint ma állunk. Ám maradjunk csak ennél. Igyekeztek a városok a kurzusnak szolgálatot tenni; azt láttuk a választásoknál még azokban a kerületekben is, ahol titkos volt a választás, hogy a városi hatóság mégis csak minden rendelkezésére álló eszközzel odahatott, hogy nie az a rossz szájú demokrata vagy pláne az a vörös betyár szocialista kerüljön be, hanem egy jó gutgesinnt egységespárti. A törekvés megvolt (Rassay Károly: De nem mindenütt sikerült!) hogy nem sikerült, t. képviselőtársam', ezt épen a polgárság valahogy mégis kezdődő önérzetének lehet betudni, azonkívül annak a szörnyű csalódásnak, amely az embereken erőt vesz a kurzus győzelmes uralkodásának eredményei tekintetében. A városoknak aizt a loyalitását, amelyet a kormánnyal szemben tanúsítottak, azt a loyalitását, amelyet minden alkalommal világgá hirdettek, a kormány most nagyszerűen jutalmazza azzal, hogy a rendőrségi díjak egy részét áthárítja a városokra. Ez természetesen ezeket a jó urakat ugy érte, mintha fényes napvilág mellett azi istennyila valahol belevágott vollna. Erre nem voltak elkészülve. Meg kell egész őszintén mondanom, — anélkül, hogy talán erősebb kifejezéseket használnék — hogy bizony a vidéki városoknak ez rettenetes kárt fog okozni. Ma is már borotvaélen áll a vidéki városok költségvetése. A legtöbb vidéki városban kulturális célokra, lakásépítkezésekre, közfürdőkre és egyéb városhigiéniai berendezésekre, sétaterek kifejlesztésére, utak és terek rendezésére alig marad valami pénz; mindent felemészt az állami adminisztrációs apparátusnak ;az a lekopizálása, amelyet úgyszólván felülről kényszeritenek a városokra; mindent felemésztenek azok az egyéb költségek, amelyek ugyancsak az állami adminisztrációból folynak és amelyek a városokat terhelik, úgyhogy aligalig tudnak ezek a városok fejlődni, és minden erejük kimerül abban» hogy költségvetésüket valamiképen rendben tartsák. Ezekre fogják most ráhárítani a rendőrségi költségek egy részét. Ez eredetileg 20%-ban volt megállapítva, később, ugy látszik a belügyminister ur mégis meggondolta a dolgot és 173. ülése 1928 május 22-én, kedden. hogy valami engedményt kapjanak, 15%-ban állapította meg. Én ebben kettős veszedelmet látok. Az egyik veszedelem abban van, hogy a városoknak anélkül is kínosan és keservesen rendben tartott, vagy rendben tartani igyekezett költségvetését fogja ez felborítani ós lehetetlenné tenni; ebből folyólag és ezzel kapcsolatban, az anélkül is gyengén csergedező kulturális kiadásoknál lesznek kénytelenek a városok takarékoskodni. Kevesebb iskolát fognak tehát létesiteni, kevesebb tanfolyam lesz. Arról, hogy közfürdőt, hogy gyermekmenhelyet létesitsenek, hogy az özvegyek és árvák javára valamit csináljanak, hogy szociálpolitikára valamit áldozzanak, arról szó sem lehet, mert elsősorban ott fogják ezeket a költségeket megtakarítani, hogy a rendőrségi költséghez hozzájáruljanak. Ez az egyik veszedelem. A másik veszedelem, amelyet a minister urnák igen szíves figyelmébe ajánlok, — és amiért örülök, hogy itt van a minister ur — a következő: Köztudomású dolog, hogy Budapestet és talán egy-két budapesti környékbeli várost kivéve, a városok túlnyomó többségében a munkásosztálynak, a dolgozóknak, de talán magának a tényleg dolgozó polgárságnak is semmi befolyása a városi élet alakulására nincsen. A választójog elavult. Csak a magam pátriájáról beszélve, Győrött, ha jól gondolom, 13—14 éve van együtt a városi törvényhatóság. (Rassay Károly: így van Szegeden és mindenütt!) Most a helyzet az, hogy valóban kialakult az idők folyamán ott egy arisztokrácia és ezzel az arisztokráciával kapcsolatban mulatságos dolgok állanak elő. Tényleges vagyonos polgároknak semmi beleszólásuk városuk ügyeibe nincs, ellenben békeidőben volt valaki nagy adófizető, azután leszegényedett, (Rassay Károly: Szegényházban van!) a város terhére esik, de mint virilista bent ül a városi képviselőtestületben. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: Szegeden konkrét példa van rá!) Ennek következtében a legmulatságosabb dolgok történnek. A főispán nem tudja a mosolyt elfojtani, amikor a polgármester előterjesztést tesz, mert az egész gyülekezet hallgat, mint a sül, egy szó nem jön ki a szájukon. Hogy ott vita lenne, hogy valaki felállana, beszélne, arról szó sincs. Halálos csendben ülnek ott. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mindenütt! — Jánossy Gábor: Hol van ez?) A 30—40 pontból álló előterjesztést fél óra alatt ledarálják, azután magyar reverenciával egymástól elköszönve vége az ülésnek. (Zaj. — Rassay Károly: Milliárdos költségvetések felett döntenek! — Peyer Károly: Minden félévben valamelyik ministert diszpolgárrá választják! Ebben áll az egész ténykedésük!) A veszély ebben nemcsak az, hogy ezek az elmaradt testületek semmiféle komoly munkára nem képesek, a városok érdekében semmi mélyreható dolgot kezdeményezni nem akarnak, és nem is tudnak, erre nem is képesek, hanem abban, hogy egyet nagyszerűen tudnak, azt % hogy az adóterheket mindig igyekeznek ráhárítani a dolgozó polgárságra és munkásságra. (Rassay Károly: Egész generációkat eladósitanak!) Ezeknek a rétegeknek vállaira ráháritják az adókat, és igenis attól tartok, valószínűnek tartom, t. minister ur, hogy mivel lehetővé van téve a pótadó emelése és lehetővé van téve a keresetiadó emelése — mert hiszen az a városok jövedelme — ezek az öreg' Tutankamen-testületek, (Derültség.) amelyek egyéb két mozdulni sem tudnak, amikor közügyekről van szó, akkor amikor az adóról lesz
