Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-184
Äs országgyűlés képviselőházának 184, ülése 1928 június 12-én, kedden, 417 sziklarengetegek miért nem segitették elő a fejlődést, miért nem fejlesztették az életet. Vagy ha azt mondják az urak, hogy ott nincs mozgás, akkor az erővel együttlevő matériák — mint például a tűzhányók — miért nem mozgatták előre a fejlődést 1 ? (Zaj a szélsőbaloldalon.) Bocsánat, én tudom, hogy nagyon triviális módon beszélek ezekkel a hasonlatokkal, de azért beszélek ilyenmódon, mert imáJskép nem tudom leszállítani áízt az egészen triviális rendszert a maga alacsony szinvonalam, arra, amelyet megérdemel, ugy hogy csak ilyen módon lehet róla beszélni. (Györki Imre: Próbálkoztak ezzel sokan, de nem sikerült!) Nagyon természetes, hogyha .'. valahol olyan dogmatizmus van, mint a szociáldemokrata-egyházban, ott semmiféle kapacitálásnak, semmiféle meggyőzésnek helye nem lehet. (Farkas István: Ilyen módon nem!) A szociáldemokrata ugyanis hittel hiszi az ő dogmáit, és ha hittel hiszi, természetes hittel, amely szinte természetfelettinek látszik a maga igazolhatlanságában, akkor én elhiszem, hogy semmiféle argumentálás nem használ. (Malasits Géza közbeszól.) T. képviselőtársam, ha önnek az ilyen argumentálás nem tetszik, akkor arra kérem, méltóztassék a baloldali padokról elköltözött és önökkel igen hosszú időn keresztül rokonszenvezett, boldogult Giesswein, volt képviselőtársunknak a történelmi materializmusról megirt könyvét elolvasni. (Farkas István: Ismerjük!) Méltóztassék azt elolvasni. Ö azokról a padokról szelídült át, t. képviselőtársaim, önök közé, s talán neki több hitele van az ő fejtegetéseiben, mint nekem, Önök előtt. (Farkas István: Nem ugy értelmezi, mint ahogy ön értelmezi! — Haller István: Dehogy nem! — Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) A másik két gondolat, amely felvetődött a szociálpolitika jelenlétének, jelenségének magyarázatára, volt egyrészt a polgárságnak önbiztositási törekvése, másrészt pedig a kapitalisták munkástenyészete. Ezzel a két gondolattal nem kivának behatóbban foglalkozni, annyira sekélyesek maguk a gondolatok. Nem találtam még olyan kapitalistát, aki munkásainak bért, vagy valamilyen jóléti intézményt abból a célból nyújtott volna, hogy kizárólag csak a rideg életük tengetését engedje meg nekik, meg — amint méltóztatott kifejezni — a szaporodást, hogy legyen elég munkástenyészet. Nem találtam ilyen kapitalistát, de, bár nem nagyon szeretem a kapitalistákat, (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon, — Esztergályos János: Ha tőlük függne, semmit sem adnának, minister ur!) és én a magam részéről nem vagyok hajlandó a kapitalista rend apológiáját elmondani, mégis az objektiv igazság mellett kívánok maradni és megállapítom azt, hogy a kapitalista termelés vezetői bérpolitikájukban, valamint munkásjóléti politikájukban igen sok megértést tanúsítanak a munkásság érdekei iránt. Tudnék felsorolni itt a t. Ház szine előtt kapitalistákat, (Esztergályos János: Bizonyiték Salgótarján!) akik a munkásbiztositónak intézményeit is meghaladó intézményeket teremtettek meg anélkül, hogy valamely kényszer őket ráhajtotta volna. Ami a polgárság önbiztositási törekvését illeti, az igaz, hogy a polgárság gyáva. Akkor, amikor forradalmi megmozdulások vannak, a polgárság mindig gyáva volt, kivéve, ha a polgárság maga megy forradalomba, mint ahogy azt annak idején megcsinálta a francia polgárság, d© egyébként gyáva és ennek a gyávaságnak valamennyien részesei voltunk 1918-ban és 1919-ben, (Ugy van! Ugy van! a Ház minden oldalán.) amikor egy marék ember jóformán rá tudott ülni ennek az országnak nyakára, amikor gyáván, tehetetlenül, szégyenteljes módon a legutolsó fegyvereket egyszerű Írásos parancsra kiadtuk kezünkből ahelyett, hogy öszszeálltunk volna néhány ezren és elküldöttük volna fegyvereink erejével azt a pár tucat bitorlót oda, ahova valók voltak. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Tény az, hogy a polgárságban van egy nagy adag* gyávaság, figyelmeztetem azonban ennek a gondolatnak emlegetőit, (Farkas István: Ezt senki sem mondta!) különösen a t. szociáldemokrata képviselő urakat szeretném erre figyelmeztetni, hogy most már nem szabad nekünk többé a középkor nyelvezetén beszélnünk, most már polgár ebben az álliambán mindenki, tehát az önök szervezett munkásai épen olyan polgárok, mint a kisbirtokosok, mint a mezőgazdasági proletárok, mint mi valamennyien, (Malasits Géza: Nem tagadja senki!) ennek következtében nem lehet ilyen ellentétben a polgárságról jogosan és okosan beszélni, (Farkas István: De nem is beszélt róla senki!) mint ahogy ez némely oldalról felhangzik. A polgárság egyetemét föl kell ébreszteni saját szociálpolitikai kötelezettségeinek tudatára. Ez nyilvánvaló. A különböző szervezett munkások vezetői is tulaj d önképen ezt a munkát végzik» Néha talán túllőnek a célon, néha talán túlságosan sok helyet foglal el munkájukban az emberek lelkében meglevő, nagyon nagy részben indokolt keserűségekkel való babrálás, ellenben végeredményben mégis csak ezzel a matériával foglalkoznak, mert hiszen nagyon jól emlékeznek saját vezéreiknek kijelentésére, az »átkozott megelégedés« -ről. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. —- Farkas István: Erről most hallottunk először!) Akkor méltóztassék elolvasni a német szociáldemokrácia könyveit. (Malasits Géza: Ez már régen elmúlt!) Beb el mondta. (Malasits Géza: Dehogy! Lassalle mondta!) Lassalle is mondta. Nyilvánvaló tehát, hogy igényeket próbálnak kelteni, próbálnak öntudatot kelteni, mint ahogy néhány évvel ezelőtt tisztelt képviselőtársaimnak — nem mondom helyeslése mellett, de — ellenkezése nélkül állapítottam meg, hogy a fejlődéshez feltétlenül kell tudata az érdekellentétnek, amelyben van valamilyen réteg vagy valamely egyén. Ha tudniillik nincs tudata erről az érdekellentétről, akkor nem alkalmas arra, hogy harcias egyénné fejlesztessék át és szervezett erőként felvonultatható legyen. T. képviselőtársaim, a szociáldemokraták annyira kisajátították maguknak a szociálpolitikáról való gondoskodásnak még a nomenklatúráját is és annyira a saját marxista nomenklatúrájukat próbálják belevinni a mi köztudatunkba is, hogy abban a pillanatban, amikor valaki, amint én előbb, egy olyan gondolatot emlit, amelynek az asszonanciáját sokszor hallották már a saját marxista elgondolásaikban, rögtön rá akarják az illetőre stemplizni, hogy: nini, marxista módra gondolkozik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem, kérem! Én Aquinoi Szent Tamás módjára gondolkozom és ő hatszáz évvel koraibban élt, mint Marx. (Zaj. — Elnök csenget.) Ennek következtében méltóztassanak^ a gondolatok apaságának keresetét egy kissé hosszabb időre vissza megindítani, (Derültség a bal- és a jobboldalon.) a történelemben Marx előttről is egy kissé gondolkozni, tudniillik már akkor is gondolkoztak az emberek egyről-másról. (Haller
