Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-184

412 Az országgyűlés képviselőházának 1.84. ülése 1928 június 12-én, kedden. nek, ami, ha szabad magamat így kifejeznem: basáskodásnak nevezhető. A régi pénztári szolgálatban a tisztviselő orvos, vagyis a kerületi pénztár főorvosa mellérendelve volt a főorvosnak. Az egészségügyi szolgálat tekintetében a főorvos vezette a pénztárt. Az 1927 : XXI. te. 119. §-a azt mondja, hogy »a tisztviselő orvosra a Omt. egyéb tisztviselőire vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.« Ez helyes, ez ellen az orvosi kar sohasem appellált, nem is kivánt mást, azonban a mostani vidéki vezetők az orvosi munkába is beleavatkoznak és intézkedési jogokat vindikálnak maguknak nemcsak a betegellenŐrzésésében, hanem azok gyógykezelésében is. A törvény 116. §-a viszont kimondja, hogy a főorvos az egészségügyi szolgálatot közvetlenül vezeti és ellenőrzi. Ha tehát ez igy áll, nem tudom megérteni, mire való ez az állandó torzsalkodás, hiszen az orvosok szorgalmának, igyekezetének kedvét szegi, aiz ügyszeretet nélkül, a rideg kötelességérzet kényszerítő körülményei folytán dolgozó orvostól pedig mentsen meg bennünket az Isten, de még a pénztárt is. A hibákat elsősorban abban kell keresnünk, hogy vidéken a legtöbb helyen a főorvosok egy fizetési fokozattal lejebb vannak, mint az ügyvezetők. Ez teremt azután diszharmóniákat és ezeknek mindig a pénztár issza meg a levét, mert elkedvetlenítik az orvost munkájában a hátrasorolás révén. Hiszen már csak a szolgálat minősége is különböző. Mig az ügyvezető, mint beamter ember, a hivatalos idő leteltével leteszi a tollat, és azután nem törődik többet a hivatalával, addig a főorvost állandóan zaklatják akár konziliárus szolgálatokkal, akár azonnali, sürgős betegbeutalásokkal, mert a beteg az nem akta, az nem ér rá várni, mint ahogy ez a magyar bürokráciában látszólag be van vezetve. És mégis hátrányosabb az orvos helyzete. Erre nézve szemiétetően csak egy példát akarok megemliteni. Kecskeméten például az ügyvezető a VIII. fizetési osztályban volt, mig a főorvos a IX-ben. A főorvos kérte a VIII. fizetési osztályba való behelyezését. Ezt megtagadták azzal az indokolással, hogy nem lehet ugyanabban a fizetési fokozatban, mint az ügyvezető, tehát benne maradt a IX-ben. Ezzel szemben azonban az ügyvezetőt kinevezték a VII. fizetési osztályba, az orvos azonban továbbra is megmaradt a IX. fizetési osztályban, pedig az orvos egyetemet végzett diplomás ember, ellenben a pénztári ügyvezetők között nagyon kevés olyan ember van, aki diplomával rendelkezik. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A diploma nem dönti el, hogy használható-e az illető!) Ha az Országos Társadalombiztosító Intézet megszerveztetik, épen ezeknek a szempontoknak figyelembevételével nagyon helyes volna, ha az annak élére állitott főorvosnak is megadatnék az a lehetőség, hogy a IV. fizetési osztályba előléphessen. Egy ilyen hatalmas intézmény vezetése nagy munkát kivan és kell, hogy ambicionáljuk őket azzal a lehetőséggel, hogy előbbre is juthatnak fizetési fokozat tekintetében. Ezt követeli a paritás és a racionalitás. Ezért fontos, hogy az orvosok és a tisztviselők lehetőleg harmonikus fizetési kategóriákban foglaljanak helyet. Nagy baj az, hogy egyes vidéki pénztári ügyvezetők még mindig nem tudták megérteni a törvény szellemét, amely a centralizációt tűzte ki főcéljául, de ugy látszik túlteszik magukat ezen is. Bevallom őszintén, sohasem voltam hive a centralizációnak, ma sem vagyok hive, de ugy látszik, a vidéki pénztárnak sem. Nem ismernek szubordinációt, nem akarnak maguk felett központi igazgatást sem ismerni. (Rothenstein Mór: Nem akarnak rendet!) Mint az Országos Orvosszövetség elnökének^ alkalmam volt ezekről a panaszokról meggyőződést szerezni. Az orvosi kinevezéseknél kimaradt és sérelmet szenvedett orvosok ügyeinek reparációjánál a pénztár elnöke, vezérigazgatója és főorvos-igazgatója aláírásával mentek ki a kinevezések. Ezeket egyáltalán nem hajtották végre egyes ügyvezetők, 3, 4, 5 hétig is hevertették a fiókjukban. A törvény maga kimondja, hogy »orvost csak az intézet elnöke alkalmaz«, mégis egyes vidéki ügyvezetők maguk is önállóan alkalmaznak ilyeneket és mindig azzal okolják ezt meg, hogy különben késedelmet szenvedett volna & munka, holott a pénztár elnöksége a maga részéről ezeket a körülményeket minden alkalommal igyekszik figyelembe venni. Próbálni ilyen módon eljárni a közigazgatásban egy főszolgabíró és renitenskedni a felsőbbséggel szemben, nemcsak a belügyminister, hanem már az alispán is felfüggesztené. Hogy túlkapások vannak, azt mutatja például egy miskolci eset is. Az orvosi tanács szuverén szerve és érdekképviselete a pénztári orvosoknak. Jogait az ügyrend, az alapszabály és az orvosi működési szabályzat pontosan körülírja. Sajátmaga által választott elnöke van és ügyrendjét is maga állapítja meg. Ezzel szemben a miskolci ügyvezető mégis saját maga hívta össze az orvosi tanács tagjait az egyik nap délután 4 órájára értekezletre. Közben erről megfeledkezett és kiutazott Szikszóra, az ottani kirendeltséghez. Délután 4 óra tájban eszébe jutott, hogy az orvosi tanács most együtt ül. Felhivta őket telefonon és közölte velük, mint kiskirály, hogy miután e pillanatban nincs jelen a város területén, felfüggeszti a tanács működését addig, amig a város területére vissza fog térni. Hát, ehhez épen ugy nem volt joga, mint ahogyan az összehívásra sem. Mindenesetre ezeket az anomáliákat a magam részéről a mélyen t. minister ur figyelmébe ajánlom. A törvényjavaslat gondoskodik a beteg munkásról nagyszerű szociális intézkedésekkel, amikor bizonyos terheket áthárít a munkaadóra is. Csodálatos, hogy amikor ez a szellem anynyira áthatja a kodifikáterokat, akkor ezzel szemben, ha orvosról van szó, begombolkoznak és szükkeblüek lesznek. Például nagy erőfeszítéssel megcsinálta az orvosi társadalom a maga nyugdíjintézetét: 12%-ot fizet a nyugdíjalapba. Ehhez a pénztár nem járul hozzá ezidőszerint, mert az, amivel hozzájárul, a múltra vonatkozik. Régente 6%-ot fizetett a pénztár és 6%-ot fizettek az orvosok, ma azonban a 12%-ot teljes egészében az orvosi kar fizeti meg. Én tisztelettel azt vagyok bátor kérni, hogyha lehetségessé válik a jövőben, ennek a 12%-nak legalább a felét vállalja át a pénztár, mert magának a szociális gondoskodásnak elve, amely ebben a törvényjavaslatban megnyilvánul, a paritásos eljárást involválja. Lehetetlenségnek tartom azt, ami például egy pénztári segédorvossal történik. Egy segédorvos fizetése havi 120 pengő, ebből levonnak 12%-ot nyugdjba, 5%-ot adóra, 2%-ot forgalmiadóra, 1%-ot jóléti intézményekne, Méltóztatik látni, hogy 20% levonása után a 120 pengő helyett mindössze 100, vagy 98 pengő fog rendelkezésére állani. Tisztelettel kérem tehát, méltóztassék a minister urnák ezeket