Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-184

Az országgyűlés képviselőházának 1 magáévá tenni és ilyen irányban intézkedni. Ezekben kivántam néhány adattal a törvényjavaslat tárgyalási anyagához hozzájárulni, miután nem adatott meg a mód arra, hogy az ezt a célt szolgáló korrektivumokat a bizottsági tárgyalás alkalmával megtehessem. Ugyanis ezt az eminenter elsősorban közegészségügyi fontosságú törvényjavaslatot a közegészségügyi és gyermekvédelmi bizottság nem tárgyalhatta, holott ezzel a, bizottsággal is ki lehetett volna, jobban mondva: ki kellett volna egészíteni az együttes bizottságot. A törvényjavaslatot örömmel üdvözlöm és azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, észrevételeimet majd a részleteknél kivánom a többiekre nézve megtenni. (Élénk helyeslés és éljenzés bal felől és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Csik József! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Következik? Szabó Zoltán jegyző: Strausz István! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Kivan még valaki szólani? (Nem!) Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A népjóléti minister ur kivan szólani. (Halljuk! Halljuk!) ' Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Ház! Az öeregségi és rokkantsági biztositlásról szóló tör vény javiaisí&t vitája nem annyira részletekre terjedt tki, —.' ami talám egészen természetes is, hiszen a részletes vita még ezután várható, — mint inkább az elvi kérdések fejtegetése körül forgott És én nagyon nagy örömmel állapithatom meg, hogy a vita nagyon sok ponton olyan magaslatra szökkent, amely magaslatot ebben a Házban szociálpolitikai kérdésekben nagyon ritkán szokott valamilyen tárgy elérni és amelyet éppen ezért nagyon nagy örömmel köszöntök. De ez nekem kötelességemmé teszi, hogy azokra az elvi kérdésekre a magam részéről is rámutatni igyekezzem, amelyek a vita során érintettek és amelyek nélkül — ugy érzem — teljesen, tökéletesen világos képet az állami és társadalmi szociálpolitikai törekvésekről nyerni nem lehet. Rendkívül érdekes volt különösen a baloldalról egynéhány képviselő urnák fejtegetése arról, hogy a szociálpolitikával való törődést minő tényezők eredményezték. Különböző nézeteket hallottam. Az egyik azt fejtegette, hogy az államnak a szociálpolitikával való törődése és a_ társadalomnak eziránt való érdeklődése tulajdonképen a szociáldemokrata párt törekvésének, lendületének, a szervezett tömeg erejének köszönhető és eszerint a nézet szerint ugy lehet felfogni a szociálpolitikai eredményeket, mint amelyeket a munkásság tömegereje verekedett ki. Egy másik nézet mélyebben próbált a kérdésbe behatolni és azt fejtegette, hogy a történelmi fejlődés mélyén az úgynevezett történelmi materializmus elve, mint hajtóerő szerepel és ennek az igazitó elvnek az érdeme az, hogy a szociális törekvések bizonyos mértékben érvényre jutottak és hogy az állam és a társadalom részéről jótékonyan a szenvedő néprétegek felé fordult a figyelem. Volt azután más nézet is, amely azt fejtegette, hogy az egész szociálpolitika semmi más, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. . . , l. ülése 1928 június. 12-én, kedden. 413 mint a kapitalistáknak, a kapitalista termelési rendszer fejeinek valamilyen önző politikája, amely tudniillik kenyeret próbál adni, azonban meglehetősen szűken kimérve és vékonyan kihasítva, kivágva a kény ér kar a jókat; csak annyit akar adni, amennyiből munkást lehet termelni, a munkások tenyészetét lehet előmozdítani, ellenben azt akarja, hogy a munkástömeg semmi módon ne rendelkezzék azokkal az anyagi feltételekkel, amelyeknek segítségével emberhez méltó módon tudna felfejlődni. Végűig volt egy negyedik gondolat is, amely talán leginkább reásüti a polgári társadalomra a szégyenbélyeget. Ez körülbelül abban volna Összefoglalható, hogy a szociálpolitika semmi más, mint a polgárság önbiztositása. A polgárság természeténél^ fogva gyáva, félti a saját pozicióját a gazdasági és a politikai életben, retteg a forradalmak rémétől, félti a saját megszokott tunya kényelmét, ennek következtében odadob, odavet néha egyegy szociálpolitikai koncot a munkásrétegeknek, hogy legalább pillanatnyilag le tudja lohasztani a felcsapódó keserűség-lángokat. Én itt most nem szeretnék vitába szállani a különböző nézetekkel; mégis rá kell mutatnom arra, hogyha

# ezek között^ a gondolatok között van is elrejtve az igazságnak valami kis aranymagja, mindamellett ' egyikkel r sem lehet a szociálpolitikai törekvéseknek létezését, irányszabását, célkitűzését kielégitő módon megmagyarázni, sőt ha valamennyit összefogjuk, mind a négy alapgondolat együtt sem elégséges ennek a tünetnek alapos és igazi megmagyarázására. Valamiképen mélyebben, illetve messzebb kell visszamennünk az emberi fejlődésbe, nem túímessze, de mégis legalább arra az időre, amikor a patriarchális termelési rendszert felváltotta a kapitalisztikus termelési rendszer, amelynek időpontját különböző tudósok különböző időkre, századokra vagy fólszázadokra teszik, d'e amely idő körülbelül egybeesik a középkor időmegjelöléssel^ a kora középkor kezdetével, amikor a termelés régi alapgondolata megszűnt. Addig tudniillik még az volt az alapgondolata a gazdasági életnek, hogy termelés nem öncél, a termelés semmi más, mint az emberiség igényeit kielégíteni a termelés által előteremtett áruk rendelkezésre bocsátása révén. Ez a termelés másodrendüsége, mert hiszen elől áll a legnagyobb érték, maga az ember. Az ember domináns tényező ezen a világon, az embernek kell, hogy alá legyen rendelve minden, ami ezen a világon van: az ember királya ennek a világnak. Ennek következtében a mi történik, ami van és ami produkál tátik, az embernek kell, hogy szolgáljon és pedig abban az evangéliumi, igazi őskeresztény értelmében, hogy az embernek szakadatlanul emelje a saját méltósága elérésére törekvő vonalát, hogy az embert mindig méltó környezetbe tudja helyezni ezen a világon. A továbbterjedő gondolat azután talán már spirituálisabb, az embert tudniillik olyan környezetbe, olyan helyzetbe hozni ezen a világon, hogy világi feladatait elvégezvén, önmagát alkalmassá tegye arra, hogy az életnek egy másik világon való folytatására ez az élet szerencsés előző iskola legyen. Mpndom, ezt az alapgondolatot átváltotta a fejlődés a kapitalista fejlődésre és pedig abban a formában és értelemben, hogy a termelés valósággal öncélúságot kapott. Nem azért van immár a termelés, — ha az ember nagy vonalakban tekinti a jelen helyzetet, — hogy az embert a termelés által előteremtett javakkal minél jobban próbálja ellátni, életét minél nemesebb, tökélete62