Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-184

Az országgyűlés képviselőházának 184. ülése 1928 június 12-én, kedden. 393 uralom és elnyomás alatt volt, mégis haladt a szociálpolitika terén és már 1897-ben önkéntes alapon alkotta meg az öregségi és rokkantsági biztosítást, az Özvegyek és árvák ellátását. A háború után azután igen erőteljesen indult meg a szociálpolitikai törvényhozás és a különböző törvények kiépítése. Csehszlovákia 1925-ben, Portugália 1919-ben, Dánia 1922-ben, Bulgária 1924-ben alkotta meg a maga biztosítását, úgyhogy azt is mondhatnám, mi körülbelül a legutolsók között vagyunk azok között az államok között, amelyek ezt a biztosítási ágat törvényhozásilag rendezték. Én természetesen nem irigylem azt a sok szép bókot, amelyet a minister ur ezért a munkáért kapott, de feleslegesnek és célszerűtlennek tartom,^ mert hiszen, mondom, nem tettünk egyebet és nem teszünk egyebet, mint hogy lassú, kezdetleges lépéssel igyekszünk utána menni a többi európai országoknak, amelyek bennünket már igen jelentékenyen elhagytak és túlszárnyaltak. A mi fájdalmas lemaradásunk pedig igen mély nyomokat hagyott a társadalmi, gazdasági és egészségügyi helyzetben. Egészen bizonyos, hogyha már hamarább hozzá tudtunk volna nyulini ehhez a kérdéshez s alaposabban és terjedelmesebben tudtuk volna megalkotni a biztosítási ágak között ezt a biztosítási ágat is, akkor ugy egészségügyi, mint kereseti viszonyaink is jobbak lettek voltak volna, a vérveszteség mindenesetre kisebb lett volna a halálozások csökkenése és a kivándorlások csökkenése révén, úgyhogy nekünk »mea culpá<-zni van inkább okunk, mintsem jogunk arra, hogy itt egymásnak ezzel a javaslattal kapcsolatban udvarolgassunk. Egészen bizonyos, hogy a tárpadalmi súrlódás is enyhébb lett volna a szociális nyomorúság csökkenésével. Bizonyos, hogy az összeütközések r ereje is kisebb lett volna, és az ország egész tödténelmi menete sokkal kedvezőbb irányban haladt volna, mint ahogyan igy haladt, a mi szociálpolitikai elmaradottságunkban. Azt mondhatom, t. Képviselőház, hogy ösztönzésben nem volt hiány. A szociáldemokrata párt a maga elnyomottságában, a maga kicsiny eszközeivel állandóan résen volt és állandóan figyelmeztette a különböző irányokat és a különböző kormányokat, hogy tessék a szociálpolitika terén dolgozni és alkotni s tessék haladni. Amíg nem volt törvényhozási képviseletünk, amig tehát közvetlenül nem szólhattunk hozzá az ország ügyeihez, ' sajtógyüléseken, kongresszusokon élőszóval és Írásban állandóan ösztönöztük a kormányokat, ez azonban, mondom, nem igen járt eredménnyel, és igy történt azután, hogy mi a szociálpolitika terén meglehetősen lemaradtunk. Külföldi példák is ösztönözhették volna a különböző kormányokat. 1872-ben G-asteinban császári konferencia volt, a két császár jött össze és a két kancellár: Bismarck és von Beust is résztvettek ezen a konferencián. A konferencia tárgya az volt, hogy a kezdődő szocializmust miképen lehetne visszaszorítani és az Internacionaléval miképen lehetne felvenni sikeresen a versenyt, s a két hatalmas császár és a két hatalmas kancellár végül abban állapodott meg, hogy megvizsgálják a szociális helyzetet és megkeresik a módját annak, miképen lehetne a szociális nyomorúságon segíteni. Tanulmányozni keli tehát a szociális problémákat, határozta a gasteini császári konferencia. Az eredmény természetesen nem jelentkezett rögtön, mert ezt a belátást később azután felborították és megpróbálkoztak előbb egy kis erőszakkal, amely 3878-től 1890-ig tartott a közismert SocialistenGesetz alapján Németországban, és amely megpróbálta a szociális helyzet vizsgálása és megsegítése nélkül először szuronnyal elintézni a társadalmi problémákat. Hiszen szó esett már erről, nem akarok tehát erre ismét visszatérni; tény azonban, hogy 1878-tól 1890-ig Németországban és Németországból kisugárzóan más államokban is, közöttük Magyarországon is a Bánffy—Perczel korszak alatt, igyekeztek a társadalmi problémákat szuronyhegyre tűzni és igy igyekeztek azokat megoldani, politikai erőszakkal és gazdasági kizsákmányolással. (Malasits Géza: Akár csak a kurzus! Ez még rosszabb!) Bismarck és Puttkammer voltak Németországban azok, akik erre nézve igen serényen és szorgalmasan közreműködtek. A gazdasági részt von Kamphausen akkori pénzügyminister csinálta, aki kiadta a jelszót a kapitalizmusnak, mondván, hogy: »Több teljesítményt követeljetek a munkásoktól, alacsony béreket fizessetek, hogy a munkásnak ne legyen kedve, ne legyen ideje és ne legyen lelki ereje a saját kérdéseivel foglalkozni«. Mintha csak Bud János pénzügyministert hallanám itt Magyarországon, amidőn ösztökéli, ha nem is szavaival, de intézkedéseivel és allúzióival a kapitalizmust: több teljesítményt a munkásokból kihúzni és alacsonyabb béreket adni nekik, hogy ne legyen idejük, kedvük és erejük saját ügyeikkel foglalkozni. Kamphausennek ez a pénzügyi politikája mint tudjuk, irtózatos gazdasági válságot idézett elő,, és az volt az eredmény, hogy 1884-ben a nagy mámor és a kivételes törvény bukása után Stufenberg német nemzetig párti kénytelen volt a német birodalmi gyűlésben kijelenteni: egyet elért a kivételes Soeialisten-Gesetz, azt, hogy az üldözéssel felidézte az anarchizmust, tehát a társadalmi mozgalmaknak azt a legszélsőbb irányát, amely tőrrel és bombával igyekszik a maga igazának érvényt szerezni. Maga Bismarck később belátta, hogy az ő felfogása helytelen és nem felel meg annak a célnak, amelyet maga elé kitűzött, noha ő és társai mindent megcselekedtek, ami módjukban állott. Politikai téren Bismarck mellett Puttkammer segített, aki minden munkás-sérelemre, akármiről volt szó, minden politikai kilengésre, minden erőszakra megtalálta a magyarázatot. Ha panaszt hallott azt mondotta, hogy talán mégsem történt meg, amit panaszolnak, (Malasits Géza: Akár csak nálunk!) vagy ha megtörtént, talán másként történt meg, talán megvolt a magyarázata, majd meg fogjuk vizsgálni, és ha találunk szabálytalanságot, akkor majd büntetni fogunk, de ha nincs szabálytalanság, akkor nem lehet szó arról, bogy valakit bántsunk, mert ez a panasz inkább a tömeghisztériából következik. Akárcsak Scitovszky

> Béla, vagy t. elődje, Kakovszky Iván hangját hallanám Puttkammer szavaiban. A puttkammerizmus és a kamphausenizmus azonban Németországban nem használt; szakitani kellett vele és Bismarck akkor hozta az 1872. évi császári konferencia gondolatát és olajcsöppel próbálta megkenegetni a társadalom szekerét. Bevallott célja azonban nem az volt, hogy a társadalmon segitsen, hanem az, hogy miután erőszakkal nem sikerült megölni a szocializmust, megpróbálta kegyeletes formában olajcseppekkel. Egyenesen bevallotta célját és majdnem ugyanazokat a szavakat használta, amelyeket Vass József népjóléti minister ur,aki azt mondotta ennek a javaslatnak beterjesztése alkalmából és korábban ie, hogy ő