Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-183
'Az országgyűlés képviselőházának 183. Az igen t. képviselő ur is rámutatott arra, hogy már hivatali elődeim is kísérleteket tettek ezeknek a bajoknak kiküszöbölésére, de amint látszik, nem megfelelő eredménnyel. Egyszer tehát a ministeri székből nyiltan és becsületesen meg kellett mondanom, hogy ez igy tovább nem mehet és ha egyszer ezt nyiltan megmondtam, erkölcsi lehetetlenséggé tettem ezeknek a dolgoknak továbbfolytatását. (Vgy van! Vgy van! a jobboldalon és a középen.) Amikor én a berlini egyetemen jártam, ha egy tanár csak 20 percet késve jött az előadásra, már súrolni kezdett a hallgatóság, ami ott a nemtetszést jelenti. És ha egyszer a szülőket és az ifjúságot is figyelmeztetjük, hogy mi az, ami lehet és mi az, ami nem lehet, azt hiszem, bizonyos dolgoknak további folytatása erkölcsig lehetetlenséggé vált. (Vgy van! Vgy van! a jobboldalon és a középen.) Ez volt a célom azzal, hogy ezt a dolgot nyiltan és becsületesen szóvátettem ebben a Házban. (Helyeslés a jobboldalon.) ^Eátérek^ most már a t. képviselő urnák első kérdésére. Azt mondja a képviselő ur, hogy konfliktus van köztem és az egyetem között. (Egy hang a jobboldalon: Dehogy van! — Vgy van! Vgy van! a jobboldalon.) Ilyen konfliktus nincsen. A debreceni, a pécsi és a szegedi egyetemekkel valóban a legeszményibb viszony ós barátság köt össze. A budapesti egyetemmel sincsen konfliktus, mert hiszen nem vonja kétségbe a budapesti egyetem sem, hogy azok a bajok, amelyekre én rámutattam, megvannak (Farkas István: Sokkal súlyosabban! — Fábián Béla: Súlyosabb bajok vannak! — Zaj a szélsőbaloldalon.) és az egyetemi tanács feliratában felajánlja a rektor és a dékánok kollaborációját a nehézségek megszüntetése terén. Elsősorban ez volt, amit el akartam érni. Mert mig a népiskolákat a tanfelügyelők ellenőrzik, a középiskolákat pedig a tankerületi főigazgatók, — tehát a szervezeten kivül álló állami szervek — addig az egyetemeknél autonómiájukból kifolyólog ezt a felügyeletet a rektor és a dékán végzi, olyan személyek, akiket az autonómia maga választ. Nekem tehát garanciáit kellett nyernem abban a tekintetben, hogy az az autonómia igenis teljes mértékben vállalja azt a feladatot, hogy az egyetemen rendet fog tartani. Ezt a nyilatkozatot a budapesti egyetemi tanács felterjesztésében meg is tette és ez engem teljesen meg is nyugtat. Ilyen körülmények között) konfliktusról beszélni egyáltalában nem lehet. (Fábián Bella: Sajnos, évek óta húzódó konfliktus van! — Zaj.) Mi keltette egy konfliktusnak a látszatát? Kettő. Az egyik az volt, hogy amikor én elmondottam figyelmeztető beszédemet, a bölosészetkari dékán ur egy cikkben vitáiba szállt velem, holott neki az lett volna a hivatása, hogy az én intencióim szerint a karban,, vagy amennyiben egyáltalában szükséges efféle, a taácsban, amelynek tagja, járjon el. Én azonban, az igazat megvallva, az egész dolognak olyan csekély jelentőséget tulajdonítottam, hogy a dologra nem is reagáltam, mert ha komolyan vettem volna a dolgot, akkor nagyon komolyan kellett volna vennem. {Vgy van! a jobboldalon és a középen. — Gál Jenő: Jobb lett volna komolyan venni!) A másik dolog pedig az volt, hogy a többi tanárok természetesen nemes elántól, nemes szolidaritástól vezetve, szintén bizonyos együttérzést '< mutattak. Ez az együttérzés azonban nem olyan mértékben nyilatkozott meg, hogy ez azokat, akik a múltban talán lazábban jártak el* felbátoríthatná arranézve, hogy a dol- ' ülése 1928 június 9-én, szombaton. 385 gokat a jövőben folytathassák, mert támogatást találnak a tanárok szolidaritásában. (Vgy van! Vgy van! a jobboldalon és a középen.) Ilyen körülmények között arról beszélni, hogy köztem és a budapesti egyetem között bárminemű konfliktus lenne, nem lehet. (Fábián Béla: Mi van az Ádám-üggyel?!) Az igen t. képviselő ur tekintélyrombolásról beszél. Errenézve én azt mondom, hogy a tekintélynek nem az árt, aki a dolgokat felfedi, hanem a tekintélynek az árt, aki a dolgokat elköveti. (Vgy van! Vgy van! a Ház minden oldalán.—Palkots József: Ez bizonyos! — Fábián Béla: Ez bizonyos!) Tehát ne az én címemre méltóztassék ezt a figyelmeztetést intézni, (Pakots József: Szóról szóra igaz!) mert amennyiben itt tekintéilyrombolásról szó lehet, azt semmiesetre sem a helyzetet felfedő és javitani akaró minister követi el. (Felkiáltások a jobb- és a baloldalon: Ez igaz! — Fábián Béla: Mindig mondtuk, hogy a legnagyobb destruktivok a pofoztató egyetemi tanárok! — Zaj.) De megemlítette a képviselő ur a külföldet is. T. képviselő ur, én nem félek e részben a külföld kritikájától. Mert ha külföldön azt látják, hogy nekünk igenis van erkölcsi, bátorságunk bizonyos darázsfészkekbe j belenyúlni, akkor azt mondják, hogy nem lehet baj abban a kultuszadminisztrációban, ahol a •• kultuszminister ilyen nagy ódiumot magára vesz, mint egy ilyen kérdésnek megbolygatása. (Vgy van! Vgy van! a jobboldalon és a középen.) Mert, t. képviselő ur, ez a dolog nem tartozott életem gyönyörűségei közé; hiszen az egyetemi tanárok közt nekem igen sok barátom van, akik ennek a dolognak nem örvendtek. Ha mégis megtettem, megtettem kötelességérzetből, megtettem azért, mert ha ebben az országban jelentékeny összegeket költünk egyetemekre, akkor épen tőlem, mint az egyetemeket oltalmazó ministertől, megkövetelheti az ország, hogy olyan viszonyok legyenek az egyetemeken, amelyek a legmesszebbmenő várakozásoknak, követelményeknek is megfelelnek. (Vgy van! a jobboldalon.) Ha tehát a külföldön azt fogják látni, hogy mi a törpe kisebbségnél mutatkozó csekély bajok esetén is erősen belenyúlunk és javitani akarunk, evvel korántsem ártunk magunknak, hanem ezeknek az intézményeinknek becsületét növeljük és az azokba vetet hitet erősitjük. Én tehát tekintélyrombolást fenforogni egyáltalában nem látok. Azt kérdi tőlem a t. képviselő ur, hogy minő további intézkedésekre gondolok. Egyelőre semmire, mert akkor mentem volna tovább, ha nem ajánlotta fel az egyetemi tanács a legteljesebb közreműködését a bajok kiküszöbölésére vonatkozólag. Botor ember lenne az, aki akkor menne tovább, vagy fenyegetőznék, ha komoly szándékot lát a mutatkozott bajok orvoslására. Egyelőre ilyenféle további intézkedésekről nincs szó. Természetesen azonban nem korlátoztam akciómat arra, hogy a törpe kisebbségnél mutatkozó lazaságokra vonatkozólag megmondtam, hogy ez igy nem mehet tovább. A kérdésnek nemcsak személyi részével foglalkoztam, hanem foglalkoztam tárgyi vonatkozásaival is. Az indexek aláírása például teljesen felesleges időpocsékolás. (Vgy vfln! a középen.) Hiszen méltóztatnak tudni, hogy ez a tanárokra nézve micsoda felesleges munkát jelent és tudjuk azt, hogy ezeknek az indexeknek aláírása hogyan történik. Egy régi copf ez, amely megmaradt, de megfeledkeztek róla. Két szemeszter alatt két-két izben napokat vesz igénybe. (Egy hang a középen: Hete-