Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-183

S72 'Az országgyűlés képviselőházának 183. ülése 1928 június 9-en, szombaton. ma tárgyalunk. Magyarországon az uralkodó osztályoknak sohasem volt érzékük a szociálpolitika iránt. Az ipari fejlődés is olyan volt, hogy nem volt együtt az a nagy tömeg munkásság, amely Angliában, majd később Belgiumban és Németországban együtt volt, amely kényszeritette volna az, uralkodó osztályt arra, hogy szociálpolitikai törvényeket csináljon. Még az 1848/49-iki évi törvényhozás sem mutatott valami nagy hajlandóságot arra, hogy szociálpolitikai törvényeket hozzon. Mondom, a legfőbb kényszeritő erő, a munkástömegek lökőereje és nyomóereje hiányzott még akkor. Történtek egyes kezdeményezések, gyakorlatilag azonban vajmi kevés történt. Csak a múlt század hetvenes éveiben, amikor az ipari fejlődés Magyarországon erősbödni kezdett és amikor az újonnan alakuló és kifejlődni akaró magyar gyáriparban szüksége mutatkozott annak, hogy német munkásokat hozzanak ide.a német munkások túlnyomóan Lassalle eszméinek hatása alatt lévén, itt Magyarországon, uj hazájukban is igyekeztek a szociálpolitikát megvalósítani. így, ha jól emlékszem, 1874-ben vagy 1872-ben alakult meg Budapesten, illetőleg akkori kifejezés szerint Pesten az Általános Munkásbetegsegélyző és Rokkantpénztár. Ha ma a társadalombiztosítást meg méltóztatnak csinálni, ha a minister ur szerintem nagyon helyesen rámutat annak szükségességére, hogy a munkásbiztositást összekapcsoljuk ezzel az előttünk fekvő törvénytervezettel, akkor legyen szabad rámutatnom dicső őseimre, akik már a 70-es évek elején a kölcsönösségi segélyelve alapján állva, igyekeztek megvalósítani ezt az ideát, amelyet a minister ur ma meg akar valósitani, szerintem nagyon helyesen és nagyon okosan. Mi volt ezeknek az embereknek elgondolásai Azzal tisztában voltak, hogy sokkal kevesebben vannak és sokkal szervezetlenebbek, semmint az államhatalomra olyan befolyást tudtak volna gyakorolni, amely elegendő lett volna arra, hogy az akkori kormányok szociálpolitikai lelkiismeretét felrázza. Az akkori állapotok jellemzésül csak azt emlitem, hogy gróf Wenckheim volt a belügyminister és a pozsonyi szabó legények eljöttek ide Budapestre, könyörögtek, hogy engedje meg, hogy egyesületet alakithassanak és ejbből a célból alakuló gyűlést tarthassanak. A pozsonyi rendőrség a gyűlést betiltotta. A minister ur szivarral a szájába fogadta a küldöttséget, végignézett rajtuk és azt kérdezte: mik vagytok t\% Nem kendezte le őket, mert mégis uj ruhába voltak öltözve, ha kicsit nyilt is volt a ruha, nem illett őket lekendezni. Ismétlem, azt kérdezte tőlük, mik vagytok ti? Erre azt felelték, szabólegények vagyunk, Pozsonyból jöttünk, azért, ha méltóztatnék megengedni, hogy egy egyesületet felállítsunk. Ugy, egyesületet akartok csinálni, gyűléseket akartok tartani, majd elveszem a nótától a kedveteket. Csak menjetek haza, dolgozzatok szorgalmasan, ha szabad időtök van, menjetek a templomba, egyébként fogjátok be a szájatokat, mert rosszuljártok — és szivarfüstjét az arcukba fújva elbocsátotta a deputációt. Ilyen körülmények között látták a 70-es évek munkásai, hogy a kormányhatalomtól szociálpolitikát, szociális felfogást hiába várnak, tehát a kölcsönösségi segély alapján csinálták és fektették le a modern magyar szociálpolitika alapját. Megcsinálták az általános munkásbetegsegélyző- és rokkantpénztárt. Lassan-lassan fejlődött ki ez a pénztár és csodákcsodája, akkor még a kapitalisták is az akkori gazdasági és kulturális viszonyok hatása alatt kissé máskép gondolkoztak, mint a maiak. A Wörnerek, a Haggenmacherek és az öreg Mechwart, ezek a kapitalisták nagyon alant kezdték el, a származásukat még sem felejtették el; ezek nem születtek bele a kapitalizmusba, mint Klein ós Kornfeld urak, hanem egyszerű vándorlegények voltak, akik bejöttek az országba és maradt bennük valami a proletárból. Ezek beirányították munkásaikat az egyesületbe, érdeklődtek az egyesület iránt anélkül, hogy valaha is bele akartak volna avatkozni ennek az egyesületnek dolgaiba, anélkül, hogy különösképen bántani vagy befolyásolni akarták volna az egyesületet. Nem volt ott vita az autonómia felett, hogy 50—50%, vagy kétharmadrész, egyharmadrész, vagy egyharmad munkáltató, egyharmad munkás és egyharmad beleszületett nemzeti nagyság. Az öreg Haggenmacher, Wörner és Mechwart, nyugodtan rábizták ezt a dolgot a munkásokra, tudván nagyon jól, hogy ezek a munkások az önkormányzat és a kölcsönösségi segély elve alapján állva, nagyszerűen tudják adminisztrálni kevés pénzzel az intézményüket. Ezek az egyszerű emberek az egész országban megszervezték ezt a munkásbiztositópénztárt és az egész országban, akkori régies kifejezéssel, élőhelyeik voltak — ez volt a régiek terminus ^technikusa a helyicsoportok helyett. Eszéktől fel egész a Felvidékig, Fiúmétól egészen Brassóig; ahol 10—15 ipari munkás volt együtt, ott az egyesület élőhelyet csinált és csak 1890-ben, amikor Baross akkori kereskedelemügyi minister szükségesnek tartotta a kerületi pénztárakat létesíteni, akkor volt szó arról, hogy eltöröljék ezt az egyesületet, mert nagyon erős szocialista szaga volt ennek az egyesületnek. Ezenkívül a kapitalisták is megtollasodtak egy kicsit, a fiatalok jöttek helyükbe, akik éhesek lévén és gyomruk is fejlettebb, nagyobb volt, mint az apáiké, igy kissé hatottak a kormányra, hogy ezt a szocialista egyesületet törölje el. Akkor nyilatkozott meg elsőizben a magyar munkásság ereje, nem engedte az egyesületet eltüntetni, szilárdan megállta a helyét, annyit azonban mégis elért Baross néhai kereskedelemügyi minister, hogy a rokkantpénztárt külön kellett választani a betegsegélyezési ágtól. A betegsegélyezési ágat meghagyták azoknál a munkáltatóknál és azoknál a munkásoknál, akik ott akartak maradni, kimondván azonban, hogy ujabb tagokat nem ak vir álhatnak, hanem ha uj tag jelentkezik, már a kerületi pénztárba tartozik. (Propper Sándor: Ez megmaradt a fúzióig!) így sikerült elsorvasztani a munkásságnak aggkori biztosítási intézményét, amelyet a munkásság elsőnek alkotott meg. Miután a munkásosztály látta, hogy az aggkori biztosítás — kivonva a munkásbiztositás többi ágaiból — egymagában csak nagyon szerény és nagyon nehéz életet tud élni, ennélfogva más irányzatú férfiak, nem szociáldemokraták, — mint azt Petrovácz t. képviselőtársam itt nagyon helytelenül mondta — smáskaliberü !és gondolkozású férfiak megalakították a Magyarországi Munkások Eokkantés Nyugdíjegyesületét. Hogy Petrovácz t. képviselőtársam és igen t. elvbarátai tisztában legyenek^ azzal, hogy ez mennyire nem szocialista intézmény és nem is volt, legyen szabad az alapitók közül csak hármat ismertetnem. Az egyik Szintér József, a Kálvin-téri református templomnak egyházfia volt, ez a derék magyar minden volt, csak szociáldemokrata