Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-182
Az országgyűlés képviselőházának 182. ülése 1928 június 8-án, pénteken. 341 a szélsőbaloldalon.) nem a toasztszerü megnyilatkozásban látom, hanem az igazi kritikában. Ha valaki kritikát gyakorol, azért abból nem következik az, hogy ő nem akar együttmunkálkodni, sőt a parlamenti vitának lényege a kritika, (Farkasfalvi Farkas Géza: Ez igaz!) a parlamenti débatte az, hogy igyekezzünk egymást meggyőzni, igyekezzünk egymással szemben érvekkel harcolni, igyekezzünk egy ilyen fontos kérdésnél tárgyilagosaknak is lenni, mert ennek az ügynek szentsége követeli tőlünk a tárgyilagosságot. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ugy van! Helyes!) Nekem nem sok dicsérni valóm lesz ezen a javaslaton, de mint objektiv embernek legelsősorban meg kell mondanom és hangsúlyoznom kell, hogy a javaslat indokolása a leggyönyörűbb, a legnagyszerűbb munka, amelyet egyáltalában láttunk a parlamentek kodifikációs történetében. (Ugy van!) A hivatás komolysága és tisztelete bennem a szolidaritás, érzését költi fel azzal a férfiúval szemben, aki ezt a javaslatot indokolta. Én a legnagyobb gyönyörűséggel és méltánylással fogadóm el ezt a gyönyörű munkát és semmiben sem teszem őt felelőssé a javaslat hibáiért és hiányaiért, mert abban a keretben és azok között a határok között, amelyek meg voltak adva a munka szerzőjének, ez a munka a legszebb, a legstílusosabb, amelyet én ebben a nemben valaha láttam, úgyhogy nekem, mint korrekt embernek, mint becsületes embernek és mint lelkiismeretes embernek, t kötelességem ezt legelsősorban leszögezni, példaadásul odaállítani és felhívni mindazokat, akiknek a törvényalkotás terén beleszólásuk van, hogy hasonló kimeritő, mély, tartalmas, a külföld egész joganyagát is magábanfoglaló munkával igyekezzenek bennünket mindig felvilágosítani, hogy tanuljunk. Mert ebből a munkálatból tanulunk, erről a munkálatról példát vehetünk, ebből a munkálatból az egész kérdés nagyságát és méreteit megismerhetjük. Ismétlem, ez, a munka egyike a modern törvényszerkesztési technika leggyönyörűbb alkotásainak, amelyért én innen, erről a padról is legteljesebb elismerésemet, méltánylásomat és hálámat fejezem ki a becsületes és szociális gondolkozású emberek nevében. (Griger Miklós: Ugy van! Helyes!) Miután lelkem -sugallata szerint ezt megtettem, méltóztassanak most megengedni, hogy rátérjek magára a javaslatra, a javaslat kritikájára. Minden megmozdulást, minden kezdeményezést, amely a szociálpolitika terén történik, örömmel látok. Én hive vagyok a takarékosságnak, ém azt mondóim, hogy a mai megrendült viszonyok között az államnaik igenis, takarékosnak kell lennie. De ez a takarékosság nem történhetik a népjólét 'árán, a népjóléttel szemben és a népjólétről szólva, nem lehet helye a takarékosságnak. Olvastam a minap a mélyen t. pénzügymin ister ur beszédét, aki azt mondotta, hogy nyiltan támogatja a szövetkezeteket. Én azt gondolom, helyes-ebiben tenné a minister ur, ha ezzel a szenvedélyéivel felhagyna és nem támogatná a szövetkezeteket. Inkább támogassa nyiltan a rokkantakat, az özvegyeiket, az árvá. kat és a tehetetleneket. Inkább ez a feladata a pénzügyminister urnák, mint a szövetkezetek támogatása, amelyek a kereskedeleminek: és az iparnak csak illegitim konkurrenciát csinálnak. (Krúdy Ferenc: Szabályozzák az árakat! Nagyon szükségesek!) Méltóztassék megengedni, nekem az a véleményem, hogy nem az elkracholt szövetkezeteknek kell odaadni az állam pénzét, hanem az elkracholt embereknek. . A tehetetlen, öreg, rokkant emberek, özvegyek és árváik sokkal fontosabb személyiségek, mint azok a szövetkezetek, amelyekről utólag derülnek ki a bajok és amelyek az állaimnak utólag nagy pénzébe kerültek. (Krúdy Ferenc: Hogy fáj! — Schandl Károly: Abszolúte alaptalan! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Bródy Ernő: Én felelősségem tudatában szeretek beszélni és nyilatkozatokat tenni, és amikor azt mondom, hogy támogassuk a rokkantakat, az özvegyeket és az árvákat, akkor gondolnom kell arra is, hogy miből. Én erősíteni akarom egyáltalában a népjóléti minister urat és a népjóléti tárcát. Ha volt vita azon a népjóléti tárca költségvetésénél, hogy van-e szükség egyáltalában a népjóléti tárcára, akkor ési azt mondom, hogy nemcsak szükség van, de szerintem a népjóléti tárca a legfontosabb tálrca a mai szociális életben. (Takách Géza: Mi is meg vagyunk róla győződve és akarjuk!) Ez nekem egyéni véleményem, (Gál Jenő: Én sema .a tárcát kifogásolom!) méltóztassék megengedni, hogy én a népjólétet neim sorakoztathatom be egy resszortügybe, az akt-agyának egy zugálba, nem mondhatom azt, hogy a népjóléti ministerium a száimkukacok kísérleti telepe legyen, (Derültség a jobboldalon.) én azt mondom, hogy a népjólétnek óéinak, öncélnak kell lennie. Nekünk, akiknek szociális érzékünk van, segitségére kell jönnünk a népjóléti minister urnák azokkal a többi ministertársaival szemben, akik a népjóléti tárcát talán csak mint egy hamupipőkét akarják kezelni. (Takách Géza: Nem olyan kézben van az! Sokkal erő seb b kézben van!) De még erősíteni kell őket, erősíteni a népjóléti minister urat, hogy egy kicsit a mezőgazdákkal szemben is legyen ereje, egy kicsit a pénzügyminister úrral szemben is legyen ereje és hivatkozhassék a Ház egyhangú támogatására, hogy félelmes legyen ez a .Ház, mert a népjóléti minister ur olyan - népjóléti politikát akar csinálni, amely a társadalmi osztályok minden rétegére ki akar terjeszkedni. Ebben kell őt nekünk erősiteni és segíteni. Most már méltóztassék megengedni, hogy ebből a szempontból biráljam a javaslatot teljes objektivitással. Ennél az ügynél minden különös támadó szándék igazán távol áll tőlem, mert mint jeleztem, a népegészségügy, ez a szociális kérdés, rám nézve olyan szent kérdés, hogy én aj)ba még politikát se szeretnék belevegyiteni, hanem objektive akarom megvilágítani az egész kérdést. Mi a helyzet? A helyzet ugyebár az, hogy most előttünk fekszik az aggkori és rokkantság és özvegység esetére szóló biztosítás. Ezt megelőzte Magyarországon a betegség- és balesetelleni biztositás, ezelőtt 21 évvel, 1907-ben. 1907-ben még lehetett beszélni arról, hogy ki kell próbálni magát az intézményt, azért nem kell a társadalom minden rétegére, minden osztályára ezt kiterjeszteni, mert még nincs kipróbálva. Akkor még lehetett volna szó erről, de én azt hiszem, hogy 1907 után a következő etapnak annak kellett volna lennie, hogy a betegség- és balesetelleni biztosítása kiterjesszék a mezőgazdasági munkásokra. Ennek kellett volna lennie a következő etapnak, (Meskó Zoltán: Ez igy van!) s ezt be kellett volna fejezni, be kellett volna tetézni most az aggkori, rokkantság és özvegység esetére szóló biztosítással, amely szintén a mezőgazdasági munkásságra is vonatkozik. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ebben igaza van! — Meskó Zoltán,; Teljesen!) 52*
