Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-182

Az országgyűlés képviselőházának 182. ülése 1928 június 8-án, pénteken. 339 beszédem elején rámutattam arra a momentumra, hogy egy államban egy adott szociálpolitikai irányzatnak számos olyan tényezője van, amely tényezők között én különösen kettőt tartok fontosnak: egyrészt az általános politikai szempontokat, másrészt a gazdasági és financiális szempontokat. A gazdasági és financiális szempontokra — ha nem is minden részletre — bátor voltam beszédem előbb elhangzott részében kitérni. Mármost rá kell térnem az általános politikai momentumokra, nemcsak azért, mert belső lelki szükségletet érzek abban a tekintetben, hogy azokat, amiket érzek, tényleg el is mondjam, de annál a sajnálatos körülménynél fogva is, hogy sem a Képviselőházban, sem a sajtóban, sem sehol másutt a közéletben a beszédeknek, megnyilatkozásoknak szakszerű része nem tud olyan érdeklődést kiváltani, mint az általános politikai rész. Ez egész bizonyos, hiszen a túloldali szónokok egy jórésze is általános politikai szempontokat fektetett itt fel, amikor a törvényjavaslatot tárgyalta és kritizálta. Nem veheti tőlem senki sem

( rossz néven, annál kevésbbé, mert — ismétlem — pártom megbizásából beszélek, ha ezeket röviden kifejtem. Nem tagadom, hogy a békebeli, a háború előtti magyar szociálpolitikai gondoskodás sok kivánni valót hagyott maga után. (Propper Sándor: Hát még a mai!) Könnyű nagyon kritikát mondani elmúlt korokról. (Propper Sándor: Hát még a mai!) Én ebbe a hibába sem akarok esni. Hallottam olyan szónoklatot is — ha jól emlékszem — 'Györki képviselőtársam részéről, aki direkt szembeállította azt a kort a maival és azt mondotta, hogy az sokkal jobb volt, mint a mostani. Én ezt nem fogadom el, sőt egyenesen tagadom. Sajnos, sok olyan kérdés rendezésével maradtunk adósak, amelyet akkor egy boldog és még Nagy-Magyarország sokkal könnyebben meg tudott volna oldani, mint mi ma. Jött azután a háború, jöttek a forradalmak és a nagy gazdasági összeomlás. Azt mondják, csináljunk szociálpolitikát. Hát csináljunk. De mielőtt ezt megtesszük, számot kell vetni mindennel. Ha visszatekintek az elmúlt tizéves, bizony nem mindenben vigasztaló korszakra, akkor számot kell vetnem azzal, hogy annak, hogy az a szociálpolitika, amelyet eddig csináltunk, — mert csináltunk — nem is volt abban az ütemben idehozva és keresztülvive, ahogy kellett volna, voltak és vannak okai, amelyekről nem mondhatom, hogy mentséget képeznek, erre nincs is szükség, de gazdaságilag indokolttá teszik mégis, hogy ez a szociálpolitikai programmmegvalósitás nem történt abban a tempóban, amint taíáin történnie kellett volna, (Ugy van! Ugy van! a] jobboldalon.) Magyarázzam-e gazdaságilag, hogy mi volt itt 1919 után; mondjam-e, hogy az a hallatlan nagy gazdasági összeomlás, amely alól nem vonhatta ki magát senki sem munkaadó, sem munkavállaló, az olyan volt, hogy abban komoly, nagyvonalú szociálpolitikát nem lehetett-e megkezdeni? Azt hiszem, ez felesleges. Rámutatok, már az első Nemzetgyűlésen megcsináltuk az agrárszociális intézményt, a földbirtokreformot. Azt hiszem, hogy most már elkövetkezett az ideje annak, hogy az eddig csak félénken megtett lépéseket erősebb lépésekkel folytassuk. Ha keresem, hogy mik voltak a további lélektani okai annak, hogy ennek a szociálpolitikai programúinak a megvalósulása nem telKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. jesült, akkor itt egy momentumot kell, hogy elmondjak ma már, amit elmondhatunk, de nem mondhattunk el tegnap. Kevesen vagyunk itt, akik mint aktiv politikusok az összeomlás után kint jártuk az országot és megpróbáltunk ugy, ahogy tudtuk egy guvernementális pártot csinálni és inaugurálni egy olyan politikát, amellyel kihozzuk ezt az országot abból a szerencsétlen helyzetből, amelyben akkor volt. Emliékeztetek mindenkit arra, aki kint járt, hogy amikor próbáltunk szociálpolitikáról beszélni a nép előtt, abban a pillanatban a mi hallgatóságunk hátat forditott és szinte gyűlöl ködően elhagyott bennünket, mert köztudomású, hogy a magyar szociálpolitikára halálos csapást mért az 1919-ik esztendő. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Akinek a lelkében benne volt a szociális érzés, — és én nem mondhatok le arról a hitemről, hogy ez benne él minden jóérzésű magyar emberben — (Ugy van! Ugy vak! a jobboldalon.) az tudhatja, hogy az 1919-es események után, különösen azokban, akiknek az intellektusa nem volt nagy, — és a választótömegek kritikája nem mindig volt egiészen, helytálló — olyan hallatlan averzió támadt a szociálpolitikával szemben, hogy nekünk, akik szociálpolitikát szerettünk volna csinálni és azt szerettük volna keresztülvinni, hogy e gondolat elől senki, még a törvényhozás se zárhassa el magát, saját választóink forditottak hátat. {Gál Jenő: Nem tudtak a nyel vük öh beszélni! — Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Farkasfalvi Farkas Géza: Mi, akik együttélünk velük, talán mégis csak jobban tudunk bánni velük!) A magyar politikai ingának a kilengései — ezt mindnyájan éreztük — akkor igen nagyok voltak. Akiben van egy kis tömeglélektani műveltség, az nagyon jól tudja, hogy az emberi életnek nagy törvénye az ellentétekbe fejlődés örök törvénye. Ez alól semmiféle társadalom és egy ország sem vonhatja ki magát. Voltak nálunk nagy kilengések. De egy becsületes politikusnak, akár a jobb-, akár a baloldalon ül, azért, mert ezek a kilengések nagyok voltak, nem lehet az a feladata, hogy a kilengésnek azon az oldalán, amelyen áll, azt még nagyobbítsa, hanem hogy igenis kövessen el mindent, hogy a túlsóoldali kilengéseket is kisebbítse. (Zaj a ssélsőbaloldalon. — Helyeslés a középen.) Egyensályozási állapotba kell hozni az országot és a közéletet. (Ugy van! a jobboldalon.) Ma már inkább oszcillációnak lehet nevezni ezt a kilengést, amely emberi dolog és amelyet semmiféle politikai életből kikapcsolni nem lehet. Kell egy bizonyos^ rithmikus mozgásnak lenni az emberi ^történésekben és ennek a fejlődésben is kifejezésre kell jutnia. De ha ezek a kilengések egy bizonyos határt meghaladnak, lehetetlenné válik minden produktiv törvényhozási munka. És aki itt komolyan dolgozni' akar és ma itt komolyan, pártállásra való tekintet nélkül nemcsak gazdasági, hanem — ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatosan emlitem — szociális törvényhozást akar produktiv módon elősegíteni, annak keresnie kell az együttműködés lehetőségét minden párton. (Ugy van! a jobboldalon.) Nagy örömmel állapitom meg;, hogy a bizottságok, amelyek rendesen fokmérői a komoly törvényhozási munkának, mert hiszen ott sajtópáholy és egyéb ilyen nincs, a nagyobb szakszerűséghez közelednek. A bizottságokban igen komoly, igen szakszerű vita, meggyőzés és nem legyőzés folyik. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ennél a törvényjavaslatnál is igenis vitáztunk, gondolatokat cseréltünk; nem a tűz 52