Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-182

336 Az országgyűlés képviselőházának beszélt — felsorolta azokat a momentumokat, illetve azokat az előnyöket, amelyekkel az jár hogy ez. az uj biztosítás beleágyaztatik az eddigi biztositási rendszerbe, minél fogva igen tekintélyes személyi és tárgyi megtakar it ás van. Nem veheti tőlem senki rossz néven, épen miután a fmáncszempontoknak vagyok prononszirozott megbízottja, ha annak a reményemnek adok kifejezést, hogy ez a takarékosság, amelyet — amint látom — a kormány és a törvény szerkesztés intenciója szerint is mentől nagyobb mértékben kellene keresztülvinni, tényleg be is fog következni. Midannyian tudjuk, hogy a magyar állami apparátus, nem a legtakarékosabb, és nem a legszerencsésebb, értem az adminisztracionális apparátust. Ennek nemcsak mi vagyunk az okai; ennek bizonyos történelmi adottságai vannak, amelyeket egyszerre megszüntetni nem lehet. (Gál Jenő: De legalább ujakat nem kell csinálni!) Nagyon kiérjük erről az oldalról a munkásbiztosítás vezetőit, — tekintettel arra is, hogy a közvéleményben ugy is van bizonyos ódium, elfogultság, ez intézménnyel szemben — kövessenek el mindent az egész vonalon, hogy példát adjanak; ne hogy túllicitálják az állami drága adminisztrációt, ellenkezőleg adjanak példát mindannyiunknak, hogy hogyan kell köztestületeket lehetőleg olcsón és jól leadminisztrálni. (Helyeslés jobbról.) T. Ház! Egy másik feladatom is van, amely — sajnos — nem egészen könnyű, mert hiszen anélkül, hogy kritikát mernék gyakorolni a vita felett, azok a szigorúan szakszerű, hogy ne mondjam, száraz szempontok, amelyek pedig nagyon sokszor esszenciáját képezik a javaslatnak, az eddig: éhez nem tudtak a maguk részére kellő figyelmet biztosítani. (Gál Jenő: Majd a részleteknél!) Kétségtelen, hogy az általános vitánál bizonyos határokat be kell tartani, azonban miután nekem kimondottan az a megbízatásom, hogy ezekre a kérdésekre kitérjek két olyan kérdésről kell röviden megemlékeznem, amely financiális természetű. (Halljuk! Halljuk: jobb felől.) Az egyik az elismert vállalati nyugdíjpénztárak kérdése, amelynél az eredetileg a törvényjavaslatot bejnyújtó népjóléti minister urat az. az intenció vezette, hogy nein akart teljesen elzárkózni az elől a lehetőség elől, hogy bizonyos nagyobb gazdasági egységek, amennyiben már megvolt nekik az önálló vállalati nyugdíjpénztáruk, továbbra is önállóan működhessenek, ne legyenek kényszerüleg bevonhatók a törvény által statuált intézetek bármelyikébe. A javaslat ezt a gondolatot következetesen keresztülvitte. amennyiben ezt csak a múltban fennállott ilyen pénztárakra mondta ki meglehetősen erős kautelák mellett, tudniillik 1928 január 1-én már működésben kellett lenniök, legalább 40 tagjuknak kellett lenni és ezenkívül olyan alapszabályokkal is kellett rendelkezniük, amelyeket a népjóléti minister urnák kell felülvizsgálni és jóváhagyni. Ezt az elvet a bizottság a népjóléti minister úrral egyetértőleg áttörte. Ezt szükségesnem tartom hangsúlyozni azért, mert ez a kérdés meglehetős hullámokat vet még ma is, bizonyos gazdasági érdekköröknél. Épen ezért óhajtok különösen rámutatni arra, hogy a javaslat liberális irányban eltér az eredeti javaslattól. Megengedi ugyanis a működést nemcsak a már múltban alakult pénztárakra vonatkozóan, hanem a jövőben létesülő pénztáraknak is, de önként értetődőleg bizonyos feltételekhez köti. Ezek bizony elég szigorúak, — magam is megállapítom, — de amely feltétele182. ülése 1928 június 8-án, pénteken. ket olyanoknak látta a bizottság és a népjóléti kormány, amelyekből engedni nem lehet, mert különben egyrészt veszélyeztetve volna ennek a törvény által létesített szándékolt intézetnek a sorsa, miután kivonnák belőle épen a rizikó és a bonitás szempontjából a legértékesebb elemeket. De nem akart a bizottság eltekinteni attól a momentumtól sem, hogy nem engedhetik szabadjára azokat a munkavállalókat, olyan, talán nem egészen biztos vállalati pénztáraknak, amelyek szolgáltatási képessége, járadékfizetési képessége az idők során kétségessé válhatnék. Körülbelül ez a lényege a két álláspontnak, amely egymással küzd és én, mint a javaslatnak ebben a vonatkozásban előadója, természetesen egészen lojálisán kijelentem, hogy a bizottság ezt az álláspontot olyannak tartotta, amelynek folytán a törvényjavaslat vonatkozói része tovább nem mehet Miután pedig nincs értesülésem arról, hogy ez a szakasz bizonyos tekintetben talán enyhittetnék, én ezt az álláspontot, mint a bizottság és a kormány álláspontját azzal az indokolással, melyet az előbb kifejtettem, egyszerűen leszögezem. Hangsúlyoznom kell, hogy a népjóléti kormányt semmi más szempont, tehát legkevésbbó bármiféle elfogultság az illető vállalatokkal szemben nem vezette, csak tisztán azok a szempontok, amelyeket bátor voltam az előbb röviden ismertetni. Messzire vezetne azoknak a részletekbe menő változtatásoknak ismertetése, amelyeket ezeknél az elismert vállalati nyugdíjpénztáraknál az együttes bizottság tett. A bizottság igen alapos és lényeges változtatásokat tett, amelyek abban állnak, — hogy egészen általános keretekben maradnak, — hogy bizonyos biztositástechnikai rendelkezéseket vett fel a bizottság. Természetszerűleg nem bízhatta teljesen az elismert vállalati pénztárakra azokat a biztositástechnikai rendszereket, amely rendszerek mellett, — mint bátor leszek később előadni, —• határozott állást foglalt, s amely rendszerektől való eltérést adott esetben komoly veszedelemnek tekintené a bizottság és a népjóléti kormány. Ez a veszedelem — különösen gondolok itt most a felosztásos és kirovásos rendszere — az alapszabályokon keresztül a népjóléti ministerium jóváhagyása utján eliminálható. megelőzhető lesz. Gondoskodás történt tehát a javaslatban, hogy ezek az elismert vállalatok kifogástalan működést fejtsenek ki; Az együttes bizottság megtartotta mindazokat a rendelkezéseket, amelyeket a járulékfizetési a tartalék gyümölosöztetését, az egészségvédelemre vonatkozó levonásokat, a nyugdíjmaximumot, — amely 50%-ban van megállapítva — és a minister felügyeleti jogát satöbbi, illetőleg a szakaszok tartalmaznak. Két uj rendelkezést tettünk; az egyiket már emiitettem, s ez a biztositástechnikai rész; a másik elég komplikált és inkább talán a szakköröket érdeklő rendelkezés, tudniillik az, hogy mi történjék akkor, ha valaki el nem ismert magánpénztár keretében, vagy pedig magánvállalati szerződés alapján működik, hogy tudniillik hogyan számittassék be akkor az intézet által fizetendő járulékok összege. Nem változtattuk meg azokat a rendelkezéseket sem, melyek pénztárak jogi szer^lyiségére vonatkoznak, nem változtattuk meg a készfizetői kezességre vonatkozó, igen fontos rendelkezéseikiet sem és fentartottuk az egélsz vonalon a minister felügyeleti jogát, ami e'ég intenzív és biztosíték arra, hogy ezek az elismert magánpénztárak rendelkezésüknek megfelelően fognak működni. Kiegészítettük egy-