Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-182
Az országgyűlés képviselőházának 18?. ülése 1928 június 8-án, pénteken. 333 nemzetközi politika terén látjuk ma már azt, hogy nem zárkóznak el bizonyos körök az ilyesmi elől. De leszögezem azt, hogy itt az országban is speciálisan épen ennek a törvényjavaslatnak megalkotásánál a termelő nagy tőkék, épen a Gyosz. maga is, igen erős, majdnem kezdeményező szerepet játszottak, annak bizonyítékául, hogy ők maguk is saját jól felfogott érdekükben is belátják, hogy ennék a kérdésnek rendezése immár nem halasztható. Most a felső határról kell szólanom. A ministeri indokolás igen szépen és statisztikai adatokkal is alátámasztva kifejti azt az alaptételt, hogy nekünk Magyarországon nem lehet nagyobb szociális terheket viselnünk a termelés tekintetében, mint amennyit viselnek a környező államokban általában. Értem itt azokat az államokat, amelyek velünk konkurrenciába jöhetnek, mert mihelyt mi nagyobb terhet vállalunk magunkra, mihelyt nagyobb terhet rovunk termelésünkre, akkor a mindig élesebbé váló nemzetközi gazdasági versenyben termelésünk helyzete katasztrofálissá válhatik. Ez olyan tétel, amelyet, azt hiszem, egy oldalról sem vitathatnak. Természetesen azt lehet mondani, hogy ez üres formula, amelyet azonban mindenki saját felfogása szerint niegtölthet. De ez nem egészen igy" van. Mert ha méltóztatnak azokat az igen alaposan összeállított statisztikai adatokat átolvasni, amelyekre épen a szélsőbaloldalon is hivatkoztak és amely etatisztikai adatoknak helyességét eddig még senki sem vonta kétségbe, magállapithatjuk, hogy a magyar szociális teher százalékban kifejezve igen jelentékeny lesz, ha ez a törvényjavaslat törvénnyé válik; más szóval, ha e teher-százalék tekintetében nem is vagyunk a felsőbb kategóriában, mindenesetre olyan százalékot kapunk, — van állam alacsonyabb százalékkal is — amely miatt szégyenkeznünk semmiesetre sem lehet. Én ezt a megállapítást továbbfüzöm. Valamely ország termelésének a világversenyben való előrejutása és prosperitása szempontjából nemcsak a szociális terhek összehasonlitása a fontos, hanem fontos az egyéb termelési tényezők figyelembevétele is, mert a termelési költségeknek csak egyik — elismerem, legszebb és legelőkelőbb — tétele a szociális teher. De e mlellett rengeteg sok más olyan tényező is van, amelyek determinálják a mi termelésünk életrevalóságát és bizony, sajnos, vannak termelési ágak, amelyek kedvezőtlenebb termelési viszonyok mellett dolgoznak, mint más külállamokéi. Ez azt jelenti, hogy ha elfogadjuk azt az álláspontot, hogy körülbelül azt a szociális terhet fogadjuk el, amelyet a környező államok elfogadtak, akkor máris túlmentünk azon a határon, amire okvetlenül és logikusan szükségük volna épen azoknak a termelési ágaknak, amely termelési ágaknál kedvezőtlenebb helyzetben vagyunk, mint a bennünket környező egyéb államok. (U(jy van! jobbról.) Mint méltóztatnak látni, a kérdés nem olyan egyszerű. Odajutok, amivel tulajdonképen beszédemet keadeni kellett volna. Szociálpolitikát inaugurálnunk, a legnemesebb szándékkal is eltelve, lehetetlen, akkor és ugy, hogy ezzel a szociálpolitika inaugurálásával rombolunk a termelés terén, mert hiszen akkor többet veszünk el, mint amennyit adunk. (Ugy van! a jobboldalon.) Ennek a politikának előbbutóbb feltétlenül súlyos következményei vannak közvetett hatásánál fogva a munkásságra is. így gondolom el lényegében a kérdés megítélését és azt hiszem, hogyha a szélsőbaloldalról e tekintetben a kérdést szintén vizsgálat alá veszik, talán szintén erre az eredményre jutnak, annyival is inkább, mert hiszen ők a történelmi materializmus alapelvén állanak. Messze vezetne most ebben a kérdésben velük vitába bocsátkozni, azt hiszem azonban, megbocsáthatnak nekem, ha kijelentem, hogy én és a velem egy felfogáson álló politikusok ezt a tant nem fogadjuk el, mert hiszen az erkölcsi és szellemi élet önálló létét és fejlődését valljuk és nein engedjük vitatni. Velük szemben azonban, akik a világtörténelem bázisát tisztán materiális okokban keresik, bátor vagyok a következetlenség vádját emelni, amikor épen ennél a kérdésnél, a szociális terhek kérdésénél valahogyan a materiális szempontot elleplezik és nem vizsgálják a gazdasági mom en tum kérdését, amelyet épen az előbb voltam bátor jelezni és amely gazdasági momentum, ismétlem, determinálja a legeli berálisabban és legszociálisabban gondolkodó kormányzattal szemben is azt, hogy egy bizonyos felső határon túl ne menjen, mert ezen a felső határon való túlhaladásnak feltétlenül káros hatásai lesznek az egész gazdasági életre és ezen keresztül a munkásságra is. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nem lehet hivatásom itt statisztikai számvetéseket felsorolni, hiszen ezeket tulajdonképen az előadó ur beszédében részletesen előadta. Megelégszem azzal, hogy rámutassak arra, hogy < statisztikai adataink vannak, amelyek igazolják, hogy az a szociális teher, amely ennek a törvénynek folytán rá fog hárulni a magyar termelésre, igen jelentős lesz és bizony, ha nem is tudom magamévá tenni, de meg tudom érteni azok aggodalmát, akik — különösen a termelőkre gondolok — már előre is kalkulálnak és számitják, vájjon ez a teher nem lesz-e olyan, amely bizonyos nemzetközi relációkban rontani fogja a magyar ipar versenyképességét. Ismétlem, nemzetközi relációkban. A magam részéről ezt tagadom. Bár kijelentem már most, hogy magát a járadékot, amelyben majdan a magyar munkások részesülni fognak, nem tekintem olyannak, amely elegendő, sőt azt is bevallom, hogy még létminimumnak sem tekintem, ennek ellenére is ismétlem, hogy ez a teher egészen jelentős lesz a magyar termelés szempontjából. További kérdés, . amellyel foglalkoznom kell, az állami hozzájárulás kérdése, amellyel szintén csak egészen röviden foglalkozom, mert ezzel a kérdéssel előadótársam már részletesen foglalkozott. Mivel a kérdésnek olyan vonatkozásai vannak, amelyek pénzügyi természetűek, és mert előadótársam beszéde óta az általános vitában több olyan momentum merült fel, amely ezzel a kérdéssel kapcsolatos, ennél a kérdésnél mégis meg kell állanom és kutatnom kell azt, vájjon az indokolásban nagyon szépen kifejtett és az előadó ur által is előadott azzal az érvvel szemben, hogy mi tulajdonképen a munkásoknak csak egy bizonyos kategóriáját, az úgynevezett iparforgalmi kategóriát juttatjuk most a biztosítás áldásaihoz, és vájjon helyes-e akkor, amikor nem tudjuk hozni általában az összes munkáskategóriákra vonatkozólag, a biztosítást rendszeresiteni? Más szóval — hogy megnevezzem a gyermeket a nevén — a mezőgazdasági munkásság kérdése kapcsolatos az állami hozzájárulás kérdésével, mert az én véleményem szerint itt a legfontosabb ellenérv a javaslat kritizálóinál tudniillik az, hogyha egyszer az 51*
