Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-181

31Ô Az országgyűlés képviselőházának 181. ülése 1928 június 6-án, szerdán. noha e kettő teljesen különálló dolog és egy­mástól független tér. Nagyon sajnálom és elhibázott dolognak tartom, hogy a szociáldemokrata párt nem vesz részt az idén az, Interparlamentáris Unió üléséin. Kikapcsolódik annak munkájából, jól­lehet, a többi országok szocialista pártjai mind együtt munkálkodnak az Unióban, abban a meggyőződésben, hogy a Népszövetség akkor lesz igazán Népszövetséggé, ha parlamentáris alátámasztást kap, ami viszont csak az Inter­parlamentáris Unió révén volna megvalósít­ható. Az a kifogás, hogy addig, amig a választó­jog kérdésében nem foglaljuk el az ő állás­pontjukat, ők távol maradnak az Unió mun­kájától, nem helytálló, mert a szavazati jog kérdése, a nyíltság vagy a titkosság a szava­zásnál, másodrendű belpolitikai kérdés. A szo­cialistáknak is mindig azt kellene nézniök, hogy ők elsősorban magyarok és minden kér­désnél azt kellene elbirálniok és álláspontjuk­nál szem előtt tartaniok, hogy mi használ vagy árt a nemzetnek. Belpolitikailag folytathatják csatájukat a szavazati jogért, de kifelé egy­frontot kellene mutatnunk. Magam sem vagyok hive a nyilt szavazás­nak, de ez nem ok, hogy az ország külpolitikai helyzetének javítására össze ne álljak min­denkivel, bármilyen mélység válasszon is el tőle belpolitikai kérdésekben. „ Egyik napilapunk, a Pesti Napló, amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyalta, a múlt héten éirdekes vezércikket irt arról a közönyről, amely mint a brit szigetek mindent átfogó köde az ő fojtó párájával ránehezedik egész parla­menti életünkre és amely közöny átragadt még e fontos, szociálpolitikailag korszakalkotó tör­vényjavaslat vitájára is. Messze menne, ha e kérdéssel behatóbban akarnék foglalkozni, mert a parlamentarizmus válságának kérdé­sét kellene itt felvetnem. Ez a probléma európai probléma, mert hi­szen a világ minden parlamentjének arcán ki­ütköznek a válság lázfoltjai. De érdekes, hogy míg külföldön az a bökkenő, hogy miképen le­hetne a mai választójogi rendszer mellett a kormányzásnak bizonyos állandóságot biztosí­tani, nálunk ennek épen az ellenkezőjében mu­tatkozik a betegség: a tespedésben és közöny­ben, mert ez az a betegség, amelynek f gyógyí­tására a kormányzatnak, pártoknak és az or­szág-gyűlés elnökeinek össze kellene fogniok. Mindenki érzi azt, hogy igy nem mehet to­vább. Nem szólhatok most azokról a mélyre­ható okokról, amelyekből ez a betegség táplál­kozik. Inkább egy technikai megoldás gondo­latát vetem fel. A parlamenti tanácskozások népte lens égének nem utolsó oka, hogy az ülé­sek délelőtt vannak. Ma a képviselők munka­köre teljesen más, mint amilyen békében volt. Régi időkben, ha valaki egy képviselőt vett igénybe, az feltűnést keltett, szenzációszámba ment, ma a képviselő kerületének ingyenes ügyvédje, és ez érthető, mert annyi a baj és a nép annyira rá van szorulva segitőkézre, hogy nem lehet csodálni, hogy elsősorban ahhoz for­dul, akit ő bizalmával megajándékozott. Ennek azonban megvan a maga hátránya: a képviselő parlamenti elfoglaltsága összeesik azzal a má­sik terhes képviselői funkcióval, amelyet neki elhagynia nem lehet. Épen azért kellene meg­fontolnunk, hogy ne tegyük-e tanácskozásaink idejét délutánra, teszem föl: négytől nyolc órára. Ha üléseink délután lennének, akkor nemcsak a képviselők érnének rá, hanem a mi­nísterek sem lennének megakasztva ministeriá­ïis munkásságukban, a közönség is jobban ve­hetne részt, mint hallgató, amelynek érdeklő­dése egészséges kihatással lenne magukra a képviselőkre is. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztas sék a napirenden levő tárgyhoz közeledni! Pintér László: Már is eleget teszek az el­nök ur felszólításának, mert épen ezzel a mon­dattal térek át a tárgyra. Még ebből a száraz fából is, amilyen a mi parlamentáris életünk, tüzet tudott fakasztani a szociális gondolat ereje. Ritkán hangzottak el olyan felszólalások, olyan érdekes és mély­reható beszédek, mint épen e vita során. Elismeréssel adózom Gál Jenő képviselő­társamnak, hogy itt a Ház szine előtt mutatott rá XIII. Leó pápa nagy, történelmi jelentő­ségű enciklikájára, a Rerum Novarum-ra. A Rerum Novarum a szociális reformok Magna Chartája. XIII. Leo tudatában volt hivatásá­nak, hogy a pápa szociális téren is mint a vi­lág világítótornya kell hogy szerepeljen, és az ő hatalmas világosságának fény csóva jávai mutatót rá körlevelében a munkáskérdés meg­oldásának helyes módozataira. XI. Pius, XIII. Leó nyomdokában jár és az olasz akadémiai ifjúsághoz Szilveszterkor intézett beszédében az egészséges politikának valóságos marsrutá­ját adta. A pápa felteszi a kérdést, hogy részt kell-e venni a politikában? Azt feleli rá: Igen, sőt nevelni kell rá a nemzetet. Mit jelentsen ez? Lehet ideálisan gondol­kozó ember részére még valami, ami ma a köz­élethez huzza, amelyben nincs öröm és amely­nek hullámverése annyi hordalékot hord fel­színén? XI. Pius azt mondja: igenis van; mert csak az a baj, hogy amit ma politikának nevez­nek, az nem politika, hanem torzképe a politi­kának és az a tragikum, hogy e ferdeségek lát­tára, amelyeket a közélet mutat, a népnek épen a legjobbjai vesztik kedvüket és kapcsolódnak ki a közéletből és igy az egészséges politikából. Ennek szomorú eredménye, hogy a keresztény­ség nemes szociális ideái csak ideák maradnak és soha meg nem valósulnak; ez az oka, hogy az állam mindig messzebb és messzebb esik a ke­resztény államgondolat ideáljától. Nem állam­szocializmus kell, amely magába, mint egy mo­loch, minden egyéniséget és szabadságot felszív, a cél az ideális keresztény állam ideálja, ame­lyet Ernszt Sándor képviselőtársam a vita so­rán mint szociális államot jelölt meg. A politi­kának XI. Pius szerint az az értelme, hogy: az erkölcsi ideálnak megvalósítására törekedjék a közületben. A keresztény állam eszméje a ke­reszténység leggrandiózusabb alkotása és a pogánysággal szemben egy hatalmas nagy for­radalmi átértékelés. Ezért látjuk, hogy a sko­lasztikusok és főleg Akvinói Szent Tamás az államot mint erkölcsi ideát fogta fel és e poli­tikát erkölcsi értékeknek a megvalósitásában keresték. Ezért ebben a munkában való részvé­tel az egyes ember szociális kötelessége és senki sem vonhatja ki magát e kötelesség alól. Ezért mondja a pápa: kell politikai munka az általá­nos közjóért és az állami közületnek erkölcsi eszméje a legfelsőbb erkölcsi törvény, mely — mint a pápa mondja — oly nagy, hogy ennek minden más kötelességet alá kell rendelni »a vallást kivéve«. »Kötelesség«, amely »független az állam formájától.« A demokrácia egy nép összes erőinek bevonását jelenti az állam fel­adataiba. Ezért kell, hogy a nép öntudatára éb­redjen a szellemi és erkölcsi feladatok nagy horderejének és megtanulja megismerni az álla­mot, mint erkölcsi ideát. Ezt a célt szolgálja a politikai nevelés. Csak igy érhető el, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom