Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-181

Àz országgyűlés képviselőházának 181. ülése 1928 június 6-án, szerdán. 311 keresztény társadalmi ideák valamikor élő valósággá váljanak és hogy a nép összes erkölcsi ereje a gazdasági élet bázisa legyen. Csodálatos az, hogy amikor mindennek van tanszéke az egyetemen., épen a szociálpolitikai nevelésnek és a retorikának nincsen. (Mozgás.) Egyedül a közgazdasági egyetemen dolgozik ez irányban Stieinecker professzor. Ernszt Sándor t. képviselőtársam a Házban egy mindenképen figyelemreméltó beszédet mondott az állam szociális feladatairól. Szónok abban a szociális faliam szükségességét hangoztatta. Que bene distinguit, bene docet A szociális állam nem jelent államszocializmust, mert az utópia és elvetendő. De én nem Írhatom alá Ernszt Sándor t. képviselőtársamnak azt a mondatát, hogy Európát kapitalista termelés nélkül elképzelni nem lehet. Elismerem, hogy a kapitalista termelés nagy technikai és gazdasági lendületet hozott, de minden szociális bajnak a forrása. Modern pogány szellemben fogant a kapitalista termelés., amelyből hiányzik a keresztény gondolat. A Rerum Novarum egy szóval sem védi a kapitalista termelést; amit véd, az a magántulajdon szentsége. A kettő pedig élesen elválasztandó. És itt felelek a Házban a túloldalról sokszor felhozott külföldi példára: a német katholikus centrum és a szociáldemokratáknak niunkaköizösségére. A modern pogány kapitalizmus Németországban ütközött ki talán a legjobban és e pogány kapitalizmus elleni küzdelem és egyetemes szociálpolitika ir augurálása az a két szál, amely e frontot összekapcsolja. A cél más; az egyik a kommunista termelési rendet, a másik a keresztény államot akiarja; omnia restaurare Christa, az, államot, a termelést is; ez a keresztény szociálpolitika célja. Az ellenség: egy azonos: a pogány kapitalizmus és annak antikrisztiánus szelleme. Szóvá tétetett itt a Házban, hogy a javasLatnak egyik kardinális hibája, hogy a mezőgazdasági munkások biztositását nem vonja be körébe. Nem kívánom itt eldönteni azt a kérdést, vájjon melyik álláspontnak van igaza, vájjon annak az álláspontnak-e, amely egy kalap alá akarja vonni az összes kategóriákat, tehát az agrárkategóriákat is, vagy annak az álláspontnak, amelynek javaslata a két elemet — az iparit és az agrárt — elválasztja, mint amelyeknek nemcsak életviszonyai és kereseti lehetőségei, hanem lelkisége is más. Tény az, hogy sokkal hatalmasabb visszhangot vert volna az ország közéletében, különösen a dolgozó népességben, ha akár különválasztva, akár egybefoglalva, de a Ház elé terjesztetett volna ezzel a javaslattal együtt a mezőgazdasági munkások és alkalmazottak aggkor és betegség esetére szóló biztosítása. Megint beleestünk abba a hibába, hogy mi mindent lerajzolunk, amit külföldön látunk és soha számot nem vetünk a mi saját speciális viszonyainkkal. Odakünn az ipari termelés lévén a gazdaságnak tengelye, az ipari munkásságnak biztositása volt a kiindulópont, amelyen a társadalmi biztosítás elindult. Mi jót, rosszat egyforma mohósággal fogunk fel, ami Nyugatról jön s természetesen lerajzolva a nyugati példát, ugyanazt csináltuk itt is, amit a külföldi államok. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Nálunk a mezőgazdasági munkások biztosításának kellett volna lennie a priusnak és nem fordítva. Ne méltóztassanak szociáldemokrata részről szemrehányást tenni a polgári pártoknak, hogy ők elhanyagolták az agrárrétegeket, mert ők ugyanazt tették; ők is teljesen egyoldalulag az ipari riiunkásokra állitották be akciójukat, ahogy a Marx-szisztéma is egyoldalúan az ipari termelésből és az ipari munkásokból indul ki. (Jánossy Gábor: Mert a földmivelőnép nem vett részt benne!) Sokáig bizony a szociáldemokratáknak idegen volt a falu népe és akkor is, amikor módjuk lett volna hozzáférkőzni, ezt elhanyagolták és tetézték ezt az egyoldalúságot azzal, hogy az agrártermelésre rá próbálták húzni a Marx-elméletet és a szociáldemokrata ideológiát, ami azonban csúfos kudarcra vezetett, ahogy azt ők maguk is folyóirataikban kénytelenek elismerni. Ez az oka annak, hogy a szociáldemokrácia saját programmja megtagadása nélkül nem képes agrárprogrammot összeállítani és ezért van a húzódás a falutól, mert a párt érzi, hogy csak saját létalapjának feláldozása árán mehet bele nyilt sisakkal a küzdelembe. A szociáldemokrata párt szónokai kifogásolták, hogy nincs biztosítva az intézet korlátlan autonómiája. Magam is az autonómiának vagyok a hive. Bár általános jogi szempontból nehezen tudnám az állami hozzájárulás kérdését megokolni, ha teljesen az államtól független Társadalombiztosító Intézetet létesítünk, amely korlátlan autonómiával intézi a saját ügyeit, mert akkor joggal felvetődik az a jogi kérdés, megengedett-e a közületnek olyan súlyos megterhelése, mint amilyet mi e fontos szociális szerv létesítésénél annak javára az államtól joggal várunk. Ez azonban nem érv az autonómia ellen, legfeljebb hasznossági szempontból állitható fel vele szemben. Amik a korlátlan autonómia ellen szólanak, azok mélyebben fekvő okok. Amig a munkásosztály nem emelkedik arra a magaslatra, hogy gazdasági szerveit el tudja választani a politikai szervezetektől, amig — mondom — a gazdasági szervek tulajdonképen még mindig harci eszközei a politikai pártoknak, főleg a szociáldemokrácia jár ebben elől, addig a korlátlan autonómia kétélű fegyver, mert addig a munkáspártok előtt a Táirsadalombiztositó Intézet irányítása hatalmi kérdés lesz, amely körül elkeseredett harcok fognak kirobbanni. Bármely párt győzelme az illető párt politikai, hatalmi eszközévé süllyesztené az intézetet, amint azt már a múltban láttuk. Amig — amint megtörténik — a munkás a munkástársát kenyerétől is képes megfosztani, ha nem áll vele egy politikai nézeten, egy a pártok felett álló objektivitást nem várhatunk egy korlátlan autonómiával felszerelt intézettől. Az okos a más kárán tanul, mi legalább tanuljunk a saját kárunkon. Épen azért nem tartom a javaslat hibájának, hogy nem helyezkedik a korlátlan autonómia álláspontjára. Feltűnő tünet az állami igazgatásban a koncentrációra való törekvés, szinte azt mondhatnám, valóságos koncentrációs őrület dühöng az egész vonalon; decentralizáció lett a jelszó, a valóságban azonban a koncentráló törekvéseknek egészségtelen túltengését kell látnom az egész vonalon. (Jánossy Gábor: Ebben van valami!) Ennél a javaslatnál egy vonatkozásban helyes a koncentráció, mert csak előny származik abból, ha valamennyi biztosítási ágat egy intézet keretébe vonjuk be. Egy intézet és több osztály: ez a helyes elv. Árra kérem azonban ennél a pontnál a minister urat, hogy jól megalapozott vállalati pénztárakat ne kötelezzen semmiféle külön járulék fizetésére. Én az ethikával nem tudom teljesen megegyeztetni, hogy a jóléti alapokat állami ellenőrzés címén külön megadóztassuk. Az állami ellenőrzés állami feladat. Kérem 47*