Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-180
30á Àz országgyűlés hépviselöházánah (Kassay Károly: Ugy is van!) különös, hogy akkor képviselőtársam itt ezt a csekély hozzájárulást, amelyet ez a törvényjavaslat megkíván, megtagadja. Én ebből a törvényjavaslatból azt a szellemet látom kisugározni, amely szellemet felemiitett t. képviselőtársam. Vass népjóléti minister ur abba az iskolába járt, amelyet XIII. Leo pápa elsősorban az egész világ katholikusságának, de az egész világ keresztény és nemkeresztény részének számára is megirt abban az enciklikában, amelyben felhívta — messze előrelátva a jövőbe — az egész világ kapitalistáinak, az egész világ polgári társadalmának ügyeimét arra, hogyha társadalmi békét akarnak és a forradalmat meg akarják előzni, ezt csak ugy érhetik el, ha szociális reformokat adnak mindazoknak az alulról jött néprótegeknek, amelyek nem tudnak annyit keresni, hogy keresetükből öreg napjaikra kapitálist gyűjt senek maguknak, ha ezek számára akár intézményesen, akár autonómia keretében, akár az államnak omnipotenciája alatt oldják meg ezeket a kérdéseket. Igenis, a pápánük ezt az enciklikáját tartjuk mi irányadónak és ez abban az időben, amikor a pápa kibocsátotta, tényleg felkorbácsolta az egész világ figyelmét. Méltóztassék egyéb elfoglaltsága mellett pár évre visszamenőleg a keresztényszocialista mozgalomnak szerény megnyilvánulásait is figyelemmel kisérni. Ennek a pápai enciklikának megjelenési napját — mondjuk — nemzetközi ünnepként szokták keizelni. (Gál Jenő: Igen, de nem követik!) Hogy a népjóléti minister ur követi és ezt tettekkel is igazolja, azt bizonyíthatom azzal/ ha azt mondom, hogy Vass József népjóléti minister ur, amióta a ministeri székben, ül, a magyar munkásságnak — bár mindenkinek meg akarja tenni — minden évben a legutóbbi három évben egymásután boldog újévet kívánt. (Gál Jenő: Azt elhiszem!) A »boldog újév« kivánása mindig az, hogy egy kész törvényt illeszt he a törvénytárba. (Gál Jenő: A pápa ezt nem irta elő!) Az erre vonatkozó törvényjavaslatot mindig a nyári meleg időben és az elkövetkezendő érlelő őszben tető alá hozza és akkor azután újévre mint élő törvényt, mint egy segitő valóságot átadja a nemzetnek. így azzal, hogy a bányatársládákat, amelyek nagyon elhanyagolt, szétszórt intézmények voltak, országiositotta^ lerakta az alapjait annak, hogy ebből a bányatársládából idők múlásával és gazdasági fejlődéssel olyan járadékokat fizessenek, amelyek az eddigi bizonytalanságot meg fogják szüntetni. A múlt esztendőiben a betegségi biatositást terjesztette ki szélesebb; rétegekre. Ezt nevezik Lex Vass I.nek. Az idén pedig szintén dátumra, újévre akarja átadni» mint kész törvényt, ezt a törvényjavaslatot, amelyet — mint mondottam — a demokrata ellenzéket kivéve, minden szigorú kritikája mellett, még a szélsőbal is elfogad. Amikor a minister ur ezeket a szociális törvényjavaslatokat a Ház, elé terjeszti, akkor ezek a törvényjavaslatok nem abból az indokolásból születtek, meg, aminti azt Kéthly Aüna képviselőtársam beszéde folyamán aláfestette, hanem ez, annak a meggondolt, jól megszűrt és kitervezett szociálpolitikai koncepciónak harmadik etapja, amelyet a minister ur népjóléti ministersége alatt mindig követett, (Zaj a szélsőbaloldalon.) Az első etap, amiint mondom» a bánytársládák, a második a betegségi biztosítás, a harmadik pedig a rokkantsági biztositás. A bizottsági, tárgyaláson a minister ur már bejelentette, hogy foglalkozik egy olyan 180. ülése 1928 Junius 5-én, heddprt. szintén sürgetett szociálpolitikai kér dé s r rendezésével, amelyet hasonlóképen törvénybe foglalva át fog adni magának a magyar munkásságnak. Ez a törvényjavaslat tehát egyik etapja ennek a nagy programmnak, amelyet a minister ur végre akar hajtani. Ha a törvényjavaslatot áttanulmányozzuk és figyelemmel kisérjük ennek egész életét, akkor látjuk, hogy 1929 január 1-étől jó időn keresztül tényleg nem fogja rögtön az ő> jótékony erejét anyagilag éreztetni, hanem pszichológiai megnyugvást ad azoknak a széles rétegeknek, amelyek eddig nagy bizonytalanságban éltek. Módomban volt többször tapasztalni, hogy amikor a munkáskérdés ezer ága-bogával foglalkoztunk és amikor rámutattunk arra, hogy gondoskodásunk tárgya az, hogy a kormányzat jöjjön a munkásokra vonatkozó olyan törvényjavaslattal, amely épugy, mint az állami alkalmazottaknak és már egyéb nyugdíjat élvező kategóriáknak, nekik is biztosit ja az öregségét, akkor láttuk a munkástestvérek arcán az öröm pirját és szemükben azt a bizakodást, hogy ezt kell a mi számunkra is megteremteni, mert annál boldogabb érzést el nem lehet képzelni, — hiszen látjuk a gyakorlati életben — mintha valaki beáll a munkába 18 vagy 20 éves korában és egész életét abban a tudatban éli át; ha pedig megöregedtem, ha rokkant vagy beteg leszek, akkor nem leszek kénytelen az én üres zsebemre, vagy otthoni nyomorúságomra és szegénységemre támaszkodva élni, hanem lesz olyan szociális intézmény, amely ad nekem olyan támasztékot, amely az Öreg napjaimat kellemessé és derültté teszi. Ez a törvényjavaslat ma a széles néprétegek lelkében ezt a megnyugvást eredményezi, hogy igenis 1929 január 1-től érezni fogja legalább az ipari munkásság azt, hogy róla gondoskodás történt, ha nem is kielégítő módon, mert hiszen azokkal a részekkel, amelyek a törvényjavaslatban megnyilvánulnak, sem én, sem pártom,, sem a minister ur, sem talán a túloldal sincs megelégedve. De e törvényjavaslat számszerüsége, szolgáltatása, segélyezése — sajnos — hozzá van mérve a mai nyomorult gazdasági élethez, amelyből ezidőszerint többet kipréselni, ha alamizsnának nevezzük is azt, nem lehet. (Propper Sándor: Nem lehet alamizsna, mert a munkások befizetik járulékaikat!) Gál Jenő t. képviselőtársam minősitette alamizsnának. Az alamizsnaosztogatásnak sem igy a szervezet keretén belül, sem másként nem vagyunk hivei, mert az volna a legideálisabb állapot, amikor nem alamizsnát kapok, hanem az életem folyamán befizetett hozzájárulásomból származó ellenértéket büszke önérzettel visszakaphatom, el is költhetem, hogy ne kelljen senkihez sehol kilincselnem, hogy a nyomortól pillanatokra megváltsam magamat. Amikor a minister ur ezt a törvényjavaslatot, amelyet az előttem szólott képviselő ur nem időszerűnek minősített, beterjesztette, akkor a jövőbe látva akarja megoldani ezeket a nagy problémákat. Ha magát a törvényjavaslatot nézzük, akkor nem akarok kimaradni azok közül a képviselőtársaim közül, akik hangsúlyozták, hogy kik hiányoznak eddig a törvényjavaslatból. Igenis magunk is kívánjuk, hogy egyértelmű legyen ez a kívánság, hogy mindazok, akiket nem lehetett felvenni, részint a statisztika hiánya miatt, részint — nem tudom — hatalmi kérdések vagy egyéb befolyások következtében, elsősorban azoknak a produktiv munkát végző mezőgazdasági munkásoknak széles milliónyi tömege kerüljön a törvényjavaslat jótékony hatása alá. Ezek tényleg