Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-180

Az országgyűlés képviselőházának 180. ülése 1928 június 5-én, kedden. 303 nincsenek biztosítva betegség ellen s ha nézzük a közegészségügyi statisztikai számszerüségét, azt látjuk, hogy igen nagy közöttük a halandóság, nagy népünknek tudatlansága, elmaradottsága ezen a téren is. Amikor az orvosi intézményeket fejlesztik, amikor védőnőket és egyéb társadalmi szerveket küldenek szét az országba, akik közegészségüggyel foglalkoznak, akkor ebben azokat az első kezdő lépéseket látjuk, amelyek azt célozzák, hogy előkészítsék a talajt ezeknek a rétegeknek biztosítására is. El kell háritani azokat az akadályokat, amelyek nehézzé teszik, hogy ezek a nagy, széles néprétegek a biztosítás hatálya alá kerülhessenek. Tényleg ugy van, hogy a törvényhozás az ipari munkásságról gondoskodik — nagyon helyesen és nagyon igazságosan — s ezeket, hogy ugy mondjam, ezzel első osztályú állampolgárokká minősiti. A második csoport, a kihagyottak mostoha gyermekei az államnak, pedig joggal kívánhatnák, hogy az egyenlő elbánás és a jogok egyforma élvezete igazság szerint ő reájuk is kiterjesztessék. (Rassay Károly: Az agrártársadalomnak is kell viselni szociális terheket!) Természetesen. Hiszen, ha már a szociális terhek megosztásáról van szó, felemlíteni, hogy amikor ez a törvényjavaslat a különböző érdekeltségek előtt volt, főleg a munkaadó érdekeltség, ha jól emlékszem, az egyik ankéten távollétével tündökölt, mert nehezményezte azt a nagy terhet, amely ebből az iparra származik. Mindazokat a szociális terheket, amelyek az iparra és a kereskedelemre haramiának át, mindenki magán fogja érezni. 24 óra alatt vagy pedig 1929. januárját megelőzően, amikor már átment é- köztudatba, hogy ez a törvény terheket fog jelenteni, ezeket áthárítják reánk, a fogyasztó társadalomra és nekünk kéli azokat megfizetnünk; ők csak egyszerű — mondjok — bekasszálói ezeknek a jövedelmeknek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nagy tévedés!) így van! —: Nekünk, a társadalom többi rétegeinek igenis hozzá kell járulnunk az ilyen szociális törvények megalkotásához. Mi viseljük ugyan ezeket a terheket, de ha arról van szó, hogy a síró társadalmi rétegeket talpraállitsuk, a nyomort enyhítsük ós stabilizáljuk a békebelinél jobb állapotot, amely azt eredményezi, hogy itt mindenki hü lehet az állam eszméhez s a társadalmi béke védője lehet, mert mindenkinek van veszteni valója, akkor majdnem azt mondom, gondolkozás nélkül hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket minél előbb megoldjuk. Igen t. Képviselőház! A törvényjavaslat indokolása igen szépen kifejti azt az elvi álláspontot, hogy az volna a világon a legideálisabb, ha önkéntes biztosítás utján autonóm szervek keretén belül lehetne megalkotni mindazokat a társadalombiztosítási intézményeket, amelyek a társadalom különböző rétegeit segélyezik. Magam is azt vallom, az volna a legszebb, a legideálisabb,- ha a munkás és a munkaadó összeállana s a maga elhatározásából fizetné, emelné, vagy pedig csökkentené a díjakat olyan mérvben, amint az kielégíti az ő szociális biztosítását. De amint az indokolás később rámutat erre, Magyarországon épugy, mint külföldön önkéntes biztosítással lehet ugyan intézményeket megalkotni, de fentartani nem lehet, mert az ilyen intézménynek élete csak hitvány tengődés. Az elhatározásban a különböző osztályok a pillanat hatása alatt vagy a csillogó jövőt tekintve, sokszor nagyon lelkesek és sokszor magasra csap a lelkesedés lángja, de ez csakúgy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. nevezett magyar szalmaláng lelkesedése, amelyet lépten-nyomon tapasztalunk, hogy szép eszmék szolgálatában felállítanak intézményeket, de ezeknek vége összezsugorodás, tengődés és meghalás, úgyhogy a társadalomnak ilyen intézményeket nem lehet fentartania. Ezért nagyon helyes, hogy a kötelező biztosítást kell bevezetni mindazok számára, akik látják, óhajtják ós akarják a jót, de a végrehajtáshoz nincs elég erejük. (Rassay Károly: Ez azonban nem áll szemben az autonómiával!) Az autonómiára vonatkozó kérdésekre a tárgyalás későbbi során fogok rátérni. Itt a minister ur figyelmébe ajánlom a törvényjavaslat 12. §-át, amely taxative felsorolja, hogy biztosítás szempontjából, kik tekintendők családtagnak. Nagyon helyes, hogy a javaslat ezt a részt kibővítette és ide felvett olyanokat is akik más nyugdíjtörvényből hiányoztak; igy például a nagyszülőt vagy testvért abban az esetben, ha eltartásra szorul. Í3n a minister ur figyelmét csak arra hivom fel, hasson oda, hogy azok a régen megalkotott nyugdíjtörvények, amelyekből ezek a részek hiányoznak, revizió alá kerüljenek, mert ez a javaslat az egyik oldalon a családtagok, a hozzátartozók számát egészen helyesen megállapítja felmenőleg és lemenőleg mindazok számára, akik a biztositási járadék élvezetében részesülnek, viszont a régebbi nyugdíjtörvény, amely más kategóriákra vonatkozik, nélkülözi a kategóriáknak ilyenformáju megállapítását. A biztositási járulék a munkaadók és munkások részéről százalékosan van megállapítva. Magam is^ elismerem, hogy a szociális terhek eléggé súlyosak. Hiszen azt valamennyien koncedáljuk, hogy a kereseti viszonyok ma igen rosszak, a munkabér olyan alacsony, hogy az a megélhetéshez is kevés. Most ha a munkabérre háritják át a különböző szociális terheket, ez a megélhetést természetesen még inkább meg fogja nehezíteni. Ezzel kapcsolatban ha a terheket emeljük, e téren az államnak be kellene avatkoznia. Ezerféle mód van rá és ha már egyéb indokokkal nem lehet elfogadtatni a munkabérek és fizetések emelését, de olyan töryényjaavslatban, amely kötelezőleg behajtja és végrehajtja a százalékos hozzájárulást, gondoskodni kellene arról, hogy legalább ilyen százalékban emeltessenek a bérek, hogy az amúgy is szerény kereset ne kevesbedjék, tehát legalább is a mostani nívót meg kellene tartani. Amint a házbérek időnkénti emelésével egyidejűleg, — amivel a kormány a lakások terén a békebeli nívót, akarja elérni, mert, amint mondja — másképen épiteni nem lehet, — emeli az állami tisztviselők lakáspénzét is, épugy az ilyen szociális terheltnél is gondoskodás tárgyává kell tenni, hogy ezek a szerény szociális terhek legalább ne csökkentsék a munkásoknak a keresetét. A törvényjavaslat 26. §-a szerint pótjárulékokkal akarják megróni mindazokat a munkáltatókat, akik védőszereket — mondjuk igy — védő eszközöket elmulasztanak ipari telepeiken, gyáraikban felállítani; szóval ahol a rokkantsági veszélyesség ennek következtében nagyobb, ott a munkáltatókat büntetésben részesiti; mégpedig ha az előirt védőeszközöket elmulasztja, 50%-át fizeti a járulékoknak. Ezzel kapcsolatban azt látjuk, hogy amikor a ministerium megalakult, — amint az igazságügyminister ur a jó multkorjában megemlítette — ez az egész ministerium egy Íróasztalból és Vass minister úrból állott. Az ő jogköre különböző ministeriumokban volt és van még ma is elosztva és onnan kell egy-egy részt átvennie, hogy munkáját tökéletesebbé tegye. 45