Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-180

294 Az országgyűlés képviselőházának lyeslés.) A javaslatot, mint oly szépen, megkonstruált, hatalmas, nagy alkotást, mely alapos készültségre s fényes szaktudásra % és — ami a leglényegesebb — egy szociális jellemvonásu igazi államférfiúi melegen érző szivére vall, örömmel fogadom el. Hozzáteszem azonban, hogy ezt az örömet nagyban csökkenti az a fájdalmas érzés, hogy magyar mezőgazdasági munkástestvéreink csak később kerülnek sorra. (Éljenzés és taps a jobboldalon. — Szénokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Majdnem Kölcsey Parainesisével kellene kezdenem. Félve szólalok meg, látván a nevezetes többséget, amely ezt a javaslatot minden oldalról elfogadta Félve kell megszólalnom, mert az étn dedukcióm máshova vezet Az én következtetéseim azon nagyszerű elaborátumok alapján, amelyeket a mélyen t. népjóléti minister ur elénk terjesztett, homlokegyenest ellenkezőek, és fájó szivvel jelentem be, hogy a törvényjavaslat intézkedéseitől nem várom azt a társadalmi fellendülést és szolidaritást, nem várom a konszolidációnak azt az eredményét, amely csillogó szép kijelentésekben, az indokolás mélyreható fejtegetéseiben elénk tűnik, mert a törvényjavaslatot kevésnek, fogyatékosnak és időszerűtlennek tartom. T. Képviselőház! Itt, ebben a teremben a javaslat bírálatánál nem mindig kell a népszerűségnek és közhelyeknek hódolni, mint mélyen t. előttem szóló t. képviselőtársam is, aki a nemzeti irányzat, a faji összetartás és a keresztény szellem nevében hódol a törvényjavaslatnak, azonban a számszerüség és a magyar társadalmi osztályok szempontjából való igaz bírálatot nem alkalmazza, az elvnek hódol és nem a kivitelnek. Amikor én az elvek alapján egy vagyok a mélyen t. minister úrral, s amikor az elvek alapján legmesszebbmenő elismerésemet nyilvánítom azon nagyszerű munkálatért, amelyet itt hozzáértő, tudományos és elmélyülő munkatársaival a Ház elé terjesztett, lelkiismereti kötelességem megvallani és megmondani, hogy ilyen törvényjavaslattól nem várhatok eredményt, mert egy társadalmi evolúció sohasem lehet parciális, osztályok érdekében hozott törvény által elérhető. Olyan evolúcióra van szükség, amelynek alánja nem a politikai előrelátás és nem is a politikai hatalom, hanem a társadalmi erők konvulziójából eredő az a nagy egyetértés, amely nemzeti alapon minden osztály, minden foglalkozás, minden produktiv erő számára egyenlő mértékkel mér. Itt azonban olyan politikával állunk szemben, amely ezt az időpontot nem választja meg ugy, hogy odaléphet a magyar állam minden osztálya elé és azt mondhatja: az öregség, rokkantság, betegség, árvaság és özvegység esetére szóló biztosítást megvalósítottam. Az öregség, rokkantság, betegség, árvaság és özvegység oly fogalmak, amelyeknél nem sokat jelent az a klasszifikáció, amelyet látszólag az ipari munkásság érdekében méltóztatnak életbe léptetni. Azért csak látszólag, mert én vallom és bizonyítani akarom, hogy az ipari munkásság nem köszönheti meg ezt az olaj cseppet, (Propper Sándor: Ez igaz!) mert a tenger háborgását nem lehet sem olajcseppel, sem veszszőzéssel lecsendesíteni. Egyetemes erők fellobbanása szükséges. A mélyen t. népjóléti minister ur a törvényjavaslat indokolásának 44. oldalán a következőket mondja (olvassa): »... a társadalompoli180. ülése 1928 Junius 5-ên> kedden. tikai gyakorlatban is meg kell ismernünk az orvoslásra szoruló, edzést igénylő társadalom alkatát, hogy a felismert társadalmi konstitucióhoz mérjük eljárásunkat, társadalmi politikánkat.« A mélyen t. népjóléti minister urnák ebben a bölcs elgondolásában, amelyet valóban márványba lehet vésni, nincs-e benne az a gondolat, amely Gladstone és Disraeli vitáiból, Bismarck üzenetén keresztül a Bötticher-féle javaslatból, később a Baldwin- és a MacDonald-féle javaslatokból mindenütt előesillámlik, hogy ott kell megfogni az orvoslást, ahol mindenkinek használ. " Mert egy állam nemzeti alapon való fejlődésének előfeltétele az, hogy a társadalmi erőknek osztályokként való kiépítése az egymás mellé rendeltség és harmonikus összetartás jegyében tündököljön. Mit látunk ebben a javaslatban, mélyen t. Képviselőház? Azt látom, hogy egy szomorú gazdasági viszonyok között vergődő országban az állami omnipotencia érvényesül a pénzügyi politikán keresztül s ahol valóban azt kell mondanom, hogy a pénzügyminister ur mostohán bánik a népjóléti minister úrral, mert ahhoz a nagyszerű elgondoláshoz, amely ég és él a léikében, s amely a jövőbe vetett fanatikus reménykedés, más anyagi __ eszközöket kellene rendelkezésre bocsátani. Kérdezem itt a mélyen t. Háznak minden oldalát, szabad-e annak megtörténni, hogy 10 pengős járadéktörzzsel kénytelen dolgozni a népjóléti minister ur egy koncepció kidolgozásánál, amikor két-három héttel ezélőtt idetették a költségvetést a Ház asztalára és kimutatták, hogy száz és százmilliók hevernek a Nemzeti Bankban, mint feleslegek? (Ernszt Sándor: Dehogy! "ugyanannyival tartozik az állam!) T. képviselőtársam, itt a kérdésnek az a lényege, hogyan viszonylik az állam ereje ahhoz a társadalmi egységhez, amelynek felépítése a kormány programmjában nemzeti alapokon nyugszik. Az én mélyen t. barátom, aki az előbb felszólalt, azt mondotta, hogy ne kereskedjünk a múltban, ne menjünk vissza 1914-re, hanem az uj nagyszerű elgondolásokhoz igazodjunk. Én ennek a törvényjavaslatnak legnagyobb érdeméül azt hozom fel, hogy a múltból merített tanulságokra alapítja következtetéseit (Propper Sándor: Levonja a konzekvenciákat.) és ha nem is ér el ahhoz a konzekvenciához, ' amelyhez igénytelen csekélységem elért, azt mégsem szabad letagadni, hogy nagy érdeme az,, hogy olyan anyagot tárt a magyar törvényhozás elé, — mélységes tudással és alapos elgondolással s a- külföldi anyagnak nagyszerű feldolgozásával — amilyen még soha törvényjavaslatot néni kisért. Amikor ezt elismerem, ezzel objektivitásomat akarom igazolni. Viszont nem titkolhatom el azt a fájó érzést sem, amely kitör belőlem akkor, amikor előtárom a múltból vett tanulságokkal azt, hogy elhibáztuk és elhibázta ennek az országnak kormánya a társadalmat kibékitő intézkedéseket, elhibázta a gazdasági kiépítéseket, elhibázta az erőknek az állami omnipotencia megteremtésére és a társadalmi erők lenyügözésére való felhasználását és most nem tarthat ott a népjóléti minister ur, hogy ideállhasson és angol mintára azt mondhassa, hogy: minden magyar ember, minden magyar polgár számára, aki az öregség korát elérte, dolgozott és nem tudta biztosítani magániak a létminimum feltételeit, lehetővé tesszük, hogy igénye lehessen az öregkori ellátásra. Inkább legyen fogyatékosság más helyen, de ezt a generációt nem lehet büntetni tovább ugy, hogy ez mindig csak terheket viseljen és dolgozzék a jövő generációért, fizessen jutalékokat azért, hogy 1980-