Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-179
Az országgyűlés képviselőházának 179. ülése 1928 június 2-án, szombaton. diti meg. De ha ezt megállapítom, akkor meg kell állapitanom ezt azért, mert mindenki azt mondhatná, hogy a szociális intézkedések következtében az átlagos életkor is magasabb lesz, ha tehát mi a 65 éves korhatárt ma leszállítjuk 60 esztendőre, akkor később az egészségügyi viszonyok javulása következtében katasztrofálisan fog mutatkozni a 60 éves életkor megállapítása s ennek következtében az egész intézmény alapjai meginognak. Minthogy azonban Magyarország földrajzi fekvésénél fogva nem olyan egészséges állam, mint — tegyük fel %T j?' tenát mé £ mindig fenn fog állani az, hogy Magyarországon lényegesen alacsonyabb lesz az átlagos életkor, mint másutt és igy — sajnos — semmiképen sem lehet félni, rettegni attól, hogy ez fel fogja boritani az egész matematikai alapot. t T. Képviselőház! A törvény megalkotásánál s a járadékok és járulékok megállapításánál figyelembe kellett venni, vagy legalább is a törvény előkészítői azt vették figyelembe, hogy azokban az országokban is, ahol ez az intézmény már hosszú évek óta funkciónál, óvatosak voltak és inkább magasabb járulékot és alacsonyabb járadékot szabtak meg, valószínűleg, mondhatnám bizonyosan abból a meggondolásból indulva ki, hogy sokkal jobb, ha később a járulékokat lehet csökkenteni, a járadékokat pedig emelni, semhogy ennek a fordítottjára kényszerüljön az intézmény. Ez az óvatosság megokolt lehetett azokban az országokban, amelyek először csinálták meg a rokkant és aggkori biztosítás intézményét, és amelyek előtt még példák nem állhattak, mi azonban, akik előtt egész sereg ország példája áll, megállapíthatjuk, hogy külföldön általában fokozatosan igyekeznek inkább a járadékokat emelni, semmint a járulékokat csökkenteni, ami azt igazolja, hogy erre a túlzott óvatosságra nem volt szükség. De amikor elismerem, hogy bizonyos matematikai alapra szükség van, akkor nem hagyhatom figyelmen kivül azt sem, hogy a kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy ne alakulhassanak olyan biztosítótársaságok, amelyek nélkülözik a matematikai alapot. Ezt teljes mértékben megokoltnak tartoni, mert a biztosított különben sohasem tudja, hogy mennyi illetékkel szemben milyen szolgáltatásokra tarthat igényt. Hiszen ez matematikai kérdés, és a társadalmi egyesületeknek, amelyek nem biztos technikai alapon épülnek fel, tagjai sem / tudják megállapítani azt. hogy mennyi illetékkel szemben milyen igényeket támaszthatnak. Ezeknél is azt tapasztalhattuk, hogy mindig volt egy igen tekintélyes réteg, amely látva ezeknek a társadalmi intézményeknek a vagyonát, állandó vagyonszaporulatát, azt mondották: minek akkumulálják a tőkét, minek szaporítják a vagyont. Ugyanezt mondják mostanában a munkások nyugdíjintézetére: minek 24 ház, tessék eladni, a segélyeket pedig felemelni. Kétségtelen, hogy a biztosítottak igen tekintélyes hányada az, amely ezeket a vagyontömegeket látva, magasabb segélyt akarna, de minél kevesebbet akarna fizetni. Hivatkozom itt egy matematikusra, aki azt mondotta, hogy az államnak azért kell ez intézmények teljes autonómiájának tiszteletbentartása mellett is a tagsági illetékeknek és a segélyeknek egymáshoz való arányára befolyást gyakorolnia, mert a laikus tag sohasem tudja megállapitani, hogy mennyi terhet kell magára vállalnia, amikor bizonyos meghatározott előnyt akar magának biztosítani. Ha tehát nincs meg a matematikai alap és nincs meg a helyes arány az, illetékek és a segélyek között, akkor ez arra a furcsa és mindenesetre kiáltóan igazságtalan eredményre vezet, hogy azok, akik korán jutnak a rokkantak állományába, vagy a segélyezettek sorába, kétségkívül megkapják a magasabb járadékokat, segélyeket, akik aránylag többet fizetnek be, hosszabb időn keresztül teljesítenek tagsági kötelezettségeket, s igy lényegesen nagyobb áldozatokat hoznak, azok megközelítően sem kaphatják meg azt az ellenértéket, amelyet azok kapnak meg, akik aránylag rövidebb időn át teljesítették tagsági kötelezettségüket s aránylag lényegesen kisebb áldozatot hoztak. Amikor ezt megállapítom s amikor tudom, hogy mindennek ellenére kell egy bizonyos matematikai bázisnak lenni, nem szabad figyelmen kivül hagyni azt, — és itt van azután a törvény előkészítőjének végzetes tévedése, hogy összetéveszti ezt az intézményt egy magánbiztositótársasággal. A magánbiztosítótársaságnak gondoskodnia kell arról, hogy az utolsó biztosított is megkapja a maga járadékát, mert a magánbiztositótársaság ki van téve annak a veszélynek, hogy ujabb biztosításokat nem tud kötni, a biztosítottak .száma ennek következtében állandóan csappan, a járadékosok száma állandóan, matematikai pontossággal, sőt mondhatom, hogy bizonyos idő elteltével nem is számtani, hanem mértani arányokban emelkedik és minthogy nincsenek ujabb biztosítottak, az következik belőle, hogy az intézmény csődbe kerül. Olyan matematikai alapot kell tehát létesítenünk, amely biztositja az utolsó biztosított jogainak kielégítését is. A Végzetes tévedés azonban abban van, hogy nem számol a törvény azzal, hogy itt ez az eset nem kövétkezhetik be, mert itt a törvény kötelező erejénél fogva a biztosítottak száma állandóan, ha nem is szaporodik, de emberi számítás szerint nem^ csökken. Kezdetben, amikor megkezdi az intézmény a segélyek szolgáltatását, a járadékok fizetését, az agkori járadékosok száma hirtelen fel fog szökni, mert hiszen a segélyszolgáltatás időpontjába be fog kerülni egész sereg ember, aki elérte, a 65. életévet, s ennek következtében rögtön jelentkezik is segélyért. Később ez a folyamat már valamivel lassúbb lesz, de bizonyos, hogy annál nagyobb mértékű lesz a rokkantak számának emelkedése. Amíg azonban a társadalmi intézmények vagy biztosítótársaságok; ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a járadékosok száma állandóan növekedik és megvan a lehetősége annak, hogy a fizetők száma fokozatosan csökken, addig a kötelező biztosítás alapján ez a helyzet nem következhetik be és kétségtelenül el fog következni^ egy állapot, amikor az egész intézmény kifejlődik, amikor a járadékosok és fizetők száma közötti arány stabil képet fog mutatni. Ahhoz tehát, hogy megállapítsuk, hogy milyen segélyhez», milyen járadékhoz milyen illeték szükséges, elengedhetetlen előfeltétel az, hogy ezt a várható arányt ismerjük, amely azután , nagyobb eltéréseket már mutatni nem fog. Azt a helyes arányt pedig, amely az illetékek és szolgáltatások között van, csak akkor tudjuk megállapítani, ha meg tudjuk állapítani, — és ha talán nem egész pontossággal, ellenben hozzávetőleg mégis minden körülmények között meg tudjuk állapítani — mennyi a fizetők és mennyi a járadékosok száma. Ezt meg kell állapítani, mert elkövetkezik azután annak ideje, hogy a rokkantak és az aggkorí