Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-179
274 Az országgyűlés képviselőházának 179. ülése 1928 június 2-án, szombaton. részt pedig figyelmen kivül hagytak olyan tényezőket, amelyek már évtizedek óta többékevésbbé jól vagy rosszul végezték azokat a munkákat és teljesítették azokat a feladatokat, amelyeket e törvényjavaslat alapján létesülő intézmény van hivatva végezni. Amikor azt mondom, hogy kire terjedjen ki a biztositás és amikor megállapítom, hogy a földmunkások nagy rétegeinek kihagyása nagy hézagot jelent a törvényjavaslatban, akkor egyben meg kell állapitanom azt is, hogy nemcsak a földmunkásoknak, hanem a háztartási alkalmazottaknak és az önálló iparosoknak és kereskedőknek a törvény kötelező hatálya alól való kivonása is nem kevésbbé teszi hézagossá az egész intézményt. A kisiparosok túlnyomó többsége ugyanis teljesen azonos kulturviszonyok között él, mint a munkás: (Bródy Ernő: Ugy van! Mint az alkalmazottja!) ugyanaz a kulturfok, ugyanaz az életmód, ugyanaz az életstandard, de ugyanaz a bizonytalanság is a jövőt illetően, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Bródy Ernő: Ugyanaz a kálvária!) A kisiparos épen ugy dolgozik, talán sokszor még megf eszitettébb munkát végez, mint a munkás. Idegeit ez a munka épen ugy felőrli, mint a munkásét. Méltóztassanak megnézni a kisiparosok tömegeit szombati napon, amikor fizetésre kerül a sor és akkor méltóztassanak beleélni magukat annak a kisiparosnak a helyzetébe, aki pénteken még nem tudja azt, hogy honnan veszi elő a szombati munkabért. Látjuk, hogy különösen az, épitkezés terén milyen rettenetes állapotok vannak, hogy különösen az építőiparral foglalkozó kisiparosoknak túlnyomó többsége kétszeres kálváriát jár. Először járja a kálváriát, hogy munkát szerezzen. Amikor azután a munka megvan, akkor következik a nagyobb baj. Amikor a munkát elkészíti, akkor az az előbbinél sokkal nagyobb gond nehezedik rá, hogy hogyan tudja majd megkapni munkájának ellenértékét. Egy egész sereg pör, a pöröknek százai indulnak meg egy-egy építkezési kampány ,befejezése után és ezer meg ezer azoknak az építőipari kisiparosoknak a száma, akik csődbe kerülnek, akik a legkétségbeejtőbb helyzetbe kerülnek, mert a munkát elvégezték, a költségeik megvannak, a munkabéreket ki kellett fizetniök, az anyagot szintén ki kellett fizetniük és nincsen ellenérték. Azt látjuk tehát, hogy a kisiparosoknak túlnyomó többsége ma már nem azt az életet éli, amelyet élt azelőtt a céhkorszakban, vagy a gyáripari termelés kifejlődése előtt. Az a patriarchális viszony, amely megy olt azelőtt, ma teljesen megszűnt. Ma már csak a regényekben olvashatunk arról a jómódú kovácsmesterről, akinek megvan a 15—20, vagy 25 holdja, vagy talán ennél is több, aki munkájáért megkapja az ellenértéket, akinek nincsen gondja, aki gondtalanui éli a maga úgynevezett vegetativ életét. Ma már ez a társadalmi tipus megszűnt. A konkurencia fejlődése, az ipar fejlődése magával hozta azt, hogy ma a gyáripar termeli azoknak az iparcikkeknek túlnyomó többségét, amelyeket azelőtt a kisiparos készített. Hogy ne mondjak többet, itt van például a cipőipar. Ma már a legritkább ember készíttet magának cipőt. Legfeljebb orthopedcipőt csináltatnak, a cipők túlnyomó részét azonban a gyárak készítik el. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Sőt mondhatom, hogy ebben Magyarország egészen speciálisan rossz helyzetben van, mert a cipők túlnyomó részét külföldről szerzik be. A bostoni nagy cipőgyárakban százezer számra készítik naponta a cipőket és szállítják azokat a világ minden tájára. A cseh cipőgyárak elárasztják cipővél egész Közép-Európát és igy a cipészmesterekne* nem jut munka, legfeljebb sarkalás vagy talpalás. Amikor azt látjuk tehát, hogy egyrészt megcsappant a munka és természetesen ezzel megcsappant a kereset és a kereseti lehetőség is, addig másrészről pedig ellenszolgáltatásban nem részesül a kisiparos, mi sem természetesebb, mint hogy ez ennek a társadalmi osztálynak teljes elproletarizálódását eredményezi. Szó sem lehet ma már arról, hogy, egyes — nagyon csekély — kivételtől eltekintve, a kisiparos annyit tudjon gyűjteni magának, hogy abból öregségére tisztességesen meg tudjon élni. Nem kevésbbé áll ez a kereskedők nagy tömegeire. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És ha látjuk, hogy itt vannak társadalmi rétegek, amelyek ma még látszólag a polgári osztályokhoz tartoznak, tényleg azonban helyzetüknél fogva azonos sorsban élnek a munkásokkal, (Bródy Ernő: Proletárok lettek!) akkor ezeket a nagy társadalmi rétegeket nem lehet figyelmen kivül hagyni a rokkantbiztositás megvalósításánál és nem szabad figyelmen kivül hagyni az aggkori biztositás megvalósításánál sem. hanem bele kell kapcsolni ezeket a rétegeket is a törvény keretébe. Az indokolás azt mondj a-, hogy a kisiparosokat azért nem lehetett a törvény keretébe felvenni, azért nem lelhetett a biztositás kötelező voltát reájuk is kiterjeszteni, mert hiszen hiányzanak azok a statisztikai adatoik. amelyek ennek a rétegnek biztosításához szükségesek. Megállapítom azonban azt. — noha teljes tisztelettel adózom azoknak, akik a törvény matematikai részét elkélszitettélk és kidolgozták v — hogy ez sem az utolsó betűig és az utolsó számjegyig stimmelő valami, hanem még maguk a törvény előkészitői is érzik és tudják, hogy bizonyos idő multán ezelket az adatokat ismét revideálni, kiegészíteni kell. Ha tehát abszolút bizonyossággal nem állapithatjuk meg, hogy a munkásokra alkalmazott statisztikai adatok minden tekintetben helytállók, akkor megállapíthatjuk azt is, hogy a statisztikai adatok értékét bizonyos mértékben, ha nem is teljes mértékben, ez a megállapítás lerontja. Ha tehát tudjuk azt, hogy nem abszolút bizonyossággal és nem százszázalékos mérteikig lehet a statisztikai adatokra támaszkodni, akkor azt mondom, nincs semmi indoka annak, hogy ne terjesztessék ki a biztositás hatálya azokra a társadalmi rétegekre is, amelyek a munkásokéval azonos körülményeik közt élnek és igy a reájuk vonatkozó statisztikai adatok: seim mutathatnak a munkások adataitól nagyon lényeges eltérést. Nem mondom, hogy az a körülmény, hogyha valaki mint úgynevezett önálló iparos vagy kereskedő végez ipari vagy kereskedői munkát, bizonyos mértékig néni lehet hatással egyrészt munkaképességének csökkenésére, vagy pedig öregségére, kétségtelen, hogy ez bizonyos mértékig hatással lehet, de nem olyan nagy mértékben, hogy ne lehetne reáiuk is kiterjeszteni a törvényt. Mi m történik, ha nem fog pontosan klappolni reájuk az a statisztikai adathalmazat, amelyet itt csszehordtunk és összeszedtek a munkáisokra vonatkozólag? Akkor épen ugy meglesz a lehetősége és a módja annak, hogy később ezt revideálják, mint ahogyan az kilátásba van helyezve a munkásokra nézve is. Ezért tehát az én meggyőződésem és megítélésem szerint nincs semmi indoka annak, hogy a háztartási alkal-
