Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-177

236 Az országgyűlés képviselőházának 177. ülése 1928 május 31-én, csütörtökön. resetképtelenségi idejére való biztosítására. Matematikai és szociálpolitikai megvilágítások tömege fonja körül ezt a kérdést és ugy hiszem, nem lesz érdektelen, — ha itt példának és alátámasztásnak— azokról a kollégáimról is beszélek, akik ezt a gondolatot állami kényszerítés nélkül, a józan és okos előrelátástól vezetve, már évekkel ezelőtt megoldották a maguk részére. i Annak idején legalább is ugy vélték, hogy jól oldották meg, az utolsó évtized eseményei azonban azt bizonyították, hogy a nagyon jól megalapozott számításokból kihagytak egy tényezőt és ez a számvetési hiba felborította az ©gesz nyugdíjépületet. De épen igy

; ebben a megtépázottságában agitál ez az intézmény a legerősebben az irányban, hogy a magántisztviselők nyudíjellátása a munkások nyugdíjellátásával együtt jól és nem a javaslat rendelkezései szerint oldassék meg. Újból hangsúlyozom, f hogy kettős aktualitást ad az erről való beszédnek egyrészt az appropriációs javaslatnak az a szakasza, amely a hadikölcsön karitativ f megoldásával kapcsolatban a nyugdíjintézmények segítéséről szól, ezenkívül másodsorban ez a jelen javaslat. Itt természetesen a hadikölcsönvalorizációnak nagy elvi kérdése, akár igenlően, akár tagadólag, nem jöhet számításba, nem jöhet vitába, nem tárgyalható, nem beszélhetünk erről, hiszen maga a karitatív valorizáció nem tartozik ennek a javaslatnak keretébe. Csupán fel kell hívnom a figyelmet a javaslatt

al kapcsolatban a magántisztviselők nyugdíjegyesületére. Hangsúlyoznom kell, hogy ez nem politikai intézmény. Velünk, mint politikai párttal, semmiféle relációban nem áll, bennünket szűkebb pártérdek nem vezet akkor, amikor erről beszélünk. Amikor tehát a nyugdíjügy érdekében tett szolgálatokról beszélünk, akkor esak az egyetemes igazság érdeke vezet bennünket. 34 évvel ezelőtt, tehát akkor, amikor az állami nyugdíjbiztosításnak még a gondolata sem vetődött fel, alakult ez az egyesület néhány lelkes fiatalember akarásából, hogy az önsegély alapján nyugdíjat teremtsen a magántisztviselők számára. Nem volt ez akkor sem forradalmi alakulás, hiszen elnökei között főrendiházi tagok és nagy iparvállalatok vezérigazgatói ültek és ha nekem talán más is a véleményem az osztályok közötti kooperáció lehetőségéről, mint ami ennek a magántisztviselői nyugdíjintézmény alapitóinak volt, akkor is tagadhatatlan, hogy jól és hűségesen sáfárkodtak, és amig néhány ilyen intézet hangos magalakulás után dicstelen bukás áldozata lett, addig ez az egyesület odáig vitte, hogy a háború előtt nagy értékű ingatlanai álltak a főváros különböző exponált pontjain és azok, akik összekuporgatott filléreiket erre az intézményre bízták, valahogy abban a bizakodó és megnyugtató érzésben voltak, mintha a Rothschild-Bank betevői lettek volna. Az egyesület tagjai sorába léptek ennek a rétegnek a legkonszolidáltabb, legkomolyabb elemei, akik a jövőt nézték, akiket nem kellett kényszeríteni, mint ahogy a javaslat kényszeríti most az e réteghez tartozó minden egyes egyedet a biztosításra, s akik már akkor átérezték e pályának minden sivárságát és akiknek minden vagyongyüjtési lehetősége a járadékfizetésben nyilvánulhatott meg. A háború alatt azután lejátszódott ennél az intézménynél is az unosuntalan megismétlődő gramofon-lemez: részben a maguk jószántából, részben pedig enyhe r állami nyomás alatt 7 millió aranykorona értékben hadikölcsönt jegyeztek. Ingatlanokat adtak el, hogy minél nagyobb mértékben tegyenek eleget ennek a vélt vagy valódi kötelezettségnek. Azonkívül kiegészítették a záloglevél-készletüket is körülbelül 20 millió aranykoronára. Ma ezzel a 27 millió aranykoronával legalább is matematikailag olyan jól fundált intézménye volna ez az egyesület a magántisztviselői nyugdíj biztositásnak, mint amilyen jól fundáltnak állítják oda az Országos Társadalombiztosító Intézetet azok a matematikusok, akik ennek az intézménynek matematikai felépítésében résztvettek. Mégis ez a hallatlan érték — ez a 27 millió aranykorona — ma az intézet mérlegében 1738 pengő és 35 fillérrel szerepel. (Mozgás.) Az a lemondó gesztus, amellyel ez a vagyontétel a maga belső értékében mutatkozik, kettőre utal, egyrészt az intézmény vezetőinek alaposan megokolt pesszimizmusára, másrészt arra, hogy milyenek is lehettek volna azok a járadékok, amelyeket ebből a vagyonból fizetni lehetet volna, ha nem jönnek közbe az elkövetkezett események. Körülbelül r ma már 700 nyugdíjasról kellene az intézményeknek alapszabály szerint gondoskodnia, és azt mondhatjuk, hogy az a gondoskodás csak jámbor óhajtás, mert hiszen az 1700 pengőre zsugorodó 27 millió aranykorona bőségesen megadja a magyarázatot, hogy miért fizet az egyesület nyugdíjasainak csak

/ 8%-ot, vagyis miért fizet a 14.500-as szorzószám helyett 1200-as szorzószám alapján. Néhány nevet s néhány életkort és egynéhány havi járadékösszeget kell felolvasnom, hogy lássa a t. Ház, milyen az a feneketlen nyomor, amelyben ezek az előrelátó, öreg napjaikról gondoskodni kivánó kollégáim és azok özvegyei sínylődnek. Talán mindenkit fel fognak rázni ezek az adatok és mindenki azt fogja mondani, hogy igenis, ennél az intézménynél is valóban sürgősen kell, hogy valami történjék (olvassa): »62 esztendő: 2 pengő 63 fillér, 66 esztendő: 2 pengő 86 fillér, 62 esztendő: 2 pengő 54 fillér, 63 esztendő: 3 pengő 16 fillér, (Mozgás.) 78 esztendő: 3 pengő 80 fillér, 74 esztendő: 3 pengő 80 fillér. (Bródy Ernő: Egy napra

1

?) Egy hónapra. — 72 esztendő: 4 pengő 6 fillér és egy irtózatosan magas összeg, amely valósággal kiemelkedik a többi közül: egy

? 66 esztendős nyugdíjasnak havi nyugdíjjáruléka 6 pengő és 30 fillér. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) Ha ezeket az adatokat értékelni akarjuk, akkor mögéje kell néznünk annak, hogy hogyan születik a pupilláris papirok jegyzése, hogyan született itt ez a 27 millió aranykoronás pupilláris papirjegyzés. (Bárdos Ferenc: Alapszabályok szerint csak pupilláris papirokat volt szabad venni!) Különösen adja meg az aktualitást ezeknek az adiatoknak összehasoulitására, hogy meg kell látni, hogy itt nem vagyonok, nem tőkék, kapitalista értelemben vett tőkék kerültek a háborús moloch oltárára, hanem szegény embereknek a szájuktól elvont garasai, amelyeket az ismert módszerrel vettek el ettől az intézménytől is. Most az intézmény minden erejét megfeszíti és sokszor még a biztosítási felügyelettel vívott éles harc után is igyekszik, a jövő generáció terhére is, a jelen generáció rokkantjainak segítségére sietni, hogy ezeken a 2—3 pengőkön segíteni tudjon. Eltekintett már tavaly is a tartalékolástól és minden járadékosának egyszeri 80 pengő segélyt utalt ki. A segélyek felvétele a legszörnyűbb jelenetek között ment végbe. Rongyokba burkolt, nyomoruságokat már eltitkolni sem tudó, kiéhezett embereknek néhány ebédjét je-