Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-177

Az országgyűlés képviselőházának 177. Nem akarom, nem is tudom elíhinni, hogy ennek a kettéválasztásnak tisztán csak a hatáskörök összeütközése volna az oka. ellenben azt hiszem, hogy amint ennek az országnak demokratikus fejlődése nem maradhat el soká, ép ugy nem maradhatnak soká ellátatlanok a mezőgazdaság dolgozói sem, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) nem lehet szociálpolitikailag ezt az éles, ezt a kegyetlen és igazságtalan válaszfalat fentartani az ipari és mezőgazdasági népesség között. Továbbonenőleg vannak a javaslatnak egyéb rendelkezései is, amelyeik olyan munkáskategóriákra vonatkoznak, amelyekre a javaslat gondoskodása nem terjed ki. Ilyenek elsősorban a napszámosok, tehát azok, akiknek a mostoha sors még azt sem engedte meg, hogy valamely szakmát megtanulva, az ipatri munkásság standardját elérjék, vagy pedig fordítva, az ipari munkásság soraiban diilói' dekonjunktúra kivetette őket a maguk ' szakmájából és más. a szakmai munkánál sokkal kisebb keresetet nyújtó, sokszor nagyobb fáradságot igénylő, ideiglenes " és csak naprólnapra való nyomorult tengőd'ést nyújtó pályára vetette. Ezek a napszámosok a javaslat szerint kimaradnak a szociális gondoskodásból és azt lehet mondani, hogy ilyenformán a szociálpolitikai gondoskodásnak egy f megfordított, egy fejtetőre állított soirrendje érvényesül, mert kimaradnak azóik, akik a gondoskodásra leginkább rá vannak szorulva; feltételesen kikötésekkel körülhatárolva jutnak be a javaslatba azok, akik a maguk szociális helyzete tárgyában már felmutattak bizonyos eredményeket. Végül mindezek felett a magyarországi szociális ellátásnak Csimborasszóján, vannak például a köztisztviselői karnak nyugellátásai. Ha nézem a napszámosok kimaradását a javaslatban, akikor azt kell konstatálnom, hogy ez csak adminisztrációs érdek lehet, bürokratikus nehézségek vannak a napszámosok biztosítása körül; és akkor meg kell kérdeznem, hogy szabad-e adminisztrációs nehézségieknek, bürokratikus sablonok leegyszerűsítésének feláldozni egy olyan réteget, amely pedig a legjobban, leginkább rá van szorulva arra, hogy róla szociális gondoskodás történjék. Az elv, amely ebben kifejezésre jut, az öíncélu, az omnipotens hivatalnak az elve. Azt hiszem pedig, Lhogy még a forradalomnak az útját sem taposom, amikor azt mondom, hogy a bürokrácia arra való, hogy megbiíkózziélk azokkal a problémákkal, amelyeket az élet eléje vetett. Az életet nem lehet a hivatal béklyóiba beleszorítani ós ha valamelyik hivatal az eléje tornyosuló feladatok megoldásaira képtelenné válik, ha a rubrikáktól nem látja a problémát, ha a betűtől nem Iáit ja az emberi, akkor el kell pusztulnia a helyéről, mert szembekerült az élettel. A napszámosokéhoz hasonlóan ugyanilyen kevés jogosultságot látok a díjtalanul foglalkoztatott tanomomunkásnak a bizitositájsimentességében is. Még akkor is, ha ugy fogjuk fel a tanoncmunkát, amint a javaslat felfogja, amint a javaslat nyilván teszi, hogy az ifju tanoncmunkás munkaideje gazdasági hasznot nem nyújtó, önképzésre szolgáló tanidő, m&s akkor is ugy áll, hogy a társadalom, a kapitalizmus, amelynek szüksége van a szakmunkásokra, nem büntetheti meg a fiatalságot azzal, hogy 2—3 vagy 4 produktiv esztendejét is kivonja a biztosítási kötelezettség alól. De nem itt van a dolognak az ugrója, hanem ott, hogy igenis, ugy a nagyipar, mint a kisipar tényleg hasznot huz, közvetlen hasznot ülése 1928 május 31-én, csütörtökön. 229 huz a tanoncmunkából. Amikor például a gyáripar megteszi azt, hogy a tanoncmunkást a megosztott munkának csak egészen kis ágában foglalkoztatja s ezáltal a kiképzéstől elvonja, akkor már a második, harmadik héten az ő számára profitot jelentő munkaerő a tanoncmunkási is. De a kismester is megteszi ezt, sőt talán még fokozottabban, hogy a háztartási munkának minden skáláját végigjáratja a tanulóval. Vannak szakmák, amelyekben egyenesen divatos az egy segéd, nyolc tanonc-rendszer, sőt még a sokszorositó iparban is, ahol pedig legjobbak a viszonyok, mint minden egyéb téren, ugy a tanonctartás terén is, néhány hónapi tanoncidő után már tényleges hasznothajtó munkára alkalmazzák a tanoncokat. Ha tehát egyáltalában lehetséges az ingyentanonctartás, ha már nincs mód arra, hogy a gyermekhussal való üzérkedésnek ezt a legalizált formáját megszüntessük, akkor legalább nem kell és nem szabad prémiumot adni erre a biztositás alól való mentességgel, legalább azt nem szabad megengedni, hogy ez a törvény valósággal agitáció legyen a tanoncmunka ingyenessége érdekében. Az előadó ur beszélt egy másik olyan kategóriáról, amely szintén súlyosan sérelmeseknek találja a törvény idevonatkozó szakaszait. Ez a kategória, amely talán számra nem olyan jelentős, de elhagyatottságban a többit mind felülmúlja, a háztartási alkalmazottak csoportja, amelyre vonatkozóan a törvény ugyan kimondja a biztositási kötelezettséget, de azt egyidejűleg rájuk vonatkozóan fel is függeszti. Ezt-az intézkedést eleinte a középosztály védelmével próbálták megindokolni és ezzel az érveléssel szembenéztünk a Társadalompolitikai Társaság ankétján, amelyen megmondottuk először is azt, hogy itt az ideje, hogy ezt a labilis és elmozdítható határu fogalmat a középosztály fogalmát legalább a háztartási munkásnők szempontjából határoljuk körül, megmondottuk, hogy talán senkinek sem fog eszébe jutni az, hogy azokat a háztartásokat, amelyekben a kiszolgáló személyzetnek egész kis serege dolgozik, középosztályunak tekintsék, mert előfordulhat ugyan, hogy valaki kellő gazdasági megalapozottság nélkül éli egy magánál sokkal nagyob jövedelmű társadalmi réteg életét, de az az ut, amely felé az ilyen háztartás mutat, nem a középosztály védelmére, hanem a kalandorok kriminalitására mutat. Én tehát nem vagyok hajlandó középosztályu háztartásnak nevezni és tartani azokat a háztartásokat, amelyekben több alkalmazottal dolgoznak és erre olyan illusztris bizonyitékom van, mint az ellenforradalmi időknek a háztartási alkalmazottakra vonatkozó betegségi és balesetbiztositási rendlekezése, amely például már a második háztartási alkalmazott után is egészen más kulcs alapján veti ki a járulékot, mint az első után. Készemre tehát ennek a problémának cáfolandó része csupán az egy alkalmazottas háztartások problémája, és itt ugyanazokat a számszerüségeket kell felhoznom, amelyeket annak idején már a Társadalompolitikai Társaság ankétján is felhoztunk. Azt tudniillik, hogy a budapesti háztartási alkalmazottnak átlag-munkabére körülbelül 32 pengő, — inkább kevesebb, mint több — és ha hozzászámitunk ellátási egyenértékként, egyáltalában nem a pénztár nyomán, hanem nagyon bőségesen, körülbelül 68 pengőt, akkor 100 pengő az a járulékalap, amely után a százalékolás alapján 4 pengőt tenne ki a havi járulék. Még abban az esetben is, ha elfogadom teljes egészében azt