Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-177

Az országgyűlés képviselőházának 177. nemcsak az illető életét javítjuk meg, nemcsak az illető keres ők épességét fokozzuk, hanem egyúttal megelőzzük azt is, hogy egy számára testileg és szellemileg alkalmatlan pályán működve, idő előtt megrokkanjon. Mindezekután feleslegesnek tartanám, hogy a t Házat még további részletekkel is fáraszszam^csak arra kivan ok még rámutatni, hogy az egész emberiség nagy szociális átalakulások korát éli, uj kereteket, uj intézményeket, uj berendezést keres, a társadalmi élet igazságosabb berendezését. A munkásvilág nem könyöradományt kér az államtól és a társadalomtól, (Ugy van! Ugy van! balfelől.) hanem munkája jogán, a társadalomnak kifejtett hasznos szolgálatai révén méltán elvárja emberi bizonytalan jövője szilárd jogviszonyok alapjaira fektettessék. Ez a törvényjavaslat ebből a magas szociáletikai szempontból született meg. A magyar nemzet sorsa függ attól, hogy a nemzet és nép fogalma fedjék egymást, hogy^ ne legyenek ebben a társadalomban néprétegek, amelyek hasznos tevékenységet fejtenek ki és mégis a nemzet mostohaflainak kell, hogy érezzék magukat. Az ipari munkásságnak és általában a munkásvilágnak be kell látnia, hogyha ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, ez nagy lépés lesz előre, be kell látnia, hogy az állam és a társadalom gondoskodása reájuk is kiterjed. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Meg vagyok róla győződve, hogy a magyar nemzet históriai sorsa attól függ, hogy a nemzet minden fia egyesithető-e a nemzet zászlaja alatt. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Minden egyes polgárnak éreznie kell a magyar sorsközösséget, mert csak a magyar sorsközösség átérzése, az intenzív összefogó erők hozhatják meg nemzeti ideáljaink teljesülését. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) T. Ház! Szavazzuk meg, hozzuk meg szivesen azokat az áldozatokat, amelyeket ez a törvény jelent. Meg vagyok róla győződve, hogy ez nemcsak a beteg, rokkant munkás biztosítását és járulékait jelenti, hanem jelenti ennek a beteg magyar társadalomnak, ennek az Európa közepén vérző, háborúban, forradalmakban megrokkant nemzeti életnek, a magyar államnak, a magyar nemzetnek biztosítását is, nagy szociális válságok idejére, a történelmi Magyarország feltámadását nagy világhistóriai pillanatokban. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Tisztelettel kérem a Házat, méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Hosszantartó éljenzés, helyeslés ésjaps a jobb- és a baloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előadó ur nagy beszéde végén a munkásság belátására appellált, és valóban azt kell mondani bevezetőül magamnak is. hogy ebben a pillanatban egyek vagyunk abban a megállapításban, hogy korszakos jelentőségű az a javaslat, amely most a törvényhozás előtt fekszik. Csak cLZ ti különbség kettőnk között, hogy én csak a javaslat címében látom ezt az epochális eseményt, hogy én csak annak tudok örülni, hogy egy öregségi és rokkantsági javaslat egyáltalán ide került, nem pedig a tartalomnak, amely benne foglaltatik. És ezt méltóztassanak annak betudni, hogy a szociálpolitikáról, tehát a mi legsajátabb, legegyénibb ügyünkről van szó és én ugy szerettem volna ezt a kérdést elintézve látni, hogy az necsak a jelen helyzet sivár megfoltozá

sa, hanem egy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XIII. ülése 1928 május 31-én, csütörtökön. 225 jobb jövő számára példamutató momentum is legyen. Én azt hiszem, hogy a javaslat legelfogultabb védője sem fogja azt állítani; hogy ezt a célkitűzést a javaslat elérte volna; én pedig, akinek szerepe a parlamentarizmus minden tradíciójánál fogva a kritika — a minister ur **aját szavaival élve —, az építő kritika, megállapítom, azt, hogy ennek a javaslatnak anyagi rendszabályaiban egyetlen döntő érdeme van: az. hogy ezt a problémát, a problémát magát törvényhozási problémává érlelte, de a megvalósitás. a mi szellemünkben vett megvalósítás szerintem egy másik politikai konstelláció feladata lesz. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Talán azok számára, akik valamikor nemcsak ebből a testes és impozáns piros könyvből, amely nagy szerényen csak egy nevet visel reklámszalagján, akarják összeállítani ennek a törvénynek genezisét, hanem kíváncsiak egy elfogulatlan, vagy — mondjuk — egy más irányban elfogult oknyomozó megállapításra is, mondomi, azok számára nem lesz érdektelen, hogy itt megint egyszer feltárjuk azt, hogy milyen körülmények között került a javaslat ide. a megvalósitás küszöbére. (Jánossy Gábor: A fő az, hogy ide került!) Én nem ringatom magamat illúziókban és tudom, hogy a szervezett munkásságnak 1899. évben hozott első szakszervezeti kongresszusi határozata, de még az azóta ismételten és ismételten felhangzó kívánságok sem voltak r e javaslat megszületésének okozói, sőt, miután a parlamentarizmus utolsó hét esztendejét meglehetősen közelről tudom figyelni, azt is mondhatom, hogy tudom, hogy a mi inditványunkra meghozott házhatározat sem jelentette ennek a javaslatnak megszületését, mert én az okokat máshol keresem és máshol is találom meg. Akkor, amikor a szanálás okozta nagy nyomorúság tetőfokára hágott, amikor^ félő volt, hogy tisztán a hiányzó kenyér okából olyan revolutiv jelenségek fognak kitörni, amelyeket azután semmiféle politikai párt csizmájába belevarrni nem lehet, s amelynek megfékezésére semmiféle különítmény vagy nemzetvédelmi osztag nem lesz elégséges, akkor, az utolsó percben megcsillogtatták a dolgozók előtt a robbanásig feszitett kazánnak biztosító szelepét s megígérték, hogy előkészítik és beterjesztik a munkahiány esetére szóló biztosítás törvényét. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nekem lojálisán konstatálnom kell azt, hogy minister és bürokrácia, igaz, hogy a 24-ik óra utolsó percében, de a javaslat mellé állott, elég gyorsan készítette elő a kodifikációs előmunkálatokat, és még élénk emlékezetemben van az az ankét, amelyről delegált elvtársaink azt jelentették, hogy a népjóléti minister ur a munkáltatók minden aggálya ellenére egy ilyen javaslat megszületése mellett tört lándzsát és a magyar kapitalizmust terhelte meg a bizonyítás nem kicsiny és eleve kilátástalan feladatával. Ámde — welche Wendung durch Gottesfügung — a munkáltatókat egv szép napon felmentették a bizonyitási kötelezettség alól, és nekünk kellett teljesen perrendellenesen igazolni, hogy ennek a biztosítási ágazatnak előnyeivel szemben nincsenek meg azok a szociális és gazdasági veszedelmek, melyekre a munkáltatók rámutattak. És amikor mi még arra is vállalkoztunk, hogy egészen szokatlan módon negatívumokat bizonyítsunk és igazoljunk, akkor egy igen határozottan kijelentett »nem« érdektelenné tette számunkra a parlamentáris bizonyítás útját. Hogy azután ez a kazán ennek 32