Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-177

220 Az országgyűlés képviselőházának 177. ülése 1928 május 31-én, csütörtökön. a társadalmi osztálynak válsága a nemzet testi és lelki egyensúlyát megbontsa. A törvényjavaslat eélja a szegényügy terheinek csökkentése és lényegesen fogja csökkenteni az 1886 : XXII. tc.-ben a községekre rálháritott szegényügyi terhet. Az állami támogatás nemcsak társadalompolitikai, nemcsak iparpolitikai, hanem népegészségügyi célokat is szolgál akkor, amikor az egész népesség érdekét szolgáló gyógyító eljárást rendel el. Az állami támogatás, az állami hozzájárulás kétféle karakterű lehet: az egyik a technikai, a másik a karitativ hozzájárulás. A technikai hozzájárulás szintén két alfajra oszlik. A technikai hozzájárulás egyik formája az, amidőn az állam egy magasabb járadékkulcs garantálásával járó terheket vesz magára, vagyis midőn az állam ugy készitteti el a biztosítástechnikai mérleget, hogy egy várható 6 százalékos kamatot feltételez a tényleges 4 százalékos kamattal szemben és a tényeleges és várható kamatozás közötti különbség terheinek viselését vállalja magára. Természetes, hogy ez pénzügyi szempontból igen komplikált, állandóan bizonytalan összegeket jelentene és az államháztartásra pénzügyi szempontból elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan a technikai hozzájárulás másik formája is, amidőn az állam egyszerűen a biztosításban rejlő kockázatokat vállalná magára. Marad tehát a karitativ hozzájárulás módja és lehetősége. A karitativ hozzájárulás megint két alosztályra oszlik. Az egyik az, amidőn az állam — és ez a jelen esetben a mi törvényjavaslatunkban stipulait állami hozzájárulás — a járadékjövedelem biztosítására szükséges járadék kulcsának bizonyos százalékát átvállalja magára. Ha például azt látja, hogy ezeknek a járadékoknak folyósítása a társadalomra, a gazdasági életre, az ipari munkásságnál 4-5 százalékot jelentene, és 5*8 százalékot jelent az úgynevezett magánalkalmazottak kategóriájánál, akkor az állam az ő hozzájárulása erejével a 4-5 százalékból 0-5 százaléknyi, az 5-8 százalékból pedig 0-8 százaléknyi járulékot vállal magára. Különösen külföldi országokban igen szokásos a karitativ hozzájárulásnak a második faja, '• amidőn minden egyes kifizetésre kerülő járadékhoz az állam egy bizonyos fix összeget ad és ilyen módon teszi ezt értékesebbé. Az állami hozzájárulás, mindannak ellenére, hogy neve talán mást mutatna, még sem teszi karitativ jellegűvé a biztosítási intézményt, nem teszi pedig egyszerűen azért, mert ahhoz, hogy valaki járadékot élvezhessen, nem elég az, hogy érte bizonyos időn keresztül a járulékot befizették, hanem szükséges, hogy az illető az alatt^ az idő alatt, amely idő alatt érette a járulékokat befizették, tényleg kivette légyen részét a magyar nemzeti munkából és az állami hozzájárulás mintegy jutalmazza azt, hogy az illető a nemzeti termelésben szorgalmasan iparkodott dolgozni. (Helyeslés jobbfelől.) Az állami hozzájárulás tehát ebből a szempontból és ezt véve tekintetbe, nemcsak pénzügyi, hanem morális természetű is. Méltóztassék megengedni, hogy igazán csak pár szóval megemlíthessem, hogy egyes külföldi államok milyen mértékben járulnak hozzá magához az egész biztos itáshoz. Az előbb ismertetett állami hozzájárulást, tehát a járulékoknak bizonyos százalékig való átvállalását az állam örök-járadék formájában próbálja megszervezni, mégpedig olyanképen, hogy az 1933/34. évi költségvetésbe felvesz négymillió pengő állami hozáj áru lást, ez azután évenkint 200.000 pengővel növekednék és 1983/84-ben elérné a 14 millió pengőnyi állami hozzájárulást. Azért kezdődik 1933/34-ben az állami hozzájárulásnak ez a foka, mert hiszen a kívánatos 400, illetőleg 200 heti várományozási idő körülbelül akkor telük le, illetőleg körülbelül akkor kerül az intézet olyan helyzetbe, hogy nagyobb Összegű járadékokat kell folyósítania. Ezenkívül a 4 és fokozatosan 14 millióra felfejlődő állami hozzájáruláson kivül az állam a törvény életbelépésétől kezdve, minden évben egymillió pengővel járul hozzá a személyi és dologi kiadások fedezéséhez. Ez az állami hozzájárulás nálunk 11 százalékot ér el, Ausztriában az állami hozzájárulás 11%, Csehországban 12-5%, Németországban 26-7, Olaszországban 12-5 és Angliában 61-8%. T. Ház! A második kérdés, amely a közvéleményt f szintén erősen érdekelte, a szociális terhek kérdése volt. Kétségtelen, hogy az öregség, t rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló biztositás kiépitése után a gazdasági élet terhei növekedni fognak. Ha a szociális reformok kiépitése terén megfeledkeznénk a gazdasági élet teherviselő képességéről, akkor nemcsak a nagyiparnak, a nagykereskedelemnek a haszna csökkennék, hanem a beálló nagy arányú munkahiány olyan nagymérvű munkabércsökkenést is jelentene, hogy végeredményben az ilyen intézkedés a magyar munkavállalót sújtaná a legjobban. Olyan szociális intézkedésekre van szükség, amelyek szociális előnyöket jelentenek ugyan a dolgozó népességnek, anélkül azonban, hogy a magyar termelés versenyképességéhez fűzött követelményeket szétbontanák és illuzóriussá tennék. Nekünk a szociális intézkedések létrehozatalában állandóan figyelembe kell vennünk főképen a környező államok szociális terheit, nehogy olyan pénztőke, különösen idegen pénztőke, amely ezidőszerint a hazai termelésben van érdekelve, a kedvezőbb viszonyok után való áhítozással a hazai termelés piacát elhagyva, a külföldre vonuljon ki, ami által szintén bénitólag hatna a gazdasági életre, mert az ilyen szociális iramot épen azok sinylenék meg, akik ma sokszor igen türelmetlenül követelik a szociális reformok keresztülvitelét. Legyen szabad megint röviden ismertetnem azt, hogy az egyes külföldi országokban mekkora az öregségi és rokkantsági biztosítással kapcsolatos szociális teher, tehát a gazdasági életre ráháruló teherviselés súlya. Ausztriában 3-6%, Cseh-Szlovákiában 4-8%, Németországban 5%, Olaszországban 4-02%, Franciaországban 5-6%, Bulgáriában 4-72%, Portugáliában 7-5%. A magyar szociális terheket voltam bátor már az állami hozzájárulás kérdésénél ismertetni. Mármost tulaj donképen elérkeztünk volna tulaj donkép eni tárgyunkhoz, tudniillik ahhoz, hogy egyrészről az állami hozzájárulás, másrészről a járulékok befizetése micsoda járadékok kifizetését teszi lehetővé az illető biztositottnak 10—20—30 vagy 4Q, évi várományozási idő után öregsége, vagy megrokkanása esetén. Megint a» külföldi tabellákra vagyok bátor hivatkozni, és a külföldi táblázatokból felolvasni. Tiz évi biztositás után az osztrák biztosított kap 380 pengőt — csak a kerek összegeket leszek bátor felolvasni — Cseh-Szlovákia 282, a Németbirodalom 480, Olaszország 268, Anglia 723; Magyarország 239 pengő járadékot biztosit egy körülbelül a hatodik napibérosztályba sorolt olyan munkavállalónak, aki évente átlagosan legalább 45 hetet munkában tölt. Javukra változik ez a mérleg, ha a folytatólagos, 20—30 vagy 40 éves időszakot nézzük. Leszek bátor