Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-176
186 Áz országgyűlés képviselőházának bélyhoz, hogy magát szebbé, szóval esztétikusabbá tegye, nem ér rá 8 óráig odamenni, vagy • pedig olyan nagy számmal jelentkezik, hogy az egyedül vagy egy segéddel dolgozó iparos nem tudja ezt a munkát elvégezni. Természetes, hogy akkor a ikontárokhoz megy, akik ellen a minister ur az ipart védeni alkarja s igy szaporodik a kontárok száma és még jobban megnehezül a rendes iparosok helyzete. Ezt csak azért hoztam fel, mert más iparágak terén is merülnek fel olyan kívánságok, amelyeket teljesíteni kell, ha a minister ur az illető rendelkezéssel segíteni akar s nem pedig •'njlalb'b bajt akar okozni annak a bizonyos foglalkozási ágnak. Nagyon röviden ezeket a kérdéseket voltain bátor a felhatalmazási javaslattal kapcsolatban az igen t. ministeir uraik figyelmébe ajánlani. Ezzel ezek a kérdések nem boríthatják fel a már megszavazott költségvetést, mivel ezeket el lehet intézni szociális érzéssel és jóakarattal, mivel elvárom és remélem, hogy ezeket a kormány és az egyes minister urak el is fogják intézni, a felhatalmazási javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Kár, hogy az előttem szólott mélyen t. képviselőtársamnafk beszédét nem hallotta a ministeriumnak több tagja, nagyon épületes dolgokat hallottak volna. Amikor ezeket a biráló szavakat végighallgattam én itt az, ellenzéki oldalon és amikor a végén azt a (következtetést hallottam, hogy az appropriációt a t. képviselőtársam elfogadja, akkor majdnem igazat kellett adnom a mélyen t. ministerelnök urnák, hogy bizony itt a parlamentben bizonyos olyan hangok támadnak, amelyeik a parlamentarizmusnak régi klasszikus elveivel ellenkeznek. Nem lehet, az ellenzéki oldalon igy bírálatot mondani, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) nem lehet bátortalan hangot használni, mert ez ellenkezik a parlamentarizmus elveivel. Én nagy tisztelettel vagyok a mélyen t. képviselőtársam fejtegetései iránt, egyet is értek vele abban, hogy nagyok azok a. nyomorúságok, amelyek azt a tisztviselői kart érintik, azt a kereső közönséget érintik, amely majdnem megélhetésének azon a határán all, hogy képtelen napi szükségleteit fedezni, de -azt tartom, hogy ha ennyire elégedetlen és •ennyi panasza van, akkor ebből azt a következtetést kellene levonnia ezen az oldalon, hogy ostrom alá vétessék a fcltoatabaazási javaslat. Igénytelen nézetem szerint a bizalom kérdésénél nem lehet azt a következtetést egy egészséges parlamentben levonni, hogy a kormány iránt e mellett bizalommal viseltetik az illető. (Bródy Ernő: Ugy van! ügy van!) Azok a panaszok, amelyeket elmondott, a legnagyobb bizalmatlanság jeleit adják, azért ezt a bátortalanságot és ezt a szempontot, amelyet észlelünk, független gondolkozású, demokratikus népképviselőknek nem volna szabad meghonosodni engedni független bírálatot mondó parlamenti társaságban. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! A'mellyen t. ministerelnök • ur beszéde — hogy enyhén szóljak — nem volt szerencsés és nem volt a közviszonyoknak igazi megvilágítása. A mélyen t. ministerelnök ur itt megengedett magának egy teoretikus tantételt a parlamentarizmusról és én nagyon félek, hogy 176. ülése 1928 május 25-én, pénteken. ez év augusztusában, amikor a világ összes parlamentjeinek kiküldöttei tanácskozni fognak a parlamentarizmus hanyatlásának okairól, mint forrásmunkát fogják ezt felhasználni, nem nagy dicsőségére a miaigyar parlamentarizmusnak. Mert bocsánatot kérek, hogyha a ministerelnök ur azt mondja, hogy ő azért nem hajlandó egy olyan parlament létrehozására vállalkozni, amely titkos választójog alapján áll, mert ő a társiadalmi ellentéteket és a társadalmi konszolidáció fogyatékosságainak észlelhető jelenségeit olyanoknak tartja Magyarországon, hogy ezek veszedelmet jelentenek, akkor ezzel azt a kijelentést kockáztatta meg, hogy a magyar társadalomban nincs konszolidációi, nincs konszolidációs erő, a magyar társadalom éretlen arra, — más országokkal szemben — hogy itt modern demokratikus választójogot léptessenek életbe. Ezzel egyúttal egy nagyon szomorú konzekvenciát kell levonnunk. Azzal a ministerelnöki magatartással és azzal a fensőbbséggel, azzal a parlamentben soha nem használt hanggal kapcsolatban, — mert a régi magyar ministerein ökök, akik állottak a magyar államéletnek és alkotmányos életnek azon a fokán vezérszerep tekintetében, is, mint a mélyen t ministerelnök ur, soha parlamenti bírálatukban nem engedték volna meg azt a frivolitást, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hogy egy színielőadás nívójára akarják lesüllyeszteni a parlamentet, — nekem eszembe jut egy emlékem. Angliában történt, hogy amikor ott az angol operetteket felkapták és a Shakespeare-előadásokról kezdett hiányozni a közönség, akkor az angolok legnagyobb szinésze, amikor egyszer egy Shakespeare-darabot adtak s kiment a színpadra és látta, hogy öten-hatan, ülnek a nézőtéren, rögtönzött beszédet mondott. Azt mondotta : »Nem baj, ha kevesen vagyunk is, nem beszélek és nem interpretálom Shakespeare-t a közönség számára, hanem a nemzet, az, angol nemzet nevében beszélek s a magam gyönyörűségére és a magam lelkiismeretéért és meggyőződéseért.« Ezt a példát, ezt a hasonlatot vagyok bátor felhasználni. Ez a maroknyi ellenzék, amely itt maradt, nem törődik azzal, hogy kevesen vannak a túloldalon és nem hallgatják a beszédet (Bródy Ernő: Kevesen? Hárman!) Mi nem beszélünk egy parlamentnek, hanem beszélünk a magunk gyönyörűségére, a magunk lelkiismeretes meggyőződésének meghirdetésére. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a mi felfogásunk a parlamentarizmusról és nem engedjük, hogy holmi Baker Josephine-előadásokat idézzenek akkor, amikor a magyar parlamentről van szó. A ministerelnök urnák ez a kijelentése valóban szomorú történelmi emlék lesz, mert soha, de soha ebben a teremben ilyen összehasonlítás még nem történt. Ami azt illeti, hogy mi ezen az oldalon nem szavazzuk meg az appropriációt, mert elégedetlenek vagyunk a kormányzattal. Valóban nehéz hozzáfogni a témák tömkelegében ahhoz, hogy tulaj don képen hol is mutassunk rá azokra az okokra és azokra az, eredendő bűnökre, amelyek miatt idáig jutottunk. Az inspekciós ministeriális megjelenés véletlenül nagyon kapóra ad nekem egy gondolatot, amennyiben la, jelenleg ittlévő mélyen t. minister ur egy nagy hagyomány családi őrzője. Eszembe jut, hogy a nagy ministerium idején épen gróf Csáky Alibin volt az, aki a klasszieitás erejével a magyar népnevelésnek fundamentumalt lerakta, a vallási békének egyengette útját és la, társadalmi egyenlőség tanait hirdette azon a magas, azon
