Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-176

Az országgyűlés képviselőházának Ti az európai, azon a régi magyar parlamentáris nivón, lamelynelk ma itt híre-hamvát sem látni. Amikor egy ministerelnök bevallja azt, bogy a társadalom konszolidálatlan, amikor bevalljuk azt, hogy a nyomorúság a kereskedőés a gazdavilágban olyan méreteket kezd ölteni, hogy a pauperitás tanait valósággal felforgatja és felborítja minden teoretikus vonatkozásában, akkor visszaemlékszem a régi időkre, és idézem boldogult emlékű nagy gróf Csáky Albin emlékezetét azért, hogy itt ezek előtt az üres padok előtt emlékezzenek vissza azokra az időkre, amikor a régi Nagy-Magyarországon a felekezeti békét, a kulturális békét és a jogegyenlőség tanait egyengették. Akkor nem volt olyasmiről szó. hogy félni kell az esküdtszéktől, hogy a sajtót béklyóba kell verni, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert ez egy konszolidációs eszköz, akkor nem hangozhatott el olyan közbeszólás, amilyen egy képviselőtársunk részéről az előbb elhangzott, hogy sehol a világon nincs sajtószabadság. (Bródy Ernő: Hallatlan!) Soha, sehol ilyen gondolat nem volt. Voltak akkor is nemes hevületü nagyszerű viták, yoltak politikai viták a kölcsönös megbecsülés hangján, amikor a Szilágyi Dezsők vitáztak a Tiszákkal, vagy amikor a Tiszák vitáztak másokkal. De akkor mindig a régi magyar tradieiókból sarjadzott ki az a gondolat, hogy Magyarországot csak a demokratikus elvek és a szabadelvű intézmények alapján lehet bevinni az európai konszernbe úgyhogy itt megbecsülés jusson osztályrészünkül, és tudják azt, hogy nem Európán kívüli, hanem Európába bekebelezett állam kívánunk lenni. Nem akarok hosszú fejtegetésekbe bocsátkozni, azért inkább telegrammstilusban meg akarok állani pár állomáson, hogy felidézzem ezeknek la férfiaknak emlékét és történelmi erejű megállapitásokkal mutassak rá, hogy Magyarországot mikor tartották már érettnek arra, hogy titkos választójog alapján összeülő parlamentje lehessen. Fel akarom idézni ezeknek a férfiaknak bírálatát, hogy lássa a t. Képviselőház, hogy agyrém és lidércfény az, amelyet hintegetnek felénk és amellyel el akarják kobozni előlünk azt a lehetőséget, hogy visszasóvárogjuk és visszavágyjuk azt az időt, amely bennünket az igazi konszolidáció jegyében felnevelt. Méltóztassanak egy pillanatot szentelni annak, hogy Tisza Kálmán, akire olyan sokszor hivatkoznak a túloldalon és akinek későbbi megromlott rezsimje nagyon hasonlít a mai időkhöz, amikor a kormány tói való függőség, a kormány kegyének sugározásia anynyira áthatotta azokat a köröket, amelyek a kormányhoz közelállottak, mondhatnám majdnem, ugy, mint manapság, már 1872-ben, amikor követelte a választójog kiterjesztését, azt mondotta (olvassa): »Megengedem, hogy lehet Magyarországon még valaha parlament, — bár remélem, hogy nem lesz, — mely bolondságokat fog csinálni, de ettől nem azért félek, mert a nép alsó osztályát látnám demoralizálva, hanem félek azért, mert a magukat jobbaknak, vagyonosabbaknak, művelteknek tartók vannak demoralizálva«. (Farkas István: Ma jobban igaz, mint akkor!) Tisza Kálmán ezt 1872-ben mondotta, azokban az időkben, amikor a pártomnipotencia előkészitésén fáradoztak, akkor, amikor a Deák-pártból való kiválás előkészítése mellett a szabadelvüség jegyében és nevében megalkotódott a szabadelvüpárt, amely párt később megromlott, teljes dezoláltságba jutott azért, mert egy pártdiktatúra származott I ?. ülése 1928 május 25-én, pénteken. 187 belőle. Tisza Kálmán hatalma tetőpontján azért bukott meg, mert ez a demoralizáció a párthatalmi érdekek szolgálatában annyira megfertőzte a magyar közéletet, hogy már nem tudtak mozdulni, hogy korrupciót ne sejtsenek. Valóságos kegyencek vették körül a ministereket. Azokban az időkben is voltak képviselők, akik nem a kritika fegyverével éltek, hanem az instanciajárással, a ministerek kegyeinek ostromlásával. Jó tehát ezeket felidézni, jó ezeket az emlékeket felhozni azért, hogy lássák, hová juthatunk, ha állandóan csak a kormány tagjai körül való járkálás és hajlongás lesz osztályrészünk. Próbáljuk meg tehát felébreszteni azt a moralitást, azt a gondolatot, amellyel évtizedeken keresztül előkészítették a választójogot. Amikor Szilágyi Dezső a választójog kiterjesztését sürgette, kevesen emlékezhetnek reá, de gránitba való szavak voltak azok, amikor történelmi alapon követelte a titkos választójogot. (Graeffl Jenő: Ez akkor volt!) Igen, akkor volt, t. képviselőtársam és ha akkor lehetett, akkor ma még inkább kell, ma még inkább szükségünk van reá. Hogy miért, megmondom két szóval. T. képviselőtársam, Magyarország kormányzása akkor sokkal nehezebb volt és sokkal nagyobb alkotmányos tökélyt kivánt a nemzetiségek követeléseivel szemben való harmónia megteremtése. Még sem féltek a veszedelemtől, hanem azt mondották, hogy még is követeljük, mert a magyar állam alkotmányának szupremáciáját és erejét többre tartották, nem féltették semmitől azt a többséget, amely a nép alkotmányos jogainak titkosan gyakorolható érvényesítéséből származik. Szilágyi Dezső ezt mondotta: Figyelmeztetem azokat, akik tanulni szoktak, és az oknyomozó történelem alapján épitik fel politikai hitvallásukat, hogy a titkos választójog Franciaországban csak akkor bukott meg, amikor a konvent kerekedett felül, amikor forradalmi erők kerekedtek felül és amikor a korrupciónak és a fenyegetésnek fegyverével hajszolták a francia népet a választási urnák elé. Mihelyt elmúlt a konvent veszedelme, bármiféle párt, — legyen monarchista vagy köztársasági alkotmány — amelynek szolgálatába állt a francia nép, rögtön visszanyerte önrendelkezési jogát ós a politikai fegyelmezettség és érettség jelét adta, hogy a terror megszűnése után felszabadulva, nyomban a választójog kérdésében kezdte meg az alkotmány reformját. Közbeszóló t. képviselőtársamnak még egy közelebb eső történelmi példával is szolgálhatok. Itt nagyon sokan lebecsülik Friedrich István fellépését azokban a zűrzavaros időkben. Én kénytelen vagyok kijelenteni, hogy Friedrich István akkori fellépése és választójogi rendelete, amely egyéb vonatkozásaiban és magatartásaiban bírálatot válthat ki belőlünk, ugy amint a konvent után előállott francia felébredés és francia alkotmányos érzület megtalálta a nemzetet, szintén alkotmányos érzületre és érzékre vallott, hogy a titkos választójog utján akarta visszavezetni a nemzetet. Ez történelmi erejű megnyilatkozás és én nem keresem, hogy ezt rendelet utján csinálta. Mi nem azért vagyunk ellene a rendeleti és novelláros kormányzásnak, mintha mi mindig az alkotmány sérelmét látnók abban, ha egy rendelet megjelenik, hanem igenis a törvénnyel és a haladással ellenkező rendeleti kormányzás túltengése ellen vagyunk. Azért, amikor ennek történelmi erejét felemlítem, kérem méltóztassanak gondolkodóba esni és megállani ezen a lejtőn, mert lehetet27*