Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-176
184 Az országgyűlés képviselőházának kaphassák, amelyekre ők is jogosultak és amelyeket a hasonló munkát végző állam vasútiak meg is kapnak. Ezt a kérdést ez alkalommal is ismételten a kereskedelemügyi minister ur figyelmébe ajánlom. Vasútról lévén szó, nem hagyhatom szó nélkül azt a jelenséget, amelyet az utóbbi hónapokban az úgynevezett helyiérdekű vasutaknál tapasztalunk. Már a múlt alkalommal említettem, hogyha elismerem és helyeslem azt az elvet, hogy a szervezkedésre joguk van a munkaadóknak is, és ha a maguk érdekeinek védelmére ma már igen erősen kiépitett hatalmas munkaadói szervezetek vannak, amelyeket az állam is elismer, amelyekkel a kormányzat is leül tárgyalni, amelyeknek kivánságait nagyon sokszor figyelembeveszi, akkor a szervezkedés jogát a munkásosztály részére is biztositani kell. Hiszen ez a szervezkedés nemcsak abban merül ki, — amint nagyon sokan félreismerik, — hogy mindjárt nagyobb bért akarnak maguknak biztositani, azután hatalmi kérdéseket akar a munkásság beállitani a maga szervezeti életébe, hanem, aki ismeri a munkásság szervezeti életét, az tudja, hogy a szervezeti élet keretein belül a munkásság rengeteg olyan kérdést önmaga erejéből képes megoldani, amelynek megoldását különben a társadalomra vagy az államra volna kénytelen hárítani. Ezt a munkásság az összetartás révén és egymás segélyezésének gyakorlati módjaival mind megoldja. Foglalkozik azután a munkásság igen sok kulturkérdéssël, és az önművelődéssel hozzájárul ahhoz hogy azokban a szakmai kérdésekben, amely elé állit ja őket az élet minden nap, jobbak, tökéletesebbek legyenek. Ezt mind ezeknek az egyesületeknek keretein belül sajátitják el. A helyiérdekű vasutak is villamos vasutak. A villamos vasutasoknak a másik társaságnak, a Beszkárt-nak keretében igen .szépen fejlett, hatalmas szervezetük van. Itt azonban a munkaszabadság korlátozva van annyiban, hogy azokat, akik a szervezetet megalapították, akik a szervezet keretein belül mindazokat az előnyöket óhajtják biztositani velük dolgozó többi munkatársaik számára, amelyekre más szervezetekből szinte irigykedve néznek, az igen t. vezérigazgatók akkor, amikor a maguk számára kivánjálk és követelik a szervezkedés jogát, bizony nem a legemberiesebb módon, belenyúlva ennek a kezdődő szervezetnek életébe, szétszórják ezeket a derék, kiváló, évtizedek óta szorgalmasan vezető munkatársakat, szétszórják a szélrózsa minden irányába, sokszor olyan beosztással, amely önérzetüket bántja, sérti, és amelyből ki kell érezniök, hogy ezt azért kapták, mert szervezkedtek. Ezt a kérdést a belügyminister ur és a kereskedelemügyi minister ur figyelmébe ajánlom. Méltóztassék ezeket a kérdéseket nyitott szemmel nézni ós méltóztassanak a szociális béke, a békés termelés szempontjából belenyúlni ezekbe a kérdésekbe, ha lehet, a kormányzati hatalom erejével, ha pedig nem lehet, akkor szép szóval, jó szóval, és kellő felvilágosítással. A másik nagyüzem az államvasuti gépgyárak üzeme. Mi nagyon szeretnők és óhajtanok, ha ott olyan munkateljesítményt lehetne prodkálni, amely > kielégit minden igényt. Itt azonban, — miután ez a gazdasági élettel kapcsolatos, — sajnos, munkáselbocsátások, kényszerszabadságolások vannak, ötnapos munkahét van êé igy természetesen a kevés kereset következtében tengődő élet folyik a munkások körében. Itt tehát módot 176. ülése 1928 május 25-én, pénteken. kel találnia az állami üzemnek, hogy az Államvasutak részéről, vagy állami megrendelések és egyéb ilyen munkaalkalmak szerzése révén biztosittassék, hogyha már ilyen keveset keresnek, a munkahétnek minden napját kitöltsék, mert a hatnapi keresetből — és most ötnapiból — kell élni egész héten és ebből kell fedezni a szükségképen előálló kívánságokat. A minister ur nagyon helyesen a racionalizálási elv következtében itt is azt akarja, hogy kevesebb termelési költséggel minél többet produkáljanak. Ezt az elvet elfogadjuk, azonban a kivitelében, keresztülvitelében kifogásokat emelünk. Ugyanis rosszul fizetett, gyengén dotált munkásokkal bizonyos top-rendszerrel, hogy munka idejének minden percét felügyelet mellett használja ki, keresztülvinni ezt az elvet gyakorlatban nem lehet. Ennek előfeltétele először az, hogy ki legyenek elégitve, másodszor, hogy az az elv, amelyet a gyakorlatban akarnak érvényesíteni, meg is értessék, s ha ennek ezek az előfeltételei megvannak, akkor tudja csak remélni azt, hogy egy munkás 8 óra alatt milyen mennyiségű munkát tud produkálni. Én e kérdés felemlitésével kapcsolatban az államvasuti gépgyárak és a diósgyőri gyárban dolgozó munkások kívánságainak honorálására és teljesítésére kérem fel a minister urat. Ez a két gyár hozzátartozik az államhoz, a kormány a kenyéradó és vállalkozó gazdája és ha valahol példát kell mutatni arra, hogy a munkások jól keressenek és tisztességesen el legyenek látva, akkor elsősorban magának az államnak kell jó példát mutatnia. Harmadik nagy üzem a dohánygyárak. Méltóztatnak tudni, hiszen évek óta látjuk, hogy a költségvetésben ez az üzem az, amely az államháztartásban a legtöbbet produkál. Ha azonban megnézik azt a táblázatot, amelyben a kereseti összegek fel vannak sorakoztatva, azt méltóztatnak konstatálni, hogy abból a keresetből megélni igazán csak csoda módjára lehet, mert olyan keveset keresnek. A munkások jórésze ma már nem háztartásbeli, hanem önálló családanyák, akiknek gyermekeket kell eltartani, vagy a lehetetlen gazdasági helyzet következtében az is megtörténik, hogy családanyának, a feleségnek kell az évek óta munka nélkül lévő urát vagy hozzátartozóját eltartani. Ha tehát a költségvetésben a dohánygyárat illetőleg is azt látjuk, hogy az idei, vagy a jövő évi jövedelem is nagyobb összegben van megállapítva, mint a múlt esztendőben, ebből arra következtethetünk, hogy itt nagy produkció folyik, amely nemcsak a dohányfeldolgozó sban, hanem a jövedelemben is megnyilvánul. Ha pedig ez, igy van, akkor a pénzügyminister urat arra kell kérnünk, hogy ebből a jövedelemtöbbletből többet adjon, hogy ne 50—60 és 70 pengős havi keresetekből tengődjenek a munkások é« elégedetlenkedjenek, hanem hogy az a tengely, amelyet a munkások forgatnak, ebből a jövedelemből meg is legyen kenve. Ezt a kérdést ajánlom a minister urnák szives figyelmébe az üzemekkel kapcsolatban. A kereskedelemügyi minister urnái sürgettük már minden oldalról a magántisztviselők jogviszonyának rendezését. Ha van valahol elhanyagolt kérdés, ugy a magántisztviselői társadalom kérdése az. A napokban, talán tegnap olvashattuk a fővárosi statisztikai hivatalnak azt az igazán megdöbbentő és nagyon szórnom bejelentését, amely szerint 7500 tisztviselő — szellemi munkás néven jegyzi fel a statisztika — van Budapesten munka nélkül. Arra a kér1 désre, hogy ez a 7500 tisztviselő miből él meg,
