Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-164
88 Az országgyűlés képviselőházának . kedó'nek is meg kellene élnie. Szerintem nem lehet iskolai feladat a tankönyvek árusítása, hanem az iskola feladata kizárólag az, hogy tanítson és oktasson és ha már szabványos könyveket, szabványos írószereket követel, akkor engedje meg és tegye lehetővé; hogy a magánkereskedelem is meg tudjon élni és ne fojtsa el ebben a tekintetben a magánkereskedelmet. Mindent összefoglalva, a kulturális célokra szánt kiadásokat egyáltalán nem íokaljuk, csak keveseljük azt az összeget, amelyet népiskolákra költenek és kissé lassúnak tartjuk azt a tempót, melyben ezek a népiskolák épülnek. Nagyon kívánatos volna, hogy ezek a népiskolák minél előbb felépüljenek.^ A leventeoktatás tekintetében szimplán az a kivánságunk, hogy mivel ez a merev katonai drill, ez a léleknélküli katonai oktatás teljesen felesleges, teljesen hiábavaló, szűnjék meg a szoldateszka szellem, a leventeoktatásban az egészséges sportszellem uralkodjék, egészséges sportszellem azért, mert ez közelebb fekszik a magyar ember lelkületéhez, mint a száraz katonai drill. Azonkívül a leventeoktatók ne tetszelegjenek katonai parádékban, ne tetszelegjenek maguknak azzal, mintha ők valamilyen vezérkari ezredesek és vezérkari tényezők lennének, hanem maradjanak meg szimpla leventeoktatóknak. Ha itt megteszik a kötelességüket és sportszerűen nevelik az ifjakat, éppen eleget tettek hivatásuknak. Semmi szükség sincs olyan rendeletek kibocsátására, amelyek az országot a külföld előtt súlyosan kompromittálják, emellett idebenn magában az országban senkinek egy szemernyi haszna sincs az ilyen rendeletekből. Az egyházi adók tekintetében semmi más kivánságunk nincs, mint az, hogy a minister ur revideálja álláspontját és a jövőben ilyen egyházközségek alakulásánál nézzen körül, hogy vájjon az egyházközség megalakulásának megvannak-e a tárgyi feltélelei, szükség van-e arra az egyházközségre, és ott ahol arra nincs szükség, ahol az egyházközség csak azért alakul, hogy egy kis szépirodalmi lap indittassék, vagy kis szociális és karitatív célok megvaíósittassanak (Éri Márton : Hát baj az 1) Bocsánatot kérek, ez baj. Baj az, ha tízezer embertől vesznek adót és olyan intézményt csinálnak, amely öt embernek használ. A tízezer ember eléggé meg van terhelve az élet terhével, Bud minister eléggé gondol arra, hogy az a tízezer ember adót fizessen. És hogy néhány unatkozó ember, egypár asszony az u n. kultúrházba összeülve játssza az egyháztanácsot, arra semmi szükség nincs. Ez egyáltalában nem szolgálja a vallásos érzés fejlesztését. Ezt akartam elmondani. (Zoj.) Miután azokból a jelenségekből, amelyeket említeni bátor voltam^ azt következtetem — bár a népiskoláztatás és még a középfokú iskoláztatás terén is tapasztalok valami csekély haladást, — hogy általában ez a tárca azt a reakciós és népelnyomó gondolatot tükrözteti vissza, amely a kormányt áthatja, és mert a kormány iránt épen emiatt bizalmatlansággal viseltetem, a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Esztergályos János jegyző: Kray István báró! B. Kray István: T. Képviselőház! Amikor a trianoni békeszerződésben az ezeréves NagyMagyarországot feldarabolták, nemcsak gazdaságilag és pénzügyileg tettek tönkre egy virágzó országot, hanem egyúttal súlyos csapást mértek a magyar kultúrára is. Egy nemzetet, amely a kultúrának igen magas fokáü áll, amelyre kizárólag saját erejéből küzdötte fel magát, kiszolgáltattak a kultúrának sokkal alacsonyabb fokán álló szomszédainak. (Ugy van! Ugy van! a jobbiá. ülése 1928 május. 3-án, csütörtökön. oldalon és a középen.) Azt a szomorú tapasztalatot szereztük, hogy ezek a mi ellenséges szomszédaink az ország területének megszállása után vad dühhel mentek neki mindennek, amit a magyar kultúra alkotott. Ez volt velünk szemben Európa hálája azért, hogy saját fiaink vére árán évszázadokon át védőbástyái voltunk a művelt Nyugatnak. A magyar kultúra a középkor végén a mi nagy Mátyás királyunk uralkodása alatt élte fénykorát és ha nem következett volna be néhány évtizeddel később a mohácsi katasztrófa, akkor kétségkívül az újkorban is vezető szerep jutott volna Európában ennek a magyar kultúrának. (Ugy van ! jobbfelőljÁ törökök kitakarodásautánismételkezdtünk épiteai a romokból és a magyar kultúra különösen a XIX. század folyamán szinte szédületes haladást, óriási emelkedést mutatott. De jött azután a háború, amely ismét csak rombolt, jött a forradalom, a bolsevizmus és az ország megszállása. A csonka ország kormányára kezdetben igen fontos gazdasági, szociális és pénzügyi problémák megoldása várt. Kulturális célok megvalósítására eleinte sem pénzünk, sem időnk nem volt. Amikor a jelenlegi kultuszminister ur lett a magyar kultúra hivatott^ vezére, azt a tételt állitotta fel, hogy csonka hazánknak kulturális haladásra feltétlenül szüksége van, mert meg kell mutatnunk a müveit Nyugatnak és az egész világnak, hogy itt KeletEurópában a magyar nemzet vezet a kultúra terén. És a kultuszminister urnák teljesen igaza van. Mert a világtörténelemben elég példa van arra, hogy alacsonyabb kultúrájú vagy kulturátlan népek magas kultúrájú nemzeteket leigáztak, de azért ez a leigázás csak ideig-óráig tartott, mert végeredményben a kultúra mindig utat tört magának és nagyon sokszor előfordult az az eset is, hogy épen az elnyomás ideje alatt az elnyomott, de magas kultúrájú nép vezető szerepet biztosított magának az illető országban. A mai időkben a legnagyobb súlyt, szerény nézetem szerint, a magyar népoktatás fejlesztésére kell fordítani, azért, hogy ezáltal a magyar nép széles rétegeinek műveltségét, kultúráját emeljük. Mert míg a magasabb műveltség terén bátran kiálljuk a versenyt a művelt Nyugattal, addig népoktatásunk fejlődése, különösen az Alföldön és a Dunántúl egyes vidékein bizony elmaradt. Hiszen igaz, hogy ennek talán részben a másfél évszázadig tartó török hódoltság az oka, mert köztudomású tény az, hogy régi nagy hazánknak azokon a vidékein, ahol török uralom nem volt, az alacsonyabbfoku kultúra is sokkal magasabb színvonalon állt. Az Alföldön talán a tanyarendszer okoz nehézségeket a népoktatás fejlesztése körül, a Dunántúlon pedig a sok elszórtan fekvő és anyagilag igen gyenge kis község okozza azt, hogy ott is elmaradt a kultúra. Baranya megyében például 28, Vas megyében 41, sőt Zala megyében 63 olyan község van, amelynek nincs iskolája. Ez még talán nem volna baj akkor, h a a legközelebbi iskola könnyű szerrel megközelíthető volna, de igen sok olyan község van, amelyhez a legközelebbi iskola 3, sőt 4 kilométernél is távolabbra fekszik; az utak pedig olyan rossz állapotban vannak, hogy télen úgyszólván járhatatlanok s ennek következtében a népiskolai törvénynek az általános tankötelezettségre vonatkozó rendelkezései éppen ezeknél az okoknál fogva végre nem hajthatók. Ez okozza azután azt a sajnálatos, körülményt, hogy hazánknak több járásában az analfabéták, a hat éven felüliek, tehát iskolaköteles koron túl levők, a lakosságnak 25—30, sőt néhol 40%-át meghaladják. Ezen az állapoton természetszerűleg minél előbb segiteni kell