Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-164
Az országgyűlés képviselőházának 164. után azokban a jelenségekben, amelyet egyébként a német társadalomban szociális téren mutatkoznak. Felhívom a minister ur figyelmét a főiskolákkal kapcsolatban még egy körülményre, s ez a főiskolán kívüli oktatás kérdése. Mélységesen sajnálom, hogy az egyetemeken nem lehet azt a rendszert bevezetni, amely Németországban már be van vezetve és tudtommal Amerikában is, hogy nemcsak szorosan vett egyetemi hallgatóknak, hanem olyanoknak is, akiknek idejük és képzettségük van arra, lehetővé tétetik az egyetemi oktatás. Angliában a szakszervezetek a cambridgei egyetem mellett úgynevezett Ruskin-College-t tartanak fenn, ahol a szakszervezeti vezetőket képezik ki. A cambridgei egyetem tanárai tanítanak ott, ez egy teljesen külön kollégium, de a növendékei az egyetemi hallgatókkal együtt hallgatják az előadásokat. Ilyen egyetem Magyarországon nincsen és egyelőre elképzelhetetlen, hogy ilyen rendszert nálunk is bevezessenek. Egyes vidéki egyetemi városokban a tanárok és adjunktusok elmennek a szakszervezeti helyiségekbe és a tudomány körénői, főképen olyan tárgyakból, amelyek a szeles néprétegeket érdeklik, szociál-higieniából, az orvosi tudományból, az egészségügy bői, egyszóval mindabból, ami a széles nénrátegeket közelebbről érinti, adnak elő. Nem politikai és legkevésbbé sem pártpolitikai, tisztán tudományos kérdésekről tartanak ott előadásokat. Gyönyörűség nézni, hogy egész napi fárasztó munka után lévő munkásifjak és munkáslányok, idősebbek és öregek, milyen áhítattal hallgatják az előadó egyetemi tanárokat. A közelmúltban Debrecenben volt alkalmam egy ilyen előadást végig hallgatni, s igaz gyönyörűségemre szolgált, amikor az előadó tanár a szociálhygiénéről tartott előadást, mondhatom, hogy rengeteg sokat tanultak azok, akik ezen az előadáson megjelentek. Egyet azonban furcsállok, és e tekintetben kérem a minister ur közbenjárását, nevezetesen azt, hogy az előadásokat szabályszerűen a rendőrségnél be kell jelenteni, s a rendőrség részéről megjelenik egy fiatal rendőrfogalmazó. Nem súlyos deistrukció-e az, ha valamelyik egyetemi tanárt vagy tanársegédet, aki már mégis csak meglett ember, aki iskolákat járt, akinek magas főiskolai képzettsége van, olyan fiatal rendőrfogalmazó ellenőrizi, akinek a mamája reggel a kávé mellé odateszi a zsebkendőt, mint nélkülözhetetlen kéziszert 1 ? Engedelmet kérek, groteszk látvány ez, a munkások mind vihogtak, és alig lehetett lecsillapítani őket, amikor ezt látták, hogy egy komoly érdemes egyetemi tanárt egy rendőrtisztviselő kontrollál, hogy miről tart előadást. Ez legalább is furcsa, és ha egy idegen véletlenül odavetődik, mit fog az mondani Magyarország kulturális állapotairól, amikor azt látja, hogy a munkásoknak tartott előadásokon az egyetemi tanárt egy fiatal rendőrtisztviselő kontrollálja. Ezen az állapoton szerintem könnyen lehetne segiteni, vagy már olyan gyenge ez az államrend, hogy egy egyetemi tanár előadásától is félteni kell 1 ? Ezzel kapcsolatban vagyok bátor felhivni a minister ur figyelmét a tanárok és tanárnők nyomorúságára, amelyet >— azt hiszem — a minister ur épen eléggé ismer, részben azokról a kongresszusokról és közgyűlésekről, amelyeket a tanárok tartanak, s amelyekben rendszerint el szoktak sirni bajaikat és bánataikat, részben azokból a különböző beadványokból, amelyekkel bennünket képviselőket is ellátnak; ülése 1928 május 3-án, csütörtökön. 83 igy a polgári iskolai tanárok és tanárnők beadványaiból. Azt hiszem, hogy ha az áldozatkészség a magyar népben megvan, — és hogy megvan, bizonyítja az, hogy ekkora költségvetési összegeket lehetett az általános költségvetésből kulturális célokra kihasítani — akkor kell lennie összegnek arra is, hogy ezeket a tanerőket megfelelő módon fizessék. A tanitók, a tanárok nem koplalhatnak. Abban az országban, amelynek diplomáciai kiadásai olyan horribilisen nagyok, amely ezerkétszáz dollár évi fizetést tud adni egy követnek, amely a külügyi képviseletre, a fogalmazói karra többet költ, mint amennyibe 500 néptanítónak fizetése kerül s ahol — amint bátor leszek kimutatni — más célokra meglehetősen sok pénz van, abban az országban a tanitóknak, tanároknak és tanárnőknek koplalni, rongyos ruhában járni nem szabad, mert ez azután igazán súlyos destrukció. Nem lehet jó munkát kivánmi attól a tanárembertől, hogy harminc-negyven gyermekkel küzködjék, kínlódjék, akinek a hasa korog és eszébe jusson, hogyha hazamegy, akkor a felesége tele fogja sirni a fejét azzal, hogy a legkisebb gyermeknek elszakadt a cipője, de nincs miből megcsináltatni. Tehát a tanitók, tanárok és tanárnők nyomorát vagyok bátor a. t. minister ur figyelmébe ajánlani. Végül, ha már a tanári karnál vagyok, bátor vagyok a minister ur figyelmébe ajánlani egy dolgot, amit minden esztendőben sablonosán megtettem. Valami kis javulás mutatkozott ugyan ezen a téren, de nem egészen hatályos. Arról van szó, hogy a német nyelvoktatás nálunk a középiskolákban meglehetősen gyengén áll. Ennek okát abban látom, mint az előadó ur is, hogy azok a német vidékek, ahová ezeket a tanárokat csereiképen ki szoktuk küldleni, azok megszűntek, amelyek megvannak, ott németül tanulni, legalább irodalmi németet tanulni nem lehet. Itt egy kis áldozatkészséggel meg lehetne talán honosítani azt, hogy ugy a fővárosi, mint a vidéki tanárokat és tanítókat, valamint tanárnőket és tanítónőket el lehetne talán turnusban küldeni külföldre, hogy a német nyelvben tökéletesítsék magúikat. Nem mondom, hogy az oktatás a német nyelvben rossz. A gyerek, aki négy polgárit végzett, tűrhetően beszél németül, az kétségtelen, hacsak nem olyan feje van neki, hogy semmi sem megy bele, valahogy megtanulják, de valahogy érzi az ember azt, hogy az nem tökéletes. Az ember érzi, hogy a tanár is küzködik az anyaggal, nem bírja azt tökéletesen. Kétségtelen, hogy mi ebben a zárt helyzetben rá vagyunk utalva arra, hogy gyermekeinket idegen nyelvre tanítsuk. A Nyugat felé legközelebb levő t nép a német, tehát ennek a nyelvnek tanítását különösen figyelmébe ajánlom a minister urnák. Itt azután méltóztassék valamelyes áldozatot hozni azért, hogy a tanároknak és tanitóknak alkalmuk legyen a német nyelv alapos megismerésére. Ezekután pedig áttérek arra, amit voltaképen és főképen mondani kívántam: a testnevelés kérdésére. Az előadó urnák igen szép szavai voltak a testnevelésről. Én is tisztában vagyok a testnevelés és sport fontosságáról és nem kis büszkeséggel tölt el az a tudat,^ hogy ugy Olaszországban, mint most legutóbb a csehek ellen küzdő csapatokban az én tanítványaim közül is voltak azok a proletár ifjak, akiket én_vezettem be a futball titkaiba. (Éry Márton: Ök is magyarok!) Mi munkásemberek nagyon korán felfogtuk ennek fontosságát, nagyon korán felfogtuk ennek a rendkivül
