Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-164

Az országgyűlés képviselőházának 164. ülése 1928 május 3-án, csütörtökön. 51 összeget, a szükséges politikai alátámasztást megadjuk. Ezt kivántam felszólalásommal elérni. (Élénk helyeslés a Ház minden oldalán.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Senki feliratkozva nincsen. Elnök: Senki feliratkozva nem lévén, kérdem, kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha nem, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni! Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A lakásépités és általában a lakások problémája olyan kérdés, amely a saját fontosságánál, valamint a társadalom összes rétegeinek érdeklődésénél fogva megérdemli, hogy itt a Ház, foglalkozzék elég terjedelmesen az üggyel. (Ugy van ! Ugy van !) Nekem két kellemetlen feladatom van ezen a téren. Az egyik immár évek óta az adminisztráció kérdése, amelyre majdnem azt lehet mondani, hogy ez a kérdés adminisztrálhatatlan kérdés. A másik kellemetlen feladatom az, hogy folyton figyelmeztetnem kell ugy itt a Házban, valamint a nagy közvélemény előtt is azokra a momentumokra, amelyeket az elkeseredettség hangulatában meghallgatni nem nagyon kellemes, de amelyeket hangoztatni feltétlenül szükséges, ha az ember tisztán akar látni a kérdés elbírálásánál. Az alapvető kérdés •— bocsánatot kérek, hogy néhánnyal több mondattal térek ki az ügyre, mint eredetileg terveztem (Halljuk! Halljuk!) — az, hogy vájjon gazdaságpolitikai szempontból milyen tényezőknek kell a lakásépítést lebonyolitaniok; vájjon ez magángazdalsági kérdés-e, vagy pedig a kommunitások feladata? Nagyon sokszor hangzik fel az a kívánság, illetőleg az az állítás,, hogy a lakásépités tulajdonképen a kommnunitás feladata. Tisztázzuk a fogalmakat. Az államnak, és általában a kommunitásoknak nem lehet feladata az, hogy a nemzet részére, a kommunitásban összefoglalt polgárok részére a lakásszükségletet kielégítő építkezéseket lefolytassa, mert hiszem ez minő közjogi koncepcióra vezetne? Arra vezetne, hogy az állam, a főváros ,vagy más kommunitás — mint ahogy például Bécs városában történt,— lassan-lassan, vagy elég gyors tempóban, kisajátítaná egyrészt magát a háztulajdont, tehát köztulajdonná tenné, másrészt pedig az állam a gondoskodás feladatát venné magára, hogy ebben az irányban polgárai lakásszükségletét ellássa. Hogy mit akarok ezzel jelezni, talán könnyebben megvilágithatom, ha utalok a falanszter rendszerre, Madách »Az ember tragédiája«-ban, ahol az élet minden szine és minden egyéni következése letöröltetik azért, mert a nagy község, a kommunitás látja el kényszerítő szóval azokat a szükségleteket, amelyek ellátása egyébként a magánkezdeményezés eredménye kell. hogy legyen. (Jánossy Gábor: Rendkívüli időket élünk!) Ha tehát így világitom meg a kérdést, akkor egészen világosan kell, hogy elismerjem, hogy a lakásszükségletek kielégítésére szolgáló építkezés kétségkívül a magángazdaság körébe tartozik. (Bródy Ernő: Nincs vita köztünk!) Ezzel legyünk tisztában. A második kérdés az, hogy vájjon, ha rendkívüli körülmények vannak és bizonyos olyan súlyos eseményeken ment keresztül a nemzet, vagy annak valamely rétege, vagy esetleg az egész állam, hogy ezen a terén is súlyos kihatásai mutatkoznak a megtörtént eseményeknek, vájjon van-e akkor kötelezettsége az államnak és a kommunitásnak ebben az irányban? Erre vonatkozóan megint azt kell mondanom, hogy igen, de sérelme nélkül az előbbi elvi megállapításnak. (Szabó Sándor: Legalább annyi, mint a magánvállalatoknak!) Az oroszlánrész tehát a szükségletek kielégítése terén feltétlenül a magángazdasági tényezők feladata, és csak amennyire ez nem megy (Jánossy Gábor: Szurrogátum!) hitelpolitikai vagy bármilyen más gazdaságpolitikai szempontból, akkor kell közbelépnie az államnak, de igy is, nézetem szerint elsősorban nem azon a módon, hogy ő maga építsen és háztulajdonossá váljék, hanem azon a módon, hogy küszöbölje, ki, vagy segitse megszüntetni azokat az okokat, amelyek a magángazdaság részére nem teszik előnyössé a vállalkozást az építés terén. (Helyeslés.) Ezért kellett nekünk, a kormánynak, arra a térre lépnünk, hogy amíg pénzt nem lehetett hitel alakjában kapnia a magángazdaságnak, lehetőleg dotáljuk, adjunk, tegyük lehetővé, nyissuk meg részére a hitelforrásokat, hogy ez ne legyen akadálya az építkezéseknek. A másik szempont az, hogy mivel a magángazdaság természetesen nem Szerelemből cselekszik, hanem haszon reményében, ennek következtében olyan bérpolitikát kellett inaugurálni, amely lassan emelve a béreket törvényes alapon, bizonyos magasságban megadja már az épités részére is a jövedelmezőséget, mert, ha ez nincs meg, akkor a tőke óvakodni fog attól, hogy épületekbe invesztálódjék. Ezért kellett nekünk és különösen nekem most már hat éven keresztül a társadalom felé állnom ezt a rettenetes harcot: a lakásbérek emeléséből eredő harcot. De kellett a lakásbéreket emelni és még tovább kell emelni, egészen száz százalékig (Bródy Ernő: Le kellene szállítani!) azért, hogy ezt a nagy nemzetgazdasági kérdést meg tudjuk oldani és az épités meg tudjon indulni, mert ez nézetem szerint feladata egy hasznos és előrelátó kormányzati politikának. De ezen túl még mindig marad megoldatlan kérdés, mert hiszen a szegénység, amelyről itt különösen szó van, amely a békeidőkben is épen ilyen rongyos körülmények között lakott, megvan és szenvedi a lakáshiánynak, illetőleg a nem megfelelő lakáskörülménynek minden borzalmát. Itt azonban rá kell mutatnom arra, hogy ez^ nem novum ezekre a társadalmi rétegekre nézve. Novum a lerokkant, lecsúszott középosztályra nézve, hogy neki olyan lakásviszonyok között kell tengődnie, amelyek nem felelnek meg az ő korábbi státusának és nem felelnek meg mostani társadalmi értékének sem. Nem novum ellenben a legalsó rétegnek, mert hiszen, ha azokat az ezrelékeket, amelyeket Kéthly Anna képviselőtársam felhozott, egybevetjük az 1910-es általános statisztikai adatokkal, akkor azt fogjuk találni, hogy ugyanazok az adatok vannak. Egyben térnek el az adatok abban, hogy lakható helyiségekre most, 1928-ban, kevesebb lakó esik, mint amennyi esett 1910-ben. Ez tehát előnyös változás, ami annyit jelent, hogy megritkult a lakók száma a lakásokhoz irányítva. Még egy momentum van, amelyre okvetlenül rá kell mutanunk ezeknél a kérdéseknél, nevezetesen ez: a székesfőváros és a kormányok a múltban, nézetem szerint, — mint egyébként a kormányzati politika sok más terén is — tökéletesen elhibázott épitési politikát valósítottak meg évtizedeken keresztül ebben a gyorsan felnőtt kőrengetegben, Budapesten. Méltóztassanak csak Budapest térképére tekinteni. Budapestnek a lakottabb', mondjuk a sűrűbben lakott és jobbmódu belső-