Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-171

Az országgyűlés Jcépviselőházának 171. ülése 1928 május 16-án, szerdán. 395 mat, akik a pártkeretek és a pártfegyelem következtében itt az adóügyi adminisztráció ellen fel nem szólalhatnak (Ellenmondások a jobboldalon.) és az adókivetések ellen fel nem szólalhatnak, méltóztassék megkérdezni ezeket a t. képviselőtársaimat: nem bírja az ország. Méltóztassék elhinni, lehetséges az, hogy, a pénzügyminister urnák azt jelentik, hogy ez az ország még elbirna több adót, X. vagy Y. még több adót birna el, hogy van még egy ember valahol, aki nem fizet annyi adót, mint amennyit neki fizetnie kellene, (Meskó Zoltán: Azt a cirkuszban mutogatnák!) de az ország egyeteme, az ország Összessége eljutott az adófizetési kötelesség végső határáig. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ma már nincs semmi különbség ebben a tekintetben a foglalkozási ágak között. (Bródy Ernő: Ez nem túlzás!) Nincs különbség, mert igenis azt merem állitani, hogy a mezőgazdasági társadalom épügy, mint az iparos, a kereskedő és a lateiner ma már eljutottak odáig, hogy reszketve néznek a holnap elébe. (Ugy van! Ügy van!) Nem birják a gondokat, nem birják a házbérgondokat, amely oly óriási rettenetes nagy erővel támadja meg őket és nem birják el annak a gondját, hogy nekik hadakozniok kell a rettenetes adókivetésekkel szemben. A pénzügyminister ur ezelőtt két esztendővel, amikor az adóügyi adminisztráció a maga részéről szintén neki támadt az adófizető polgárságnak és egész erejét ki akarta tombolni aa adófelemeilések terén, egy magyom nemes gesztussal elrendelte az általános reviziót. Nekünk az a kérésünk a pénzügyminister úrhoz, (Meskó Zoltán: A költségeket majd kivetjük adóba! — Derültség a jobboldalon.) hogy épen ugy, mint ezelőtt két esztendővel, amikor az adóügyi adminisztráció teljes erővel ráfeküdt az adók felemélésére, a pénzügyminister ur elrendelte az általános reviziót, méltóztassék bekéretni magához az adatokat,, hogy menynyivel több adót vetettek ki erre az esztendőre, mint az elmúlt esztendőre, hogy mennyivel növekednek ebben az esztendőben az adófeleslegek az országban a múlt esztendei felesleggel szemben és méltóztassék a pénzügyminister urnák az általános reviziót elrendelni. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Várnai Dániel! Elnök: Nincs itt, töröljük! Ki a következő szónok? Fitz Arthur jegyző: Szilágyi Lajos! Elnök: A képviselő ur nincs itt, töröljük! Ki a következő szónok? Fitz Arthur jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! A minister ur most elmondott beszédében nagyon éles szavakat használt azok ellen, akik az adózás alól ki akarnak bújni. így célzásokat tett bizonyos társadalmi osztályokra, hogy ezek nem szeretik, ha megadóztatnák őket és igyekeznek az adó alól kibújni. Célszerűnek tartottam volna, ha a minister ur nyilt őszinteséggel megmondotta volna, hogy melyek azok a társadalmi osztályok és általában kik azok az urak, akik e mellett a művészi tökéletességig kifejlesztett adóadminisztráció mellett még ki tudnak bújni az adózás alól. Nyugodt lélekkel merem állitani, hogy sem a munkásoknak, sem az iparosoknak, sem a kereskedőknek, sem a magánalkalmazottaknak semmiesetre sincs módjuk az adózás alól kibújni. Ha már ennél a tételnél tartok, ismételten meg kell említenem, hogy egy novum van az adózás terén, amelyet a világon sehol nem találunk, nevezetesen, hogy a munkások jövedelmiadót fizetnek. A munkásoknak egyetlenegy kategóriájuk van, amelynek bérei papiron olyan magasak, mint a békében voltak, ezek a nyomdászok, általában a grafikai szakmához tartozó munkások. Ezeknek a munkásoknak páratlan szervezkedésükkel sikerült elérniök azt, hogy béreik a békebeli nivón mozognak, nem vásárlóérték tekintetében, hanem pengőkben kifejezve. Most ezeket, különösen a vidéki városokban előszeretettel adóztatják meg és ha az ember összehasonlítást tesz egy nyomdai vagy egy litografikus gépmester jövedelmi adója és egy előkelő ügyvéd vagy bankár jövedelmiadója közt, akkor az ember önkéntelenül fejéhez kap, mert annak az ügyvédnek, bankárnak, annak az előkelő pénzembernek rendelkezésére áll egy adóvezető, aki az adólabirintusokon át kivezeti őt a szabadabb mezőkre, ahol kevesebb adót kell fizetnie, ezzel szemben annak a szegény nyomdásznak minden túlóráját, minden külön keresetét, amelyet túlórában fizetnek meg, egyszerűen felszámítják és igy róják rá a jövedelmi adót. Jellemzésül annyit, hogy a nyomdai munkások egy része éjjel kénytelen dolgozni, különösen a hirlapszedők és általában a hirlapokat előállító munkások. Mindenki tudja, hogy akinek^ éjjel fenn kell maradnia, annak a táplálkozása a duplájába kerül, mint annak, aki csak nappal dolgozik. Mert ugyebár nappal, ha alszik is, fel kell kelnie, ennie kell, de éjjel is kell ennie és ezt nem számítják bele, nem számítanak bele egyéb dolgokat sem, úgyhogy a nyomdászok jövedelmiadója szerintem egyike azoknak az adónemeknek, amelyeket egyáltalában kiróni nem volna szabad. A minister ur csodálkozásának adott kifejezést, hogy az iparosok, a kereskedők s általában a kisexisztenciák miért tartják olyan szörnyű nagyoknak az adókat, holott számokban kifejezve, az adók nem is olyan nagyok. (Bud János pénzügyminister: Én nem csodálkoztam, nem is beszéltem róla!) Pártállásom ellenére tartozom kijelenteni, hogy ha megnézi az ember a számokat és összehasonlitja, hogy hasonló kategóriájú iparosok, kereskedők és egyéb foglalkozásúak akár Németországban, akár Belgiumban, akár a skandináv államokban fizetnek, azt kell mondanunk, hogy a minister urnák teljesen igaza van. Tényleg ezek az adók, ahhoz viszonyítva, amit az ugyanilyen kategóriájú iparos vagy kereskedő fizet Belgiumban, Franciaországban, Németországban vagy a skandináv államokban, itt tényleg kisebbek. Csakhogy ne méltóztassék: elfelejteni, hogy a magyar iparosságnak és kiskereskedelemnek az a szörnyű tragédiája, hogy az a néptömeg, amelyből neki élni kell, az inflációnak és szanálásnak esett áldozatul s ma teljesen vásárlóképtelen. (Bud János pénzügyminister: Ne tessék megint idehozni ezt a kérdést, mert megint megharagszanak az én álláspontomért!) Csak azt mondhatom, amit látok. Tessék elmenni egy vidéki vásárra, — például a győri-vagy veszprémi vásárra, tehát a Dunántúl legnagyobb vásárjaira, amely vidéken kisgazdatársadalom van és nem nagybirtok terpeszkedik, aminek következtében az emberek nem tudnának vásárolni — s tessék megnézni a vásárra utazó kereskedő és iparos szörnyű tragédiáját. Boldog, ha két pár csizmát elad, de ezzel egy heti rezsijét alig tudja fedezni. Ezért sir annyira az adózás miatt. Nem azért, mert az adó nagy, hanem azért, mert ezt az adót sem lehet megkeresni. Mert nem az a nehéz: megfizetni az adót, — végül is ez nem nehéz dolog — hanem megkeresni nehéz azt az adót. sőt a mai viszonyok között teljesen lehetetlen. Lehetetlen azért, mert sem az ipari munkásságnak,