Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-170

Az országgyűlés képviselőházának 170, ülése 1928 május 15-én, kedden. 347 sem törődnek a munkások munkabéreinek feljavításával. Mindenki természetesnek találja, — magam is természetesnek találom — hogy az élet megdrágulásával egyetemben az állami tisztviselők helyzetén javitani kell. Ez meg is történik, senki sem szól ellene egyetlen szót sem. Ebben az előirányzásban is bele van foglalva az állami tisztviselők fizetésének növelése, ellenben egyáltalán nincs gondoskodás az állami üzemek munkásainak fizetés ja vitásáról. Ha pedig akár a kereskedelemügyi tárca körébe tartozó állami üzemek munkásainak : fizetésjavítását reklamáljuk, akár a földmivelésügyi, akár a pénzügyi tárca körébe tartozókét, mindig egy indokra jutunk ki. A kereskedelemügyi minister ur egyszerűen azt mondja, hogy a pénzügyminister úrtól nem kapott elegendő összeget, illetőleg nem tudott, fizetésemelést kombinációba venni, mert a pénzügyminister ur megállapítása szerint nem jutott pénz az üzemek munkásainak fizetésjavitására. Itt kell kérnem a pénzügyminister urat, hogy szakítson végre azzal a felfogással, hogy a munkásokat mindig sokkal mostohábban bírálják el. A munkások mindig a legutolsók. Ha jut esetleg véletlenül valami a számukra, akkor kapnak; minthogy azonban a legtöbb esetben egyáltalában nem jut, maradnak abban az elszomorító helyzetükben, kétségbeejtő állapotukban, amelyben a legprimitívebb emberi megélhetést is alig tudják biztosítani. így van ez a diósgyőri vasgyárban, így van ez a többi állami vasgyárban, akár a magyar Államvasutak gépgyárát, akár a javítóműhelyeket veszem figyelembe, igy van ez a dohánygyárban is. Anélkül, hogy egy pillanatnyira is irigykednék, mégis meg kell mondanom: ha jut az állami tisztviselők fizetésének növelésére, ha ezt időről-időre be lehet illeszteni az állami költségvetésbe, akkor kell, hogy jusson a munkások megélhetésének megjavítására is, annál is inkább, mert az állami tisztviselők lakbére a ministeri rendelet értelmében negyedévről-negyedévre növekszik, ellenben a munkások lakbérének növekedésével senki sem törődik és megélhetésének megjavulásával sem törődik senki. Itt van a pénzügyminister ur, neki kell, hogy megmondjam, hogy ezzel szakítani kell, ez nem tarthat igy tovább. Vannak állami üzemek, amelyekben 1924 óta nem törődnek a munkások fizetésének javításával, ahol négy teljes esztendő óta azok a munkabérek vannak még ma is, amelyek négy évvel ezelőtt voltak. Ez tarthatatlan állapot, ezen minden körülmények között segíteni kell és ezt magyarázatokkal elintézni nem lehet. Ki kell szakítani bizonyos összeget erre a célra és ezt egyéb helyeken kell megtakarítani, de a munkásokat nem lehet meghagyni abban a szomorú kétségbeejtő helyzetükben, amelyben vannak, (ügy van! XJgy van! a szélsőbaloldalon.) A minister urnák tudnia kell, hogy a munkások, miután nagy számban vannak, igen jelentős mértékben járulnak hozzá az állami bevételekhez; hogy a munkások, miután nagy számban vannak, jelentős mértékben szolgáltatják a különböző fogyasztási és forgalmiadókat. r Márpedig ha elveszik a munkások megélhetésének lehetősegét, akkor ez az állami bevételeknek is csökkenését fogja eredményezni. Állampénzügyi, bevételi szempontból is szakitani kellene tehát ezzel a nemtörődöm, mostoha állásponttal és kellene Összegeket találni arra, hogy a munkások is ép ugy, mint az állami tisztviselők, megélhetésüknek a viszonyokhoz mért megjavulását el is érhessék, meg is kaphassák. Az adóterhek súlyosságát akkor látjuk valóban, ha számításba vesszük azt, hogy az állami adókon kivül még községi adókat is kell fizetni. Sikerült néhány adatot összeszednem, amelyek alapján megállapítottam, hogy az 1928. évre kivetett községi közszolgáltatások összege a következő: Budapest székesfővárosban 93.436.277 pengő, a törvényhatósági városokban 20.638.383 pengő, a rendezett tanácsú városokban 27.600.454 pengő, a községekben 62,240.457 pengő. A községi közszolgáltatások összeg© tehát összesen 203.915.571 pengő. Ez azt jelenti, hogy egy-egy adózóra olyan hatalmas nagy összeg jut, amely elviselhetetlen, amely tovább ki nem tartható, úgyhogy egyszer már tényleg és komolyan kellene gondoskodni az adóterhek könnyítéséről. Például a községi pótadó egymagában több mint a földadó és társulati adó együttvéve, mert a községi pótadó több mint 62 millió pengőt tesz ki, ez a két adónem pedig Összesen sem tesz ki ennyit. Ehhez még egy másik számadatot is sorozhatok, mégpedig azt, hogy Nagy-Magyarország utolsó békeévi költségvetésében 665.172.000 aranykorona adóbevétel volt előirányozva. Kis-Magyarországon tehát sokkail több adóbevétel van előirányozva, mint amilyen előirányzat volt Nagy-Magyarországon a legutolsó békeesztendőben. Itt még nem is vettem. számításba a keresetiadó összegét, amely nem kerül az állami bevételek közé, amelyet köztudomás szerint a községek, városok és törvényhatóságok használnak fel; ennek összegét is figyelembe kell venni, ez pedig meghaladja évenként a 41 millió pengőt. Olyan súlyos_ öszszegek ezek, amelyek teljesen r agyonsújtják az adózókat és előidézik azt a kétségbeejtő állapotot, amely ebben az országban található. Az adóprés nagyszerűen működik, mint ahogy írja időről-időre a pénzügyminister ur a pénzügyi jelentéseket. A 21. jelentésben például azt lehet találni, hogy az 1927/28. költségvetési év első-nyolc hónapjában a bevétel 86 millió pengővel haladta túl az előirányzatot. Az is nagyon érdekes, hogy ez a 86 millió pengő hogyan oszlik meg. 13-3 millió esik a forgalmiadóra. 15*4 millió az illetékekre, 19-3 millió a vám jövedék ékre, 7 millió a dohányjövedékre, 8-6 millió pedig a fogyasztási adókra. Az ilyen adógazdálkodásnak azután mutatkoznak is a gazdasági következményei azokban a gazdasági eseményekben, amelyek mind nagyobb és nagyobb számban találhatók. A csődök, a kényszeregyességek száma ismételten növekszik, a zálogházak forgalma, az árverések száma olyan ijesztő nagy. hogy ezt már komolyan kell, hogy figyelmeztesse a pénzügyminister urat is. Például 1927 március havában 12 csőd volt, 1928-ban, ugyanebben a hónapban 38. Kényszeregyesség volt 1927 márciusában 104, 1928 márciusban 146. Csőd és kényszeregyesség együtt volt 1927 márciusában 116, 1928 márciusában pedig 184. Ijesztő emelkedés ez. amely a gazdasági élet rohamos pusztulását jelenti. Hogy ez meddig tarthat, azt nem tudom megállapítani, de hogy sokáig igy nem mehet, az egészen bizonyos. Épen ezért, mielőtt a teljes összeroppanás következnék be, mielőtt teljes gazdasági anarchia, teljes gazdasági csőd állana be ebben az országban, kell, hogy helyesebb, igazságosabb adóelosztást teremtsünk, mert máskülönben ez az állami gazdálkodásnak is legtökéletesebb csődjét fogja maga után vonni. Most nézzük a kisemberek gazdasági helyzetét. Ezt legjobban visszatükrözi a zálogházak KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII.